Judit
3 °C
7 °C

Mentsétek meg a vízilabdát, különben baj lesz

01
2016.04.08. 18:16 Módosítva: 2016-04-08 19:09:02
Az elmúlt években két nagy magyar ötlet volt arra, hogy megnöveljék a vízilabdameccsek látogatottságát: az egyik a szabálymódosításról, a másik a mérkőzések szabályainak érthetőbbé tételéről szólt.

„Ez az igazi póló: süt a nap, az ég kék, a labda sárga, ülünk a szabadban, és élvezzük az életet" – mondja Faragó Tamás. És még azt is, hogy „optimális körülmények között mindez magas esztétikai élménnyel párosul." A Hajós 33 méteres nyitott medencéjében a legjobb magyar női vízilabdacsapat, a BL-ben a final fourba jutott UVSE második csapata, az UVSE-Margitsziget, ellenfél a Kecskemét. Az 5-10. helyért játszanak, és csak az a kérdés, hogy a hazaiak hány góllal nyernek. 

Nyáron póló orrvérzésig

Ez az első, igazán tavaszi napok egyike, de csak kényszerűségből játszanak a szabadban. A női és a férfi magyar bajnokság legtöbb meccse fedett uszodában zajlik. Faragónak sok minden más mellett ezért is van baja a vízilabdával. Szerinte ez egy nyári sportág, amit szabadtéri medencékben kellene játszani strandoló drukkerek előtt. A televíziók is jobban rákapnának a közvetítésekre, hiszen nyáron sokszor hetekig alig van említést érdemlő sportesemény. Ősszel aztán a fedettben mehetnek a válogatott meccsei, tavasszal pedig a nemzetközi kupameccsek.

Faragó átlövőként tagja volt az 1976-os olimpiát megnyerő válogatottnak, világbajnokságot nyert a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként, jelenleg a női utánpótlás válogatottak szövetségi kapitánya. „A téli vízilabda röhejes. Túlfűtött, párás uszodákban rendezzük a meccseket ahelyett, hogy látványossá tennénk” – mondja.

Faragó Tamás

A hetvenes-nyolcvanas évek egyik leghíresebb magyar játékosa. Olimpiai bajnok, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok. Pályafutása nagy részét a Vasasban töltötte, itt a férficsapat edzőjeként is dolgozott öt évet, légióskodott Németországban és Olaszországban. A női pólósok szövetségi kapitányaként 2005-ben világbajnoki címet szerzett. Jelenleg a női utánpótlás válogatottak szövetségi kapitánya. Végzettségét tekintve állatorvos és vízilabda szakedző. Tavaly augusztusban töltötte be 63. életévét.

Valaminek pedig történnie kellene. Egy sportág létjogosultságát az igazolt játékosok és a nézők adják. Az előbbiben jól állunk. Miközben a férfi pólósok 2000-től sorozatban nyerték az olimpiákat, az igazolt játékosok száma 1500-ról 7000-re ugrott.

Az a statisztika viszont különösen mellbevágó, amelyik megmutatja, hány nézője volt a leglátogatottabb csapatsportoknak az elmúlt években. Az összeállításban a férfi és a női kézilabda mellett a férfi vízilabda, jégkorong, kosárlabda és futball szerepel. Ezek között kettő olyan van, a női kézilabda és a férfi vízilabda, amik igazán világszínvonalúak, megkockáztatjuk: a férfi vízilabdában és a női kézilabdában a magyar a világ legjobb bajnoksága.

 

Még megdöbbentőbb, hogy a magyar és külföldi válogatottak sorát felvonultató magyar bajnok Szolnok pólócsapatának átlagos nézőszáma szinte pont annyi, mint az NB II.-ben szerencsétlenkedő szolnoki focistáké vagy az ugyancsak másodosztályú Csákváré. Őket csak az egri pólósok előzik meg, amúgy nem sokkal. A listán, ahol kilencven magyar női és férfi kézilabdacsapat, kosár-, hoki- és focicsapat van felsorolva, az utolsó hat helyen vízilabdacsapat van. A legtöbb nézőt vonzó pólócsapat az 51. helyen van a nyíregyházi kosarasok és az NB II.-es szolnoki focisták között.

 

Gergely István

A felvidéki Dunaszerdahelyen született 1976-ban, 23 éves koráig a szlovák, majd az olasz és a spanyol bajnokságban védett,. 21 éves korától  26 éves koráig a szlovák válogatottban védett. 21 éves korától a szlovák felnőtt válogatott első számú kapusa volt. A magyar válogatottal két olimpiát, világbajnokságot nyert. Játékos-pályafutását 2014-ben a Honvédban fejezte be, 2004-ben megnyerte csapatával az Euroligát, a BL elődjét. Többszörös hazai bajnok és kupagyőztes.

„A vízilabda nemzetközi vezetői egy nagy és bürokratikus rendszert üzemeltetnek, ami elketyeg magától, úgy érzik, semmi okuk nincs módosítani" – mondja Gergely István, akinek, nem túlzás, élete a vízilabda. Kétszer nyert olimpiai bajnokságot. Egykori szövetségi kapitánya, Kemény Dénes ellenében, ha nem is sokkal, alulmaradt a Magyar Vízilabda-szövetség elnöki posztjáért folyó szavazáson. Tagja a szövetség elnökségének, a magyar férfi válogatott csapatvezetője és kapusedzője, valamint a Honvéd vízilabda szakosztályának az igazgatója, a budaörsi vízilabda nyílt nap főszervezője. A végzettsége sportmenedzser, vízilabda szakedző, jelenleg a doktoriját írja a Semmelweis Egyetemen és vendégelőadó a Corvinuson. A témája mi más lenne, mint a vízilabda.

A póló ellen az egyik legnagyobb kifogás az, hogy nem lehet érteni, mi történik a vízben. Ez derült ki abból a kérdőíves kutatásból, amit több mint kétezren töltöttek ki. A bírók látszólag hasraütésszerűen döntik el egy-egy szabálytalanságról, hogy az valóban megtörtént vagy csak eljátszották, ért-e kiállítást, büntetőt, egy faultot vagy sem, miért járt szabaddobás, ér-e abból gólt dobni, a labda csakugyan a víz alá került-e, satöbbi. Gergely tudja ugyanakkor azt is, hogy a vízilabda-játékvezetők milyen nehéz helyzetben vannak.

Gergely úgy érezte, tudja a megoldást, és lehetőséget kapott arra, hogy ezt egy tévéközvetítéses magyar–USA-meccsen a Császár-Komjádi uszodában ki is próbálja. 

Az újítás az volt, hogy a medence két ellentétes oldalán álló játékvezetőket és az ellenőrt bemikrofonozták, és őket összekötötték a szpíkerrel, aki amúgy egy vízilabdaedző, Petrovics Mátyás volt. A nézők csak a szpíkert hallhatták, aki viszont hallhatta a bírók és az ellenőr beszélgetését, döntéseinek indoklását, vagyis pontosan meg tudta mondani a közönségnek, hogy miért születnek az ítéletek: ki ellen, mi történt, mi az ítélet. Indokolni csak a kiemelt szabálytalanságokat kellett (kiállítás, kontra, 2 méteres szabály, büntető, sárga és piros lapok), minden olyan eseményt, ami döntően befolyásolta a játék menetét. Ezzel a módszerrel elkerülték azokat a helyzeteket is, amikor a játékvezetők ellentétes ítéletei miatt akár percekig áll a játék, és a játékos vagy az edző sem tudja pontosan, mi történik, nemhogy a néző.

A próbameccs félidős szünetében a nézők újabb kérdőívet töltöttek ki, amiből kiderült: a magyarázat hasznos, értik, hogy mi történik, és ezáltal folyamatosan meg is tanulták a sportág szabályait. A játékvezetők is arról számoltak be, hogy nagyon jól tudtak így együttműködni és segíteni egymást, valamint az indoklás miatt rá volt kényszerítve a következetes bíráskodásra.

Nem tudjuk, hol járunk

És hogy mi lett a több, mint kétéves ötletből? Röviden: semmi. „Nagy lendülettel ajánlatot kértem a hangosításra, hogy már a rájátszás meccseit így lehessen megrendezni, meg is lett a szett, de a szövetség szerint azonban ez túl nagy ugrás lett volna – mondja Gergely. – A rendszert lebutították, csak a bírók és az ellenőr hallhatta volna egymást, a nézőknek senki sem tolmácsolta volna az ítéletet.  És most már a bíróknak sincs headsetjük. Olyan most a vízilabda, mint egy látványra szép, de érthetetlen nyelven beszélő film. Az első részét talán megnézed, de mivel nem érted a sztorit, a folytatás már nem érdekel."

A rendszer bevezetéséhez még csak szabályt se kellene módosítani. Gergely szerint nem tesz jót a sportágnak az állandó szabálymódosítás, vagy pusztán a viták a szabálymódosítás szükségességéről.

A jégkorong vagy a labdarúgás népszerűsége pont abban van, hogy a nézők pontosan tudják, hogy mi miért történik a pályán, szemben a vízilabdával, ahol soha nem lehet pontosan látni, hogy mi van a víz alatt. Ahogy ő mondja:

Ez egy ilyen sportág.

A víz, mint közeg, mindig jelen lesz a vízilabdában. Ezt kell tudni eladni. 

Gergely szerint a másik kritikus pont az események időzítése. A vízilabda globális szinten ugyan dinamikusan fejlődik, de mivel a legnézettebb sportágakhoz képest van lemaradása, így el kell kerülni a versenyhelyzetet. Vagyis, akárcsak Faragó, Gergely is nyáron rendezné a meccseket.

Mindig a szovjetek és a bolgárok

A szabálymódosításra esküdő Faragó Tamás is más sportágbeli példával jön, a röplabdáéval. „Fiatalkoromban a röplabdán röhögtünk, ciki volt, mindig a szovjetek és a bolgárok nyertek, senki sem nézte. Aztán megreformálták, és mára az egyik leglátványosabb sportággá vált."

Valóban, 1990 előtt a férfiaknál és a nőknél csak kivételes esetben sikerült a keleti blokk országain, a Szovjetunión, az NDK-n, Kubán vagy Lengyelországon kívül bárkinek is nyernie. De aztán jött a reform, a forradalmi szabálymódosítások, megváltoztatták a pontrendszert, kitalálták a liberót, enyhítettek a labdakezelési hibák megítélésén. Az eredmény? Sokkal több néző és olyan országok megjelenése a vébék dobogóin, mint Brazília, Kína, Franciaország, Olaszország vagy Németország.

Gól, gól, gól, gól, gól

Faragó immár hatéves szabálymódosítási ötletei, ha le akarjuk egyszerűsíteni, egy célt szolgálnak: legyen sokkal több gól, és szülessenek sok gólt dobó sztárok. Részletezve:

  • Legyen nagyobb a kapu, hiszen a jelenlegi méretet a 19 század végén találták ki, és az átlagmagasság azóta vagy 15 centiméterrel több lett.
  • Legyen kisebb a labda, hiszen a jelenlegi méret a legtöbb játékosnak nem kényelmes.
  • Legyen 22-25 méteres a pálya, hiszen senki sem arra kíváncsi, hogy úszik 50 métert egy játékos labda nélkül. Így több lesz a gól, és olyan helyeken is űzhetik a vízilabdát, ahol eddig nem.
  • Három helyett öt személyi hiba kelljen a kipontozódáshoz.
  • Hat helyett öt mezőnyjátékos legyen a vízben.
  • 11 játékosból álljon a csapat.
  • Ne legyen kontrafault, vagyis a támadójátékos által elkövetett szabálytalanság.
  • Szabaddobás kapura 5 méter helyett 7 méterről legyen.
  • Ötméteres helyett négyméteres legyen a büntető.
  • Ne csak a kapusról kipattanó labda legyen szöglet.
  • A támadóidő legyen 35 másodperc.

És mi valósult meg mindebből? A Világligában már 25 méteres medencében játsszák a meccseket, a Komjádi Kupán a kisebb pálya mellett a kisebb labdát és a kevesebb játékost is kipróbálták. Az igazán nagy világversenyeket azonban a régi szabályokkal játsszák.

Dél- és Délkelet-Európa mindenek felett

Figyelemreméltó statisztika, hogy a férfi világbajnokságokat és 1932-től az olimpiákat – két-két szovjet arany kivételével – mindig dél- vagy délkelet-európai válogatott nyerte. Nincs még egy olyan népszerű csapatsport, amelyiket ilyen szűk földrajzi területen belül űzik a legsikeresebben, és ez nem feltétlenül válik a sportág javára. Talán ezért is – és nemcsak a friss Eb-aranyunk miatt – érezni a női vízilabdában a nagy fejlődési lehetőséget. Azon túl, hogy ma már kifejezetten élvezetes egy női meccs is (pár hete a magyar–kanadai-meccsre vagy az UVSE BL-negyeddöntőjére megtelt a Hajós Alfréd uszoda), a világ jóval nagyobb részén űzik magas színvonalúan. Olimpiát és/vagy vébét nyert már ausztrál, amerikai, nyugat-európai (holland), közép-európai (magyar) és dél-európai (olasz) csapat is.

„Mindenki csak beszél, a nemzetközi szövetségnek nem érdeke a változtatás – mondja Faragó. – A médiát és a szponzorokat kellene kiszolgálni. A sportágat Európa irányítja, de mi megrekedtünk. Az USA kezébe kellene adni a vezetést, mert mibelőlünk hiányzik a győztes nagyvonalúsága; ha így is sikeresek tudunk lenni, akkor miért változtassunk?"

(Borítókép: Huszti István / Index, címlapkép: Szarvas / Index)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?