Négygólos győzelemmel BL-bronzérmes a Szolnok

2016.06.04. 21:13 Módosítva: 2016.06.04. 21:55

A Szolnoki Dózsa-Közgép lett a harmadik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében, a bronzmérkőzésen 11-7-re legyőzte a címvédő, olasz Pro Reccót a Margitszigeten, írja az MTI.

A magyar bajnok a háromgólos - és a Jug Dubrovnik elleni pénteki elődöntőben az utolsó másodpercben öngólt szerző - Varga Dénes vezetésével nyert.

"Vízilabda-mérkőzést nem lehet simán nyerni ezen a szinten, fizikai sérülések keletkeznek, de mentálisan is meg kell küzdeni a sikerért" - nyilatkozta Varga Dániel, akinek csúnya karmolások díszítették a mellkasát. 

  A két gólt szerző játékos elmondta, hosszú idő telt el, mire a péntek esti elődöntő után a bronzmérkőzéssel tudtak foglalkozni. "A mai találkozó megmutatta, nekünk fontosabb volt a bronzérem, nagyon meg akartuk nyerni, fontos volt, hogy egymásnak és a szurkolóknak is örömet szerezzünk."  Hozzátette, megbecsülték a lehetőséget, hogy ha nem is a döntőben, de a bronzmérkőzésen sikert tudnak elérni.

  "Ha a tegnapi találkozóra gondolok, van bennem csalódottság, ha a maira, akkor viszont örülök. Egy fantasztikusan erős csapatot vertünk meg a Margitszigeten, és ezzel szerintem eredményesen zártuk a szezont."

A kapus Nagy Viktor a Szolnok küzdőszellemét emelte ki: "Nekünk a harmadik meccsünk volt a hatos döntőben, nekik csak a második, mi mégis jobban daráltunk, felőröltük őket. Lehet mondani, hogy erősebb csapat a Recco, de az eredmény számít, mi győztünk, és büszke vagyok a csapatra."

A Szolnok először végzett az első háromban a Bajnokok Ligájában, megakadályozva a nyolcszoros győztes Pro Reccót abban, hogy 2005 után másodszor legyen bronzérmes.