Kiütéses győzelemmel kezdte a női póló-válogatott az Eb-t

HUSZ8111
2020.01.12. 20:55 Módosítva: 2020.01.12. 22:27
Edzésnek is beillő, könnyed győzelemmel kezdte a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságot, az első csoportmeccsen 25-6-ra győzték le a horvátokat. Hétfőn a szlovákok ellen is hasonló meccsre lehet majd számítani.

A horvát női vízilabda-válogatott, a férfiakkal ellentétben, nem tartozik a világ élvonalához, a mostani csak a negyedik Európa-bajnokságuk, amin részt vesznek. Először a 2010-es zágrábi Eb-n szerepeltek, mint házigazdák, majd miután 12 csapatosra bővítették a tornát, a 2016-os belgrádi, és a 2018-as barcelonai Eb-re is már selejtezőn keresztül jutottak ki, és mindkétszer a 11. helyen végeztek.

Erre az Eb-re egy nagyon fiatal, és még kevesebb tapasztalattal bíró csapattal érkeztek, a két legrutinosabb játékosuk Emmi Miljkovic és Dina Lordan, akik mindketten 36-szoros válogatottak. A magyar válogatott csapatkapitánya, Keszthelyi Rita egymaga már 261-szeres válogatott. A két csapat most először játszott egymással Európa-bajnokságon.

Első negyed:

Az első ráúszásnál Vályi Vanda vitte el a labdát, a magyar válogatott pedig már rögtön az első támadásban kapufát, majd gólt is dobot. A válogatott első gólját az Eb-n a csapatkapitány, Keszthelyi Rita szerezte egy szép átlövésből. A kapuban Gangl Edina egy védéssel mutatkozott be, majd gyorsan indította a megúszó Keszthelyit, aki be is lőtte a második magyar gólt.

A horvátok kevés veszélyt jelentettek a magyar kapura, a védőinknek sikerült őket távol tartani a kaputól. Garda Krisztina találata után Keszthelyi már a harmadik gólját is megszerezte. Az ötödik magyar gólszerző Illés Anna volt. A horvátok a negyed vége előtt két perccel szépíteni tudtak, Domina Butic szépen ejtett a magyar kapuba, amivel beállította a negyed végeredményét. 5-1.

Második negyed:

A ráúszásnál most is sikerült elhozni a labdát, a támadást pedig Máté Zsuzsanna fejezte be góllal, amire a túloldalon Emmi Miljkovic válaszolt. A negyed legszebb jelenetei a magyar centerhez, Parkes Rebeccához és Szilágyi Dorottyához kötődtek. Parkes a hetedik gólt egy bejátszás után, háttal a kapunak csavarta be, majd a 11. magyar gólnál Szilágyi nagyon becsapta a horvát kapust, Alexandra Ratkovicot, a kapu előtti birkózás után átemelte őt, majd az üres kapuba lőtt. A magyar válogatott 7-2-re nyerte ezt a negyedet.

Harmadik negyed:

A negyed elején a magyar válogatott kisebb erődemonstrációt tartott, a megszerzett labdák után villámgyorsan indultak meg, és néhány perc alatt három gólt is lőttek. A két center, Gyöngyössy Anikó és Rybanska Natasa után Gurisatti Gréta is megszerezte az első gólját az Eb-n. A horvát válogatott teljesen elkészült az erejével, a magyar kapuba időközben becserélt Kasó Orsolyának szinte védenie sem kellett. A negyed végén a horvátok egy becsületgólt azért szereztek, Emmi Miljkovic büntetőből talált a magyar kapuba. A magyar válogatott ezt a negyedet 7-1-re hozta, amivel már 19-4 volt az állás.

Negyedik negyed:

A huszadik magyar gólt Váji Vanda szerezte. A válogatott védekezése a tetemes előny ellenére sem engedett ki,  a horvát játékosok lövésekig is csak nehezen jutottak el, az első gólt is csak ötméteresből sikerült megszerezniük a negyedben, azt viszont Ivana Butic magabiztosan lőtte Kasó kapujába. Az utolsó negyedre a magyar válogatott kissé visszavett az iramból, de így is sikerült több gólt szerezni a megúszások után.

A mérkőzés utolsó horvát gólját Domina Butic szerezte, egy szépen kipasszolt támadás után lőtte be a ziccerét, de a végszó a magyar csapaté lett, Gurisatti gólja állította be a 25-6-os végeredményt. A magyar válogatott legeredményesebb játékosa az ötgólos Keszthelyi Rita volt.

Hétfőn a magyar válogatott következő ellenfele a szlovákok lesznek, akik az első meccsükön 31-2-re kaptak ki az oroszoktól.

„Annak örülök, hogy mindenki gólt lőtt és túl vannak a lányok az első másfél negyedben érezhető lámpalázon. Volt egy kis pozitív stressz, ami remélhetőleg ezzel elmúlt, ezért is jó, hogy egy könnyebb ellenféllel kezdtünk. Nem volt olyan konkrét dolog, amit gyakoroltatni szerettem volna, sok ziccert akartam befejeztetni, mindenkivel gólt lövetni. Egy-egy taktikai elemet próbáltunk ki, de sokat nem akartunk" – nyilatkozta az MTI-nek Bíró Attila vezetőedző.

Magyarország-Horvátország 25-6 (3-1, 2-2, 3-2, 4-0)

Budapest, Duna Aréna, vezette: Turkkan (török), Mauss (német)

gólszerzők: Keszthelyi 5, Parkes 4, Gurisatti 3, Szilágyi 3, Máté 2, Garda 2, Vályi 2, Illés 1, Leimeter 1, Gyöngyössy 1, Rybanska 1, illetve Domina Butic 2, Emma Miljkovic 2, Ivana Butic 1, Matea Skelin 1

Európa-bajnokság (Duna Aréna), nők, csoportkör, 1. forduló:

  • A csoport:
  • Oroszország-Szlovákia 31-2 (9-0, 5-0, 8-1, 9-1)
  • Görögország-Szerbia 26-7 (9-1, 5-3, 5-2, 7-1)
  • Magyarország-Horvátország 25-6 (5-1, 7-2, 7-1, 6-2)
  • B csoport:
  • Spanyolország-Franciaország 15-6 (3-1, 3-0, 4-1, 5-4)
  • Olaszország-Németország 13-4 (4-2, 5-2, 2-0, 2-0)
  • Hollandia-Izrael 22-3 (4-0, 5-1, 7-1, 6-1)

(Borítókép: Huszti István / Index)