A férfi és a női pólóválogatott is megkapta a világbajnokot

2016.04.10. 20:13

A magyar férfi és női vízilabda-válogatott is egy csoportban játszik majd az aktuális világbajnokkal, a szerb, illetve az amerikai csapattal a riói olimpián - derült ki a vasárnapi, trieszti sorsoláson.

A férfiaknál a magyarok a szerbek mellett a görögökkel, a brazilokkal, az ausztrálokkal és a japánokkal mérkőznek az A csoportban, a nőknél pedig az idén Európa-bajnok együttes az olimpiai címvédő amerikaiak mellett a spanyolokkal és a kínaiakkal játszik majd össze a B-ben, írja az MTI.

„Látható, hogy az A csoport a könnyebb, ennek van előnye és hátránya is" – értékelt Benedek Tibor, a férfi válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak a sorsolást követően. - "Az előnye az, hogy benn leszünk a négyben, a hátránya, hogy utána már nem lesz könnyű mérkőzésünk. Szerintem jó ez a sorsolás nekünk, bizakodó vagyok."

A férfiaknál két hatos, a nőknél két négyes csoportban zajlanak a küzdelmek az első szakaszban a nyári játékokon, majd a negyeddöntőtől már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna.

A férfiaknál a továbbjutás nem is lehet kérdés, Brazíliát, Ausztráliát és Japánt simán verni kell, a görögökkel bármi lehet, de ők is verhetők, a szerbek az utóbbi években mindig előttünk jártak. A csoportban még belefér a vereség tőlük, de az egyenes kieséses szakaszban újra összekerülhetnek velük Varga Dénesék.

A nőknél csak az a kérdés, hogy a csoportkör után kikkel kerülhetnek össze a magyarok.

Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya szerint ha az első háromban végez a magyar csapat a csoportjában, akkor jó esélye lesz az elődöntőbe jutásra.

„Érdekesség, hogy pont ugyanazt a három ellenfelet kaptunk, mint Londonban, ezt jó jelnek vesszük. Nem rossz, hogy az amerikaiakkal együtt vagyunk, speciel ha ők és mi végzünk azt első két helyen, akkor csak a döntőben találkozhatunk" – nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának, hozzátéve: jó lenne, ha így alakulna.

A spanyol csapat is erős, láttuk ezt a selejtezőben, egyedül ő volt képes megszorítani az amerikaiakat. Itt az idő, hogy úja találkozzunk velük, és végre legyőzzük őket! Kína is erős, biztos vagyok benne, hogy nem lesz nyeretlen."

A kapitány szerint a magyar női válogatottnak nem kell félnie senkitől.

A csoportok:

férfiak:

A csoport:

Szerbia, Görögország, Brazília, Ausztrália, Japán, MAGYARORSZÁG

B csoport:

Egyesült Államok, Spanyolország, Franciaország, Montenegró, Olaszország, Horvátország

nők:

A csoport:

Olaszország, Oroszország, Ausztrália, Brazília

B csoport:

Spanyolország, Kína, MAGYARORSZÁG, Egyesült Államok