A szerb világsztár is az FTC pólócsapatát választotta

GettyImages-592595956
2023.06.07. 14:46
A kétszeres olimpiai bajnok szerb Dusan Mandics a magyar bajnok és kupagyőztes FTC-Telekom Waterpolo vízilabdacsapatában folytatja pályafutását. Érkezésével jelentősen megnőttek az együttes nemzetközi porondra kitűzött céljai, tekintve, hogy a szintén nemzetközi klasszis olasz vb-győztes Edoardo Di Somma is a ferencvárosiakhoz igazolt.

A szerb világklasszis Belgrádból költözik Budapestre. Mandics tavasszal kikerült a szerb főváros BL-döntős csapatának keretéből, a ferencvárosiak már másnap felvették vele a kapcsolatot, és több érdeklődő közül végül ők lettek a befutók.

Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke ezzel kapcsolatban elmondta: azért igazoltak harmadik balkezes játékost a csapatba, mert az még mindig jobb, mint a kettő, illetve amikor az élet dob egy ilyen lehetőséget, azzal élni kell.

„Az aranyhaltól kívánni kell, nem megsütni. Mások is ki akarták fogni őt, de nekünk sikerült.

Köszönhetően új vezetőedzőnk, Nyéki Balázs meggyőzőerejének, illetve az általa felvázolt szakmai koncepciónak és céloknak, amik elnyerték Dusan tetszését” – mondta a sportvezető a szerdai, új érkezőket bemutató sajtótájékoztatón.

A szerb játékos székfoglalójában azt emelte ki, hogy komoly hagyományokkal rendelkező nagy klubhoz érkezett, szimpatikus volt számára, hogy amikor Belgrádban körön kívülre került, az FTC kereste elsőként, és a tárgyalások során végig azt érezte, hogy nagyon meg akarják őt szerezni. Hozzátette: szimpatikusak számára a kitűzött célok is, minden sorozatban nyerni szeretne a klub, miként ő maga is.

A csapat idén megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát, a Bajnokok Ligájában úgy végzett hatodikként, hogy a negyeddöntőben a későbbi győztes olasz sztárcsapattal, a Pro Reccóval szemben maradt alul.

Az olaszokkal vb-győztes Edoardo Di Somma a Bresciából érkezett, ahonnan az idei BL Final8 álomcsapatába is bekerült a TotalWaterpolo szavazásán.

A magyar érkezők közül nem lesz ismeretlen a népligeti uszoda és annak légköre Szabó Bencének, aki két év után tér vissza a BVSC-ből, míg a fiatal, mindössze 19 esztendős Nagy Ákos már a magyar válogatott bő keretében belekóstolhatott, milyen munka vár rá a Ferencvárosban. Ott Varga Zsolt és Nyéki Balázs irányításával készülhetett tavaly, akik eddig ketten közösen tolták az FTC szakmai szekerét, előbbi azonban nyártól már csak szövetségi kapitányként tevékenykedik, a klubnál pedig másodedzője lépett örökébe.

„Óriási lehetőség ez számomra, hogy megismerhetem a saját képességeim határait.

A válogatottnál jó értelemben vett gyilkos munkát végeztetett velünk tavaly a Varga–Nyéki edzőpáros,

tehát képben vagyok, milyen szintű munka vár rám. Teljesen más kávéház... De megtiszteltetés és dicsőség, hogy megpróbálhatok Madaras Norbert és Vámos Márton örökébe lépni, és ha nekik összejött, talán sikerülhet nekem is” – mondta Nagy Ákos.

A keretből a szerb center, Nemanja Ubovics, a balkezes Vadovics Viktor és saját nevelésű Varga Bence máshol folytatja karrierjét a következő szezontól.

Az FTC ügyvezető alelnöke az edzőkérdésről elmondta: döntésüket az élet hozta, Varga Zsolt a válogatott kapitánya lett, így ettől a szezontól Nyéki Balázs lesz a férfi csapat vezetőedzője. Az elvárások között azt emelte ki, hogy „se álszerénynek, se nagyképűnek” nem akar tűnni, de a csapatnak a hazai porondon igazolnia kell a papírforma fölényét, és meg kell védenie két címét. A nemzetközi porondon pedig a BL 6. helyéről illik és kell előrelépni, az átszervezett nemzetközi kupasorozatban cél a négyes döntőben való részvétel.

„Balázzsal évek óta együtt dolgozunk szövetségben, barátságban, nagy küzdők vagyunk, mindketten csak a győzelmet fogadjuk el. Jövőre sem várunk el kevesebbet, mint az idén. Minden feltételt meg fogunk adni ahhoz, hogy a sikeres tendencia folytatódjon. Az elmúlt négy évben a BL-ben voltunk elsők, másodikok, harmadikok és hatodikok, hasonló négyéves periódussal most is kiegyeznénk” – mondta.

Ha megakad a szekér a nőknél, mostantól nem kér, hanem követel az edző

A nőknél visszavonult a szezon végén a válogatott korábbi Európa-bajnoka, Simon-Illés Anna. A 29 éves olimpiai bronzérmes sportoló 2019-ben igazolt az FTC-be, és sokat tett azért, hogy a csapat megnyerje a szakág történetének első aranyérmét. Simon-Illés Anna mellett távozik a két külföldi játékos, Belén Vosseberg és Estelle Millot, illetve Gresó Luca és Petik Panna is elhagyja a Népligetet.

Egy évnyi olaszországi játék után visszatér a keretbe Vályi Vanda, míg Kiss Alexandra személyében magyar bajnok, LEN Kupa-győztes kapus is érkezik a csapathoz Egerből. A Szentesen alapembernek számított, fiatalon már komoly rutint szerzett center, Bonca Vivien ugyancsak a ferencvárosiakat választotta.

Az ötéves női szakág felnőtt csapata idén az első trófeáját gyűjtötte be az MK megnyerésével. A Gerendás György vezetőedző által irányított együttes minden sorozatban éremmel zárt – a bajnokságban bronzérmesként, az Eurokupában ezüstérmesként –, a rutinos tréner szerint jó csapatuk lesz, és azért dolgoznak, hogy még jobb eredményeket érjenek el, mint a most zárult szezonban.

„Az idei eredményeket tekintve még így is óriási hiány maradt bennem, és először magamban kerestem a válaszokat a miértekre. Végül arra jutottam, hogy a csapat mindent megcsinált, amit kértem, és amíg jól ment a szekér, nem is volt baj. Amikor viszont megakadtunk picit, akkor már hiába kértem. Mostantól tehát arra készülhetnek a lányok, hogy hasonló esetben nem kérnem, hanem követelnem kell, amihez természetesen megvan a hangom és az erőm” – nyilatkozta a szakember.

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának kerete a 2023–2024-es szezonban:

Kapusok: Szakonyi Dániel, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Sztilianosz Argiropulosz, Edoardo Di Somma, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Luca Damonte, Dusan Mandics, Daniil Merkulov, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Pohl Zoltán, Szabó Bence, Varga Dénes, Vigvári Vendel
Szakmai stáb: Nyéki Balázs (vezetőedző), Korényi Balázs (másodedző),  Gárdonyi András (kapusedző), Katona Norbert (csapatmenedzser)
Érkezők: Dusan Mandics, Edoardo Di Somma, Nagy Ákos, Szabó Benc
Távozók: Varga Zsolt (vezetőedző), Nemanja Ubovics, Vadovics Viktor, Varga Bence

Az FTC-Telekom Waterpolo női csapatának kerete a 2023–2024-es szezonban (nem végleges):

Kapusok: Kiss Alexandra, Neszmély Boglárka
Mezőnyjátékosok: Awad Zoya, Bonca Vivien, Dömsödi Dalma, Farkas Tamara, Felkai Sára, Gulyás-Oldal Emma, Gurisatti Gréta, Kuna Szonja, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Nagy Laura, Pőcze Panna, Szabó Júlia, Tóth-Csabai Dóra, Vályi Vanda
Szakmai stáb: Gerendás György (vezetőedző), Fehér András (másodedző), Karácsonyi Vazul (technikai vezető)
Érkezők: Bonca Vivien, Kiss Alexandra, Vályi Vanda
Távozók: Gresó Luca, Estelle Millot, Petik Panna, Simon-Illés Anna, Belén Vosseberg

(Borítókép: Dusan Mandics 2016. augusztus 20-án. Fotó: Adam Pretty / Getty Images)