Nikola Janovic felhagy a vízilabdával

2016.01.30. 16:57

 

Befejezi vízilabda-pályafutását Nikola Janovic, a montenegrói válogatott oszlopos tagja. A kiváló pólós pénteken sajtótájékoztatón jelentette be döntését, amely azzal együtt váratlan, hogy Janovic 35 esztendős, mivel a világversenyeken rendre, így legutóbb a januári, belgrádi Európa-bajnokságon is a kontinenselső szerbek mögött ezüstérmes, az elődöntőben éppen a magyar együttes ellen győztes montenegrói csapat egyik legfőbb erősségének bizonyult. A belgrádi ezüstéremmel Montenegró kijutott a riói olimpiára.   

Nikola Janovic már a jugoszláv, majd a szerb-montenegrói közös csapatnak is tagja volt, legnagyobb sikereként 2005-ben világbajnok, 2001-ben és 2008-ban Európa-bajnok volt, s két alkalommal - 2005, 2009 - világligát nyert csapatban is játszott. 2013-ban őt választották meg hazája legjobb férfi sportolójának.

A vízilabdás bejelentéséről hírt adó nemzetközi sportági honlap, a waterpoloworld megemlítette, hogy Janoviccsal szinte egyidőben, szerdán jelentette be idényvégi visszavonulását a háromszoros magyar olimpiai bajnok, Biros Péter is.