A Szolnok lett a magyar férfi vízilabdabajnok

DMARC20210522014
2021.05.22. 18:23
A Szolnoki Dózsa nyerte az E.ON férfi vízilabda ob I 2020–201-es kiírását.

A Tisza-parti együttes az OSC elleni döntős párharc második mérkőzésén is diadalmaskodott, a szerdai 18–10-es sikerét követően szombaton – idegenben – 14–13-ra nyert.

A Szolnok ezzel 2017 óta először, története során tizedik alkalommal lett bajnok.

Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyökkel indult az összecsapás, majd a gólok sorát egy hatalmas bombával vendég oldalról Nagy Ádám nyitotta meg, de Erdélyi Balázs gyorsan válaszolt. A Szolnok némi szerencsével két góllal elhúzott és Burián Gergely ugyan ötösből szépített, Filip Filipovics a döntő addigi legszebb találatával - egy csodálatos kapás ejtéssel - visszaállította a különbséget. A középkedzés után Erdélyi szépített, de az első mérkőzésen öt gólt szerző Angyal Dániel egy kipattanót értékesítve betalált. A kapusok nem igazán tudtak hozzászólni a meccshez, Salamon Ferenc duplájával pedig egyenlített az OSC.

A második negyedben a fővárosi csapat rendezte a védekezését, támadásban pedig Manhercz Krisztián és Hárai Balázs villanásainak köszönhetően hárommal meglépett, Angyal a negyed végén kozmetikázott.

A harmadik felvonásban Jansik Dávid is feliratkozott a szolnoki gólszerzők közé, találatára Várnai Kristóf fantasztikus kapufás góllal válaszolt. A játékosok szebbnél szebb gólokat lőttek, így Filipovics két távoli bombája is szépségdíjas volt. Az újabb fordulatok után a Szolnok egygólos előnnyel kezdhette meg a zárófelvonást.

Ennek elején Manhercz kettős előnyből egyenlített, de Radomir Drasovic révén ismét a vendégek vezettek. Hárai centerből megint egyenlített, a túloldalon viszont Konarik Ákos értékesített egy fórt. Nem sokáig vezetett a Szolnok, ezúttal Salamon "jelentkezett" egy óriási góllal.

    Az utolsó két percben mindkét gárda megkapta a maga emberelőnyét - az OSC kettőt is -, de csak a Szolnok használta ki a magáét: Angyal gólja egy kapufáról visszapattanó lövésből, Lévai Márton tarkójáról a hálóba pattanva született, ez azonban bajnoki címet ért a Tisza-partiaknak.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
OSC Újbuda–Szolnoki Dózsa 13–14 (5–5, 3–1, 2–5, 3–3)

gólszerzők: Manhercz, Hárai, Salamon 3-3, Erdélyi 2, Burián, Várnai 1-1, illetve Filipovics, Angyal 3-3, Nagy Á., Drasovic 2-2, Kovács G., Schmölcz , Jansik D., Konarik 1-1

A párharcot 20-ra nyerte a Szolnok.

Az elmúlt tíz év bajnokai:

  • 2011: ZF-Egri VK
  • 2012: TEVA-Vasas SC-Uniqa
  • 2013: ZF-Egri VK
  • 2014: ZF-Egri VK
  • 2015: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
  • 2016: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
  • 2017:    Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
  • 2018: FTC-PQS Waterpolo
  • 2019:    FTC-Telekom Waterpolo
  • 2020: a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a szezon
  • 2021: Szolnoki Dózsa

(MTI)

(Borítókép: A Szolnok játékosai ünneplik bajnoki győzelmüket a férfi vízilabda országos bajnokság döntőjének második mérkőzésén játszott OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa találkozó végén a Nyéki Imre Uszodában 2021. május 22-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)