Válogatott pólósokat igazolt az OSC

2015.08.17. 18:58

A bajnoki ezüstérmes OSC férfi vízilabdacsapata két fiatal, már a válogatottnál is számításba vett mezőnyjátékossal, illetve egy kapussal erősítette meg keretét.

A 21 éves Német Toni a Vasastól kerül az újbudai klubhoz, ahogyan azt az oscwp.blog.hu oldalnak elmondta, több csapattól kapott megkeresést, végül Benedek Tibor szövetségi kapitány tanácsára döntött úgy, hogy a Kondorosi útra igazol.

A mindössze 17 éves Nagy Ádám - aki Szlovákia ellen már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott - az UVSE csapatától került az együtteshez:

"Döntésemben a legnagyobb szerepet az OSC játékosállománya játszotta, hiszen minden mérkőzésen és minden edzésen a magyar vízilabda krémjétől tanulhatok, leshetek el dolgokat. Feltételezhetően itt kevesebb játéklehetőséghez jutok majd, mint az UVSE-nél, de most a legfontosabb feladatom, hogy beletanuljak a profi sportolói létbe."

Szintén a Vasastól érkezett a csapathoz a kétszeres Universiade-győztes kapus, Barabás Botond, aki személyes céljai között említette a magyar bajnokság megnyerését, melyre szerinte az OSC sokkal jobb esélyt nyújt, írta az MTI.