Hónapokra kidőlt a magyar pólóválogatott csapatkapitánya

2020.06.08. 15:43

Súlyos térdsérülést szenvedett Varga Dénes, az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya, írja az MTI.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a szervezet hétfői közleményében elmondta, hogy a Bajnokok Ligája-győztes Ferencváros pólósa a válogatott összetartásának egyik edzésnapján sérült meg, aminek következtében meg kellett műteni.

Vári szerint a sérülés várhatóan nem veszélyezteti Varga jövő évi olimpiai szereplését.

Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke elmondta, hogy a 33 éves olimpiai bajnok előreláthatólag három-négy hónap múlva végezhet teljes értékű munkát.

„Az biztos, hogy a nyári Magyar Kupán még nem számíthatunk csapatkapitányunkra, akit biztosítottunk támogatásunkról. Az FTC mindent megtesz annak érdekében, hogy klasszisunk minél hamarabb egészséges legyen és a csapat rendelkezésére álljon” - tette hozzá Madaras.