Ötvenegy év után vízilabdabajnok a Szolnok

D  MJ20150518008
2015.05.18. 20:48

A Szolnok három győzelemmel kisöpörte a férfi vízilabda ob I. döntőjében az OSC-t, ezzel 51 év után lett újra bajnok: a harmadik, hétfői mérkőzésen 13-7-re nyertek. Korábban 1954-ben, 1957-59-között, 1961-ben és 1964-ben lettek bajnokok.

Az MTI beszámolója szerint nem kezdett jól a Dózsa, több helyzetet engedett az OSC-nek, de a negyed végén így is csak 1-1 volt az állás.

A döntetlen maradt a szünetre is, akkor 5-5 volt az eredmény, a végét, elsősorban az utolsó negyedet viszont a Szolnok bírta jobban: előbb 7-5-re húztak el, majd a 6-2-es negyedik negyeddel bebiztosították a győzelmet.

A Szolnok, amely veretlenül nyerte az alapszakaszt, az első meccsen 13-9-re győzött otthon, majd idegenben 12-5-tel húzott el 2-0-ra.

    Eredmény, E.ON férfibajnokság, döntő, harmadik mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-Közgép VSC - A Híd-OSC-Újbuda 13-7 (1-1, 4-4, 2-0, 6-2)

a góldobók: Tóth M. 4, Varga Dé. 3, Vámos 2, Madaras 2, Gocic 1, Aleksic 1, illetve Hegedűs 2, Kayes 2, Brguljan 1, Salamon 1, Gór-Nagy 1  

    A párharc végeredménye: 3-0 a Szolnok javára.