A kedvezőbb megoldás a lemondás

2017.03.30. 18:38

Lemondott Vincze Balázs, az OSC férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. 

Az újbudai klub csütörtöki közleménye szerint a versenyidény végéig Tóth László, a női válogatott jelenlegi másodedzője látja el a szakvezetői feladatokat. 

A vlv.hu szakmai oldalnak Vincze Balázs annyit mondott:

az elmúlt időszak eseményei következtében alakult ki olyan helyzet, amiből az egyik, számomra kedvezőbb megoldás a lemondás". 

Távozása előtt egy nappal az ob I-es kudarcot: az OSC a szerdai középszakaszos mérkőzésen kikapott a BVSC-től. 

A legutóbbi bajnoki idényt bronzérmesként záró csapat a jelek szerint a mostani szezonban sem tudja a fő célt valóra váltani: miközben az A-Híd OSC Újbuda főszponzora bajnoki címet várt, még a döntőbe kerülés sem tűnik valószínűnek, a csapat pillanatnyilag harmadik a Szolnok és az Eger mögött.

A Magyar Kupában is elmaradt a végső siker, az elődöntőben az Egertől kapott ki. Ráadásul a Bajnokok Ligájában a főtáblás szereplés sem a várakozásnak megfelelően alakult, és csaknem bizonyos, hogy a gárda nem lesz ott a budapesti hatcsapatos döntőben.

Vincze pályázott a válogatott szövetségi kapitányi posztjára, de végül Märtz Tamás kapott bizalmat decemberben.