Géza
6 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Egyszer kiütöttem a bírót, az átkozott lagymatagságom volt az oka

DSC 7214
2020.01.24. 17:50
Vannak a magyar vízilabdában híres famíliák, a Kemény család mégis egyedülálló. Dénes a juniorok között volt Európa-bajnok, de edzőként lett halhatatlan, ahogy az édesapja is. Erre tart a köztük legfiatalabb Kristóf is. Öröklődik a győzelem tudománya? Interjú a Kemény családdal.

1938-ban egy jó kötésű kisfiú úgy ugrott hatévesen a Dunába, hogy nem tudott úszni. Követte a barátait a vízbe az újpesti öbölben, nem gondolva arra, hogy a vízben el is lehet süllyedni. Amikor mindezzel elbüszkélkedett az édesapjának, az előbb ledermedt, majd elvitte a Lukács uszodába, ahol a fiú megtanult úszni. Lehet, hogy ennél a hétköznapi helyzetnél pecsételődött meg nyolcvan évre a család sorsa.

Akkor még Ferencnek hívták a kisfiút, akit utána pár évvel később már mindenki csak Fecsónak ismert. Fecsó januárban betöltötte a 88. életévét, és kristálytisztán emlékszik a jelenetre. A sporthoz nem kötődő, repülőgéptervező édesapa 1944. szeptember 17-én, Budapest bombázásakor meghalt. Az Erdélyből, Kápolnásfaluból származó édesanya egyedül nevelte fel Fecsót, akit nemcsak a fia, hanem az unokája is így hív.

Két Kemény is elég volt, hogy klánról beszéljenek, de van egy harmadik is 

Dobogókőn ülünk, egy asztalnál a három Kemény: Fecsó, a 65 éves Denesz (apai szóhasználat) és a 30 éves Kristóf. Ahhoz már két Kemény elég volt, hogy klánról beszéljenek az uszodában, nem kellett hárman lenniük.

Kemény Fecsó volt sikeres utánpótlás-kapitány, az aranygeneráció elindítója, Dénes sikeres felnőtt szövetségi kapitány, aki az aranygenerációval futott be. Kristóf jelenleg szövetségi edző a juniorválogatottnál, sikeres korosztályos klubedző.

A családban apáról fiúra szállt a vízilabdában betöltött mesterség, még ha a nagypapa villamosmérnök is, Dénes állatorvos, Kristóf pedig közgazdász. Amikor Kemény Dénes hazatért az olaszországi Comóból 1996 telén, éppen Dobogókőn „csövezett” (családi szóhasználat). Később a saját házához is olyan köveket vásárolt, amilyenből az édesapjának építettek. Kicsit bánkódik, hogy már más a színe. A röpke ásványtan után szóba került még a befogadott kutya, vízilabda, foci, a győzelem tudománya és még egy kis vízilabda. 

Nehéz eldönteni, melyikükben a legnagyobb most a vízilabda szeretete?

Kemény Dénes: Biztos, hogy nem bennem. Szerintem Kristófban, mert ő az aktív, ő van ott az uszoda partján mindennap, ez így természetes. Nekem is megvan a kapcsolatom, de a leendő edzőket képezni más kapcsolat. Persze mindannyian nézzük a válogatottat a Duna Arénában, és szurkolunk. Meg értékelünk, nüanszokat fedezünk fel.

Kemény Kristóf: A saját korszakában biztosan mindenkiben a legmagasabb fokon volt ott a szenvedély. Van néhány jelenet előttem.

Kemény Fecsó: Bitang sokan értenek a sporthoz, és iszonyú kevesen tudnak nyerni. A nyeréshez speciális szenvedély kell. Sokáig minden egyforma két edzőnél, mindkettőnek megvan az esélye a győzelemre, de az egyik valahogy mégis többször nyer, mint a másik. Erre születni kell, egyfajta biológiai készség kell hozzá.

Iszonyatosan gyorsan kell tudni gondolkodni, és tudni kell gyorsan dönteni, és még a döntésnek jónak is kell lennie.

Kemény Dénes: Az élsportnak van egy nagyon balga járulékossága: az eredményjelző tábla. Ha az nem lenne, sokkal több jó edző lenne, az eredményjelző szűr. Ha vannak is külső körülmények, amelyek egy-egy meccsre vagy egy tornára kisebb-nagyobb hatással lehetnek, hosszú távon az eredményjelző igazságos. Ha kutakodunk, meg lehet találni az ezüstnél az okokat. Valami megfoghatatlan viszont mindig van az aranynál.

A szenvedélyből el is jutottunk a győzelemig. Ha helyesek az adatok, akkor Kemény Ferencnek volt egy olyan csapata (az 1975–76-os születésű válogatott), amelyikkel 66 meccsből 65-öt megnyert.

Fecsó: Nem tagadom le. De halkan megsúgom, számokat már ne kérdezz tőlem. Biztos volt egy olyan időszak, amikor mindent nyertünk.

Dénes: 15 korosztályos világversenyből tizenkettőn érmes lett. A 66 per 65 egyetlen döntetlenjén éppen ott voltam Olaszországban. Kapufára pattintotta az egyik jó képességű játékos a négyméterest. Szakmai szempontból nehezebb, ha valaki szinte mindig érmes, ott van a tűz közelében, mint az, aki nagy néha nyer. Mert folyamatosan a legjobbak közé eljuttatni a korosztályokat, az nagyon nehéz.

Kristóf, ön sem indult rosszul, ha azt vesszük, hogy huszonévesen a lehetséges öt éremből három arannyal zárt. Milyen ez az örökség?

Kristóf: Meglepő, hogy hagynak válaszolni a mellettem ülők, de akkor belevágok. Nagyon nehéz. Nem akartam edzősködni, apa elég erősen óvott ettől, aztán látta, ugyanolyan szenvedéllyel csinálom, mint ő.

Eleinte nem akartam a vízilabdában maradni. Fecsó unokája, Dénes fia vagyok, ennek inkább negatív oldala van. Kinek hiányzik az irigység, a sok negatív hatás, szúrós tekintet, hogy én csak miattuk vagyok az, aki. Vagy az állandó hasonlítgatás.

Elkezdtem egyetemre járni, elvégeztem, elkezdtem dolgozni egy alapkezelőnél, olyan helyen, ahol leolvasókártyával megy ki az ember a vécére. Nem tetszett egy idő után, a főnökök helyett is nekem kellett dolgozni, bent voltam még este nyolckor is. Furcsa mód ez a munkahely terelt a pólóhoz. Jött egy lehetőség, Pécsre mentem, és zsenge edzőként megfogadtam, beleadok apait-anyait. Bár szerencsésebb azt mondanom, nagyapait. Beletettem a munkát, korán ráébredtem, nekem ehhez van kedvem. A vér nem válik vízzé. Minden évben volt eredményem, közel a maximumot elértem a csapataimmal, a BVSC például korosztályos bajnok lett. Azt hiszem, ennek is szólt, hogy megkaptam a juniorválogatottat. Tapasztalatom persze semmi nem volt, de ekkor már apa maximálisan támogatott. Lényegi dolgokban komoly segítséget kapok tőle a mindennapokban, úgy általában, az edzőséggel kapcsolatos dolgokban. Decemberben Kuvaitban volt a junior-vb, ő mint a FINA edzőbizottságának vezetője volt a helyszínen. A csapat összeállításába eszében sincs beleszólni, de arra felhívta a figyelmem, hogy végig előre tekintsek. Egy külső szemlélőnél sokkal hamarabb észreveszi, ami a medencében történik, ez nem kérdés, értjük egymást, elvégre egyenes ági leszármazottak vagyunk.

Az elmúlt négy évtizedben egyaránt volt és van Kemény-csapat. Ugyanolyanok a stílusjegyek?

Dénes: Ezt más könnyebben meg tudja válaszolni. Az viszont tény, hogy volt egy pozsonyi junior-Eb, amikor Fecsó volt a kapitány, és az olasz válogatottban játszó comói játékosom, Lorenzo utólag elmondta nekem, hogy miközben nézte a döntőt, felfedezett egy csomó hasonlóságot. Pedig én Comóban éltem, Fecsó pedig itthon dolgozott.

Fecsó: Találkoztunk azért párszor, de inkább az unokák, mint Dénes pólócsapata miatt jártam ki.

Dénes: Olyan nem fordult elő, hogy próbáld ki, mert én kipróbáltam, és nekem ez vagy az a módszer bejött. Kezdő edzőként nyilván sokkal több hatást kaptam az apámtól. Egyikünk gondolkodása a másikra törvényszerűen hatással volt. Sokat megfordultam Manchesterben, és úgyis sokat tanultam az ottani pólóedzőktől, hogy a csapatukat 20 góllal verte egy magyar. Tanulni mindenkitől lehet. Törvényszerű, hogy hatással vagyunk egymásra, nagyon jó kölcsönhatásban voltunk, remek elegy volt. Többször megkeresett az MLSZ elnöke, hogy legyek a szövetségi kapitány tanácsadója. Nem láttam értelmét, de egy kávé melletti információcsere sokszor előnyös, hátha megfelelő hatást vált ki az én tapasztalom egy helyzetben. A magyar futballválogatottat irányító Marco Rossival olaszul szoktunk beszélgetni.

Fecsó: Vannak számomra megfejthetetlen jelenségek a futballban: nem ismerik a szoros emberfogást, cikáznak a csatárok a tizenhatoson belül. A vízilabdában ilyen nem fordulhat elő.

Mivel én valaha közelről ismerhettem meg a boksz veszélyeit, a vízirögbi híve vagyok. A bíró miért nem megy haza a túróba? Mindig kiderülne az igazság, melyik a keményebb, rátermettebb csapat. Ilyen soha nem lesz.

Dénes: Fecsótól tudom, hogy a legjobb sportdiplomácia az erős csapat. Ha öt góllal jobb vagy a másiknál, ha a világ fog össze ellened, akkor sem veszíthetsz. Csóró dolognak tartom, ha vereség után szidja egy edző a bírót.

Kristóf: Magam is szeretem a játékosoknak a harcosságot átadni. A gyorsaságra ugyanis nincs ellenszer, sem az ellenfél, sem a bírók nem tudnak beavatkozni a játékba. Nem elég, ha gyorsan úszunk, ha tudjuk a gondolatokat, a csapat gyors lesz.

Ha kicsit visszanézünk a múltra, mi volt edzői pályafutásuk legjobb húzása?

Fecsó: Nehéz megmondani, mit emelhetnék ki. Ha a sportág minden vonatkozásban jobb vagyok, nem állíthat meg senki, és én erre törekedtem a csapataimmal. Gyorsabb vagyok, jobban lövök, tovább bírom, akkor egyenes az út a győzelemhez. Ettől még a szuper technikának is a híve vagyok, a látványt nem vetheti meg senki. A víz természetellenes közeg, egy idegen elem, ezért nem elég a fizikum, a vízilabda szellemi sport is. Egy vízilabdacsapat tud kézilabdameccset játszani, fordítva már nincs így, egy negyedet sem bírnak ki. Amikor a Fradiban voltam, játszottunk meccset a focistákkal, olykor még meg is vertük őket kispályán. Vannak sportági fajsúlyok, és természetesen hazabeszélek. Bár a teljesítmény egy abszolút fogalom.

A később háromszoros olimpiai bajnok, a sportágban mindent megnyerő Kásás Tamás megtalálását sem nevezné a legjobb döntésének?

Fecsó: Egyedi történet az övé. Amikor beválogattam a juniorválogatottba, nem játszott a klubjában az A csapatban, csak a B-ben, de én láttam benne, hogy táncol a vízen, nem úszik. Ő tegezhetett, mert régóta ismertük egymást, és odajött hozzám panaszkodni: mindenki rajtam röhög, miközben nem is játszom. És igaza volt, csak én erre nem gondoltam. Szard le az összes hozzászólást, mondtam neki. Mutasd meg, ki vagy! Kásás teniszezni akart, csak apjára való tekintettel járogatott pólózni. Amúgy nagyon jól teniszezik. Birosra egy egri edző hívta fel a figyelmem, hogy úgy úszik, hogy megszárad a háta egy támadásnál. Őt is megnéztem közelről.

Dénes: Meccset elemezni, ötleteket adni, megtervezni egy felkészítést sokan tudnak, de egy játékos felfedezése más. Olyat kell meglátni, ami másnak nem evidens. Fecsónak jó néhány játékosa volt, akiben sokkal hamarabb észlelte a sztárhajlamot, mint az a többségnek szembetűnő volt. Már a tinédzser Faragó Tamásban is látott valami különlegeset, amikor az másnak nem szúrt szemet. Egy ilyen kiemelés a játékos fejlődésére jótékony hatással van. Azt sugallja neki, érdemes komolyan venni a sportágat, mert feltűnt másnak, ami benne van. Még ha ő nincs is mindig tisztában azzal, mi van benne. Vagy például nagy dolog az, amikor a válogatottban más szerepet adunk egy játékosnak, mint amit a klubjában tesz, és így jobban játszik. Varga Dénest 17 évesen beválogattam az athéni olimpiára készülő csapathoz, hogy felhívjam a figyelmét, kevesebb virblit kell csinálnia az életében, mert lehet, hogy neki van egy fő tevékenysége, amit ő még nem is sejt. Azért vett részt a felkészülésben, hogy láthassa, később teljes jogú tagként rá is számítani fogok. 2008-ban olimpiai bajnok lett, most pedig a jelenlegi válogatott csapatkapitánya. De Biros Péter beválogatását sem várta senki, később egész jó játékos lett belőle.

Kristóf: Hatodik éve, hogy utánpótlásedzőként dolgozom, ezért most még kevesebb névvel tudok szolgálni. Név szerint nem is szeretnék senkit kiemelni, inkább körbeírom, mert aktív szereplőkről van szó. Az egyik srác nem volt válogatott kerettag, aztán javasoltam, hogy ki lehetne próbálni. Megnézte az edzője, és később legjobb játékosa lett a csapatának. Egy másik játékos bajnoki döntőben három gólt lőtt, és ifi vb-bronzérmes lett. Volt valaki, akit kihoztam a kapuból, és korosztályos válogatott lett mint átlövő. Ez éles és szokatlan váltás, de az egy merénylet volt ellene, hogy a kapuban kellett taposnia. Taktikáról nekem egyelőre nagyképűség lenne beszélni, nyilván vannak apróságok, mert nem egy meccsen nyertünk bajnokságot, és egy döntőben még az is lehet, hogy jókat húztam. Három-öt góllal a KSI-t jobbnak gondoltam magunknál, ezért elkezdtem elemezni, miben jobbak, mert azokon a területeken nem lehetünk rosszabbak, hiszen akkor garantáltan veszítünk. Aztán a végén már jobb szintre kerültünk, eltűnt az előny.

Dénes: Még valami a Kristófról: felhívott 2009 szeptemberében, hogy úszik itt mellettem az edzéseken egy magas, gyors jól lövő balkezes, nézd már meg magadnak. Megnéztem a 17 éves Vámos Mártont (későbbi világbajnok vízilabdázót)

Van olyan hitvallás, ami közös mindhármukban?

Kristóf: A vörös fej. 

Dénes: Családi manifesztálódás van inkább, ha ez nem túlzás. Nem kell instruálnunk egymást, kijelentett hitvallás nélkül is arra a megoldásra jutunk. Sokszor hallottam, hogy a pedagógiai érzék lenne a titkom, csak az a baj, hogy azzal önmagában nem sokra megyünk, még ha kétségtelenül fontos is. Vannak sugallatok, és észreveszed, hogy x játékos akkor kifejezetten veszélyes, ha y-tól kapja a labdát. Ha kisakkozod, és igazad lesz, utána már lehet mondani, milyen jó a pedagógiai érzékem, de a szakmát sohasem előzheti meg a pedagógia. Az állatorvosként eltöltött 18 évemért vállalom a felelősséget, mert nem volt olyan állat, amit más kollégához kellett elvinni, miután én kezeltem. Fecsó mérnökként is a maximumot adta. Kristófra rá kell szólni, találjon időt a pihenésére, mert a melóval töltött 16 óra sok lesz. De még mindig jobb, ha ebből kell visszavenni. Egyszer mondta Fecsó, hogy figyeljek oda, csináljam jól, mert nem muszáj edzősködni, de ha már edzősködsz, akkor odaadással kell tenni. Többször nem is kellett mondania.

Innen származik a „félig berúgni kidobott pénz” mondás?

Dénes: Innen is, meg nem is. A maximalizmusból nem lehet engedni. Nálunk a családi asztalnál nem véletlenül téma a sport, és nemcsak a vízilabda, hanem minden más sport is. Nem is lehet könnyű velünk a feleségeknek.

Mi az a tulajdonság, amit irigyel a másikban?

Fecsó: Kristóf korát irigylem, bennük minden megvan, ami bennem nincs. Valamilyen szemszögből láttam a pólót, de ők más szemszögből látják. Új szempontok jönnek az élet minden szférájába, nem csak a sportba.

Kristóf: Fecsó agya a mai napig nagyon pengén vág. Nemcsak a humora kimagasló, hanem három szóból is olyan jelentőségű dolgot tud mondani, ami olykor életem végéig elkísér. Apám nagyon fegyelmezett, minden területen, hármunk közül ő a legfegyelmezettebb.

Fecsó: Denesz  kitűnően érettségizett 1978-ban, de nem vették fel az egyetemre az értelmiségi származása, azaz miattam, pedig megvolt a szükséges pontszáma. Azt mondtam erre, akkor én meg elmegyek fizikai munkát végezni, és krampácsolni szeretnék holnaptól. Mindenki megijedt, mert főmérnök voltam már akkor. Volt egy olyan félelem, hogy a MÁV megáll, ha én elmegyek síneket kopogtatni. Igazságtalanságra igazságosan reagáltam, és még én magam is megijedtem, mit váltanak ki a szavaim. A gyerekemért meg kellett tennem. Azt sem bántam, ha elvisznek, végül partner lett a legmagasabb főnök, és az irányításban maradtam.

Dénes: Nekem már csak annyi hozadéka volt ennek, hogy megkérdezték az egyetemen: ki az, aki miniszteri engedéllyel került be? A többiek azt gondolhatták, protekciós vagyok, és három pontot hozok összesen, és majd átrugdosnak a vizsgákon, holott a maximális pontszámot vittem. Apámnak ez az egyenessége, tettre készsége nagyon imponáló volt.

Mi az a tulajdonság, amitől szívesen megszabadulna?

Kristóf: A türelmetlenség. Egyszer-egyszer feleslegesen idegeskedünk, túlpörgünk. Nem forrófejűség ez, de ha valaki nem azon a frekvencián pörög, mint amit elvárunk magunktól is, nem könnyű tolerálni. Egészségesen kell ezt kezelni, hogy ne legyünk rossz hatással a környezetünkre.

Dénes: Ha átlátsz egy problémát, és a negyedik lépés helyett neked elég egy háromszavas instrukció, abból baj lehet. Nagyképűnek minősítenek, hogy nálad nem lehet befejezni egy mondatot sem, ilyesmi. A mérnöki gondolkodás egyszerű, nincs talán. Vagy összedől a híd, vagy nem. Összemennek a vonatok, vagy nem. Az orvosi gondolkodás árnyaltabb, ha akarom vemhes, ha akarom nem. A gazdasági gondolkodás vicces, mert amikor kijönnek a KSH-adatok, az összes párt ujjongva éljenez, mindenki annak örül, aminek akar. Ha a lényeglátásban gyorsabb vagy, könnyebb lehetsz antipatikus, noha ez egy óriási erény. 

Fecsó: Alig vártam már, hogy befejezd! Nálam ez az átkozott lagymatagság, ez a visszafogottság, csak ez ne kísért volna végig az életemen. Kiütöttem egyszer egy bírót is, el is tiltottak érte, külföldi megbízatásra mehettem, de visszajöttem. Angyalföldön az úri gyerekek is kiválóan bokszoltak, nem tehettem róla, eljárt a kezem, az igazságérzet már csak ilyen.

Mikor voltak legbüszkébbek egymásra?

Fecsó: Nincs olyan nap, hogy ne legyek rájuk büszke, ezt a legőszintébben mondom. Ha mégis ilyen van, akkor elintézzük egymás közt. Bár Kristófnak nem ajánlom, hogy vállon veregessen, mert még megsérül, hiszen egy sziklába csap.

Kristóf: Apánál könnyebben tudom a választ. 2008-ban megcsinálta harmadszor is az olimpiai aranyat. Pedig előtte voltak olyan évek, amikor a kezünkben volt az arany, de kicsúszott. Láttam, hogy ezek az elveszített döntők megviselték. Aztán 2008-ban minden összeállt, és összejött az olimpiai triplázás. Fecsó lénye, személyisége nélkül szegényebbek lennénk jó néhányan.

Dénes: Kristóf akkor Amerikában volt, 18 évesen cserediákként, az olimpia pedig Pekingben, de minden meccs után beszélgettünk. Érdeklődött, kérdezett.

A finálé után türelmetlenebb is voltam az újságírókkal, mert már vártam, hogy hívni fog Floridából. Amikor Pécsen kezdett jó eredményeket elérni, büszke voltam, de az egy felülmúlhatatlan pillanat, amikor elnökként átadhattam neki az aranyérmet az ifi bajnoki döntő után.

Fecsónál nagyon büszke voltam, hogy a nyugdíjhoz közel elvállalta a teljes magyar utánpótlás irányítását. Nem volt jó időszak az a magyar vízilabdában, mert ez még 1991-ben volt. Egy váratlan lemondás miatt be kellett ugrania három héttel az amerikai junior-világbajnokság rajtja előtt. Megtette, mert ezt diktálta a szíve, ha nem teszi, ki tudja, lehet, hogy zárójelbe szorul nálam, nálunk a vízilabda.

(Borítókép: Bődey János / Index)