Vendel
4 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Vámos Márton: nincs ma a Fradinál profibb klub a vízilabdában

vamos marton-04-BS
2020.10.10. 12:16
A Ferencváros vízilabdacsapata a Szolnok ellen megnyert Magyar Kupa-győzelemnek köszönhetően minden sorozatot figyelembe véve zsinórban 10. sikerét aratta. A legutóbbi győzelem különösen emlékezetes marad Vámos Márton számára, többek között erről is mesélt az Indexnek. Interjú.

2018 tavasza óta minden sorozatot figyelembe véve zsinórban a 10. trófeáját nyerte a Magyar Kupa-győzelemnek köszönhetően a Ferencváros vízilabdacsapata, ami minden csapatsportot vizsgálva teljesen egyedülálló a világon. Mi a zöld-fehér titok?

Már akkor is figyeltem a Fradit, amikor még Szolnokon játszottam, és azt tapasztaltam, hogy 

nagyon jó irányba indult el az építkezés a csapatnál. Nem egyszerre vettek meg jó pólósokat, hanem évről évre formálták/formálják tudatosan a keretet, ez a játékospolitika az alapja a sikereknek.

Emellett az ország legjobb szakemberei dolgoznak a klubnál, akiket nemzetközileg is elismernek, Varga Zsoltot nem véletlenül választották meg az év edzőjének, és rendkívül magas színvonalú az orvosi, valamint az erőnléti stábunk is. A körülmények és a lehetőségek nagyszerűek, a biztos, stabil háttér nélkül aligha értünk volna el ilyen egyedülálló eredménysort, amely akár a Netflixen is megérne egy külön miniszériát.

A csapat edzője, Varga Zsolt szerint az összes közül talán a mostani, Szolnok elleni siker volt a legnehezebb. Ön szerint is?

Egyetértek vele, már csak azért is, mert Zalánki Gergőre és Varga Dénesre sem számíthattunk sérülés miatt, akik egyértelműen meghatározó tagjai a csapatunknak. Emellett a koronavírus is teljesen új helyzet elé állított mindenkit, karanténba kerültünk, elmaradtak meccsek, nem tudtunk a megszokott módon készülni. A döntőben viszont mindentől függetleníteni kellett magunkat, ami főleg fejben volt nehéz. Nem hagytuk túlságosan meglépni a Szolnokot, és a végén, a legfontosabb pillanatokban higgadtabbnak bizonyultunk.

Számomra azért kivételes ez a győzelem, mert Varga Dumi hiányában először egy tornán én voltam a csapatkapitány, amit ráadásul megnyertünk, így erre a Magyar Kupa-sorozatra biztosan mindig büszke leszek.

A koronavírus-járvány duplán sújtotta a Fradit, hiszen ha nem lett volna elég a bizonytalanság, több játékos is megfertőződött. Mennyire nyomta rá a bélyegét a Covid a felkészülésre?

Szerencsére a biztonsági előírásokat betartva mi a márciustól kezdődő nagy lezárások és intézkedések alatt is tudtunk edzeni, kis csoportokra bontva. 

Ez hatalmas előny volt a többi csapattal szemben, megmaradt az a napi rutin, amihez egyébként hozzászoktunk, míg a riválisok közül sokan két hónapig semmit nem tudtak csinálni.

A második hullámban, ahol már négyen is érintettek voltak a csapatból, nehezebb volt a helyzetünk, a 14 napos karantén felborította a tervezett edzésmunkát, de erre a szituációra is jól reagáltunk.

Az együttes igazi ötméteres-specialista lett, hiszen 2019-ben a magyar bajnoki címet, a Bajnokok Ligáját, az Európai Szuperkupát és a múlt vasárnapi Magyar Kupát is büntetők után hódította el. Mindez arra enged következtetni, hogy nemcsak fizikálisan, mentálisan is nagyon rendben vannak a játékosok. 

Valóban, négy  győzelem már nem lehet a véletlen műve. Gyakoroljuk is edzések végén az ötösöket, valamint nekem van egy olyan teóriám, hogy ha egy csapat benne van egy ilyen szériában, mint mi, akkor érzi magában a magabiztosságot, az pedig óriási előny. Ha viszont csak a Szolnok elleni meccsről beszélünk, akkor egyértelműen az is minket segített, hogy 

három másodperccel a vége előtt egyenlítettünk, ami mentálisan minket feldobott, a rivális játékosait viszont valamilyen szinten lenyomta.

Nincs meg annak a veszélye, hogy ennyi siker után kiégnek a játékosok? 

Előbb-utóbb sajnos meg fog szakadni a szériánk, ezzel tisztában vagyunk, de azért remélem, hogy tíznél nem állunk meg. A tizenegyedik az újabb bajnoki cím lehet majd, jók is az esélyeink az aranyéremre, nem kérdés, hogy a klubnál mindenki a sorozatban harmadik NB I.-es elsőségért dolgozik. Ami a motivációt illeti, azzal szerintem nem lesz baj, szerencsére egymást is húzzuk felfelé a mindennapokban.

Ez egyébként a sportolók vagy a szakmai stáb felelőssége?

Mindenkié.

Profik vagyunk, a sikereket nem lehet megunni. Lehetnek persze hullámvölgyek, ilyenkor kellenek a társak vagy a szakemberek, akik segítenek kezelni ezeket a helyzeteket.

Mit jelent ez a ferencvárosi dominancia a magyar vízilabdának?

Mivel nagyrészt magyar játékosokból áll a keretünk, a válogatott is profitál a sikereinkből.

A nemzeti csapat majdnem hatvan százalékát mi adjuk, ez az összeszokottság pedig a vízben is látszik, többek között szerintem ennek is volt köszönhető a januári hazai Európa-bajnoki győzelem.

Abban is bízom, hogy sok fiatal ezeken a sikereken felbuzdulva kezd majd el vízilabdázni, ami az utánpótlás miatt szintén fontos a sportágnak.

Orosz Pál, a labdarúgó zrt. vezérigazgatója a futballcsapat példáját említve azt mondta, csábító lett az FTC neve a játékosok körében. Ha a két klasszis légiós, Nikola Jaksics vagy Jannisz Funtulisz nevét említjük, akkor kijelenthető, hogy mindez a vízilabda-szakosztályra is igaz?

Abszolút. Funtulisz Görögországból jött hozzánk, pedig ott van a családja, az az otthona, több mint tíz évet évet játszott az Olympiakoszban. Jaksicson kívül a szerb válogatott több meghatározó játékosa is megfordult nálunk, ez sem véletlen. 

A feltételek és a közeg is csábító, ennyire komplett és profi klub jelenleg szerintem nincs még egy a vízilabdában.

Milyen a kapcsolat a többi szakosztály sportolóival? Követi akár a foci-, akár a kézicsapatok eredményeit?

Igen, a labdarúgócsapat BL-selejtezőit például együtt néztük, és szurkoltunk a fiúknak, hatalmas dolog, hogy 25 év után újra a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhetnek. A női kézit is figyelem, ahogyan az atlétákkal vagy éppen a gyorskorcsolyázó Liu testvérekkel is jó a viszony.

Lehet, elcsépelten hangzik, de a Fradi-család tényleg létezik, a mindennapokban is jelen van az összetartás.

Térjünk vissza egy kicsit a válogatotthoz, amely normál esetben a hazai Eb-győzelem után nagy reményekkel utazhatott volna Tokióba, ám a koronavírus miatt a nyári játékokat is elhalasztották. Minden sportoló gyűlöli ezt a kérdést, de mi lett volna, ha...?

Sok mindenkivel beszélgettem erről, én kétféle forgatókönyvet tudtam elképzelni.

Vagy az lett volna, hogy mivel benne voltunk egy sikerszériában, odamegyünk, és lendületből megnyerjük. Vagy, mivel viszonylag közel volt az Európa-bajnokság, folytatódott volna a válogatottszezon, lett volna még világliga, a klubokban bajnokság, BL, rengeteg meccs, ami fizikálisan iszonyatosan megterhelő, és így egy gyengébb szereplés.

Jó kérdés, hogy ez az egyéves halasztás mit eredményez majd, 2021 augusztusában térjünk vissza rá.

Ha már válogatott, Benedek Tibor tragédiája mellett sem mehetünk el szó nélkül. Mit jelentett önnek a sportág valaha élt egyik legnagyobb legendájának elvesztése?

Tibi nekem balkezes játékosként abszolút példaképem volt. Húsz év van köztünk, így sajnos nem játszottunk együtt a nemzeti csapatban, de amikor a válogatottban Kemény Dénes mellé odakerült másodedzőként, egyből elkezdett velem foglalkozni. 

Látta rajtam, hogy nem megy a védekezés, akkor még aktív volt a Pro Reccóban, és az első edzésen beugrott a vízbe, és megmutatta, hogyan kell a második centert levédekezni, vagy ha betörnek mellettem, hogy forduljak.

Rengeteget tanultam tőle, aztán amikor már szövetségi kapitány lett, volt egy időszakom, amikor nem ment a játék, akkor is nagyon sokat beszélgettünk, mindenben támogatott. Felnéztem rá, szörnyű, hogy már nincs köztünk. 

A mai napig sem tudom igazán feldolgozni, egyszerűen nem jutott el a tudatomig, hogy az egyik nap még volt Benedek Tibor, a másik pillanatban pedig már nincsen.

Végezetül, ha Vámos Márton ígérhetne, üzenhetne valamit a ferencvárosi és a magyar vízilabda-szurkolóknak, mi lenne az?

Először is, hogy látogassanak ki minél több meccsre a drukkerek, szerethető és eredményes sportág a miénk, tényleg érdemes. Azt meg tudom ígérni, hogy a Fradival mindent megteszünk, hogy meglegyen sorozatban a 11. címünk is.

Ami pedig a válogatottat illeti, ha megint úgy összeáll a csapat, mint az Eb előtt – márpedig miért ne állna össze? –, akkor nagyon jó eredményt fogunk elérni. Vérmes és érmes reményekkel utazom majd Tokióba.