A Fradi álomkezdés után magabiztos sikerrel jutott a BL négyes döntőjébe

D  HR20250422011
2025.04.22. 21:31
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo 15–11-re legyőzte a vendég Savonát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének 5. fordulójában, ezzel biztosította helyét a sorozat négyes döntőjében – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A Komjádi Uszodában egy 4–0-s rohammal alapozta meg az FTC a találkozót, a közönség a második negyed elején már szinte egy gálamérkőzésen érezhette magát (6–1), az olaszok azonban ehhez nem akartak asszisztálni, fokozatosan jöttek fel és a harmadik negyed közepére kétgólosra csökkentették hátrányukat (8–6).

Az Erdélyi Balázzsal, valamint két, tavaly a Ferencvárossal BL-győztes pólóssal, Merkulovval és Damontével felálló olaszok érezték a lehetőséget, védekezésben sokat hibáztak a hazaiak, Nyéki Balázs pedig időt is kért.

A záró nyolc percre a Ferencváros egy fokozattal feljebb kapcsolt, főként védekezésben, elöl pedig Argiropulosz és Manhercz góljaival ellépett riválisától, így végül magabiztosan diadalmaskodott.

Nyéki Balázs együttese a zárófordulóban, május 14-én a Nagyvárad együttesét fogadja. A máltai négyes döntőt május 30. és június 1. között rendezik.

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntős kör, 5. forduló:

  • FTC-Telekom Waterpolo–Savona (olasz) 15–11 (5–1, 3–4, 2–3, 5–3)

a magyar csapat gólszerzői: Argiropulosz 4, Manhercz 3, Vámos, Nagy Ád. 2-2, Vigvári Ve., Di Somma, Mandic, Jansik Sz. 1-1

(Borítókép: Szakonyi Dániel, a Ferencváros kapusa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában játszott FTC-Telekom Waterpolo - RN Savona mérkőzésén a Komjádi uszodában 2025. április 22-én. MTI/Hegedüs Róbert)