Ilyen az, amikor árad az energia a csapatból

2016.01.20. 10:35
A magyar férfi vízilabda egy lépésre van attól, hogy két év után ismét Európa-bajnoki döntőt játsszon. Akkor a Margitszigeten a szerbekkel szemben veszített. Ugyanez az egy lépés választja el attól is, hogy áprilisban ne kelljen olimpiai selejtezőt játszania, hanem már csütörtök este riói résztvevőnek vallhassa magát.

Az olimpiai részvételhez a magyar vízilabda-válogatottnak Montenegrót kellene legyőznie a csütörtök esti elődöntőben. Vagyis a 3 évvel ezelőtti vb-döntő (8-7 volt ide) megismétlődik .

Mindkét csapat hullámvölgyben volt a tavalyi vb-n, Montenegrónak kulcsjátékosai hiányoztak, míg nálunk sem állt össze a csapat. Ezért az a meccs az ötödik helyről döntött, és nem Benedek Tibor csapata nyerte meg. 10-9 lett, egyik csapatban sem volt extra motiváció. 

Kedden este egy másik válogatottat láttunk a vízben, amelyik éles volt, és ha támadásban voltak is hibák, a védekezés rendeződött, és régóta tudjuk, minden csapatjátékban ez a siker legfontosabb összetevője.

Óriási energia van ebben a csapatban, és meccsről-meccsre csak jobb lesz. A csapat ereje adott lendületet nekem is

- így summázta véleményét Nagy Viktor az M4-en, ennél érzékletesebben nem is lehetett volna megfogalmazni.

A kapus 72 százalékos hatékonysággal védett.

Viszonyításnak: a görög kapus, aki mindössze két gólt kapott a spanyoloktól a negyeddöntőben, csak tízzel volt jobb a magyarnál.

A hitet szinte mindenki kiemelte, aki a meccs után nyilatkozott. Benedek Tibor kapitány pedig már azt is elmondta: biztos benne, hogy a következő meccs is meglesz.

„Ilyen nagy küzdelmek kellenek az életben, ezért érdemes edzőnek lenni. Látni, hogyan tudunk újraalakítani valamit, hogyan tud egy csapat három hét alatt így megerősödni" - magyarázta a kapitány.

A januári eleji Volvo Kupán az olaszokkal és a spanyolokkal szemben is alulmaradt a csapata, aztán rátalált, mi kell a sikerességhez, összerendezte a mozaikokat, és egyik rivális sincs már versenyben az érmekért, míg az ő csapata igen.

Kedden a horvát Sandro Sukno semlegesítése kulcsmomentum volt, Montenegrónál Nikola Janovics a legjobb játékos, ő négyet vágott az olaszoknak – hat lövésből érte el -, őt kell majd nagyon fegyelmezetten megállítani, miközben a többiekre is figyelni kell.