Letaglózta a gyerekeket és a szülőket a legendás edző halála, pszichológus tartja bennük a lelket

Hétfő óta fekete zászlót lenget a tavaszi szél a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszoda homlokzatán; vasárnap tudta meg játékos, edző, vezető a GENESYS OSC-Újbuda OB I-es vízilabdacsapatánál, hogy szombat este tragikus hirtelenséggel elhunyt Monostori Attila, az U14-es korosztály és az ifi B edzője. Tévénézés közben, minden előjel nélkül szívrohamot kapott az 54 éves sportember, akit a mentőben hiába élesztették újra, mire a kórházba értek, már nem élt. 

Kedden csendes, gyertyafényes megemlékezést tartottak az uszoda kertjében, ahol Manó – mert így becézték, de Macinak is szólították a tényleg mackós mozgású, zömök pólóst – barátai, edzőtársai és tanítványai, valamint a gyerekek szülei búcsúztak a mindenki által szeretett legendás vízilabdázótól, aki 114 alkalommal játszott a válogatottban. Pályafutása csúcsára az 1996-os atlantai olimpián érhetett volna fel Horkai György szövetségi kapitány együttesében, de hihetetlen balszerencse miatt a jobbra érdemes, többre számító válogatottnak be kellett érnie a negyedik hellyel. 

Monostori, aki kiváló bekkjátéka mellett bombaerős lövéseiről volt híres, játszott Olaszországban, a Pro Recco csapatában, és  profiskodott még  Nagyváradon is. 

Pótolni a pótolhatatlant

Az edző halála megrázta, mit megrázta, lelkileg valósággal padlóra küldte az egész vízilabda-szakosztályt. Hétfőn és kedden nem is tartottak edzést a srácoknak és lányoknak, mert női póló is van az OSC-ben, szerdán viszont már két szakember, Veres Zoltán és Dorogi Balázs irányításával folyt a munka a „buborékban”. Veres az ifi B-t vette át, Dorogi pedig a fiatalabbakat, az U14-es korosztályt. 

Próbáljuk pótolni Monost, mert én így hívtam, de tudjuk, hogy ez lehetetlen. Sok időnek kell eltelnie, mire a srácok megbarátkoznak a gondolattal, hogy az ő Maci bácsijuk nincs többé – mondta az Indexnek Dorogi Balázs. – Látom rajtuk, hogy teljesen padlóra kerültek, annyira váratlan, érthetetlen és feldolgozhatatlan Monos halála. Kértünk egy pszichológust is, a szakember segít feldolgozni a fiataloknak szeretett mesterük elvesztését. 

A kollégájánál idősebb Veres Zoltán szolnoki, majd fehérvári pólósként még játszott Monostori ellen. Az edző egy éve dolgozik az OSC-nél.

Bivalyerős pólós volt, amikor bement centerbe, tudtuk, hogy baj van. Rettenetesen erős vádlija volt, mindenki erről ismerte – mondta egykori ellenfele, az utóbbi időben kollégája. – Nagyon szerettük őt, csendes, visszahúzódó ember volt, az uszodán kívüli problémáit, ha voltak ilyenek egyáltalán, sohasem hozta be magával a munkahelyére. Azt tudtuk, hogy két lánya és egy fia van, a fiú vízilabdázik. 

Gyászolnak a válogatottbeli társak

Petik Attila, az utánpótlás szakág vezetője is ott volt kedden a megemlékezésen.

Nagyon sokan eljöttek, rengeteg szülő ott volt, a régi játékostársak közül is sokan, Tóth Laci, Tóth Frank, akikkel együtt játszott a válogatottban – mondta az ifik vezetőedzője. – Jómagam is játszottam Monossal a BVSC-ben, de ellenfelek is voltunk, sőt Pécsen az edzője is voltam, ami azért érdekes, mert két évvel idősebb volt nálam.

A szakember arról is beszélt, hogy a jövőt illetően be szeretnék indítani a női szakágat a klubnál, és Monostori Attila hajlott arra, hogy a lányos csapattal is foglalkozna. Amiből már nem lesz, nem lehet semmi… Az edző kedden tartott egy megbeszélést az ifikkel, segít nekik feldolgozni a történteket, de még az is lehet, hogy az idősebbeknél is elkél a pszichológus segítsége.

Sütemény Monostól

Itt tartottunk a beszélgetésben, amikor a vezetőedző tekintete egy kartondobozra esett.

Ezt a doboz süteményt Monos hozta a születésnapja alkalmából, meg akarta vendégelni a gyerekeket és bennünket, edzőket is. Hát ilyen ember volt, mindig gondolt a többiekre…

– suttogta Gyalu (mert ez Petik beceneve) alig hallhatóan.

Közben lassan befejeződött az edzés, Balázs Miklós, az U15-ös csapat mindössze 32 éves edzője is mondott még néhány szót Monostoriról, akinek az „arany szívét” emelte ki, és azt, hogy milyen sokat tanult az idősebb pályatárstól. 

Apa és fia a mesterről

Az U14-es srácok a pszichológushoz készülnek, a szakemberrel próbálják meg feldolgozni a feldolgozhatatlant. Egyikük, a csupa mosoly Demjén Barnabás beszél elhunyt mesteréről.

Vasárnap reggel tudtuk meg, hogy meghalt Attila bá’ – mondja az apró termetű, tűzről pattant kis pólós. – Teljesen padlóra kerültünk, én mindenképpen. Rengeteget tanultunk tőle, és azért szerettük különösen, mert vicces volt, mindenre volt egy poénja. Pedig nem volt azonos az ízlésünk, én imádom a futballt, Szoboszlai Dominiket, de Attila bá’ nem volt oda a fociért. Nagyon hiányzik már most is, hihetetlen, hogy nem ő vezette ezt a mai edzést…

Barna édesapját, Dánielt rettenetesen megrázta fia mesterének halála.

„Attila sok szempontból apafigura volt, az én fiamnak mindenképpen. Barnabás felnézett rá, szerette  – mondta az édesapa.  – Nagyon mélyen érintett a halála, sokat gondolunk rá és a családjára is. Kiegyensúlyozott, nyugodt ember volt, egy valóságos szikla. Nem hittük, hogy ilyesmi történhet vele, annyira hihetetlen. Olyan gesztusai voltak a csapat felé, ami plusz volt. Kifogástalan ember volt, nagyon sajnáljuk, hogy nincs többé.”

Három lány is beszélt Attila bácsiról, Menner Vivien, Mira és Závodi Johanna. Előbbi kettő ikerpár, közülük Mira kapus, Vivien mezőnyjátékos. Mindhárman tizennégy évesek.

Egymás szavába vágva mondják, mennyire szerették Attila bácsit, felnéztek rá. Mira tőle tanulta meg a védés fortélyait, Vivien pedig a helyes kéztartást a kapura lövésnél. No és Mira? Ő a lábtempót. És persze mindhárman sírva fakadtak, amikor vasárnap reggel, a meccsre utazva megtudták, hogy imádott mesterük nincs többé.

Én még most sem hiszem el, hogy nem ő vezeti az edzést – csuklott el Mira hangja. 

Üzenet a szülőktől

A szülők odakint, az uszoda előterében csoportosultak. Brigi, az egyik edzőnő mutatta nekünk a telefonját. Két srác,  Dominik és Bence édesanyja nem tudott eljönni, de amikor megtudták, hogy újságíró is jelen lesz a szerdai tréningen, ragaszkodtak hozzá, hogy olvassuk el az üzenetet, amit küldtek. Egyikük egyenesen Németországból. Mintha csak összebeszéltek volna, mindketten azt hangsúlyozzák, mennyire emberi volt Attila viselkedése a gyerekekkel, úgy a fiúkkal, mint a lányokkal. Valósággal rajongtak érte a tanítványai, és ahogy elnéztük, a szüleik is. 

A többi szülő negyedórán keresztül megállás nélkül sorolta Attilával kapcsolatos élményeit és örökre feledhetetlen emlékképeit. Egy tatabányai apuka azt mondta, a túlzott bizonyítási kényszer alatt már-már összeroppanó fiát Attila húzta ki ebből a görcsös állapotból, mindössze két hét alatt felszabadult, szinte szárnyaló pólóst varázsolt belőle.

Az egyik lányos anyuka felidézte, hogy szinte sokkot kapott a gyermeke, amikor vasárnap reggel értesült Attila haláláról.

Sajnos azonban amikor este hét tájban elindultunk hazafelé, és felnéztünk az uszoda homlokzatára, fájdalmas mementóként a szél meglebbentette a fekete zászlót…

 (Borítókép: Szollár Zsófi / Index)