Gyöngyi
4 °C
14 °C

Ágoston Zoltán

Az Európai Parlament törvényen kívülinek nyilvánította a lengyel alkotmánybíróságot Az Európai Parlament törvényen kívülinek nyilvánította a lengyel alkotmánybíróságot

Ez a válasz arra, hogy a taláros testület nemrég kimondta, az EU-s jog nem élvezhet elsőbbséget a lengyellel szemben.

október 21. 19:38

Megtalálták és lefejezték a tálibok az afgán női röplabda-válogatott egyik játékosát

A családját pedig megfélemlítették, hogy senki ne beszéljen a haláláról.

október 21. 17:37

Orbán Viktor: Boszorkányüldözés folyik Lengyelország ellen, mellettük a helyünk Orbán Viktor: Boszorkányüldözés folyik Lengyelország ellen, mellettük a helyünk

A miniszterelnök szerint az EU „lopakodó hatáskörbővítést” folytat.

október 21. 15:26

Akár tizenhárom pontban is vádat emelhetnek Jair Bolsonaro brazil elnök ellen a koronavírus-járvány hanyag kezelése miatt – derül ki abból a szenátusi jelentésből, amelyet a Reuters szerzett meg. Az 1200 oldalas dokumentum 69 másik embert is megnevez, de megállapítása szerint az államfő viseli a felelősséget azért, hogy a dél-amerikai országban már több mint 600 ezer ember vesztette életét a kórban. 

Jair Bolsonaro világhírű járványszkeptikus, folyamatosan bagatellizálja a pandémia jelentőségét. Amikor még 2020. április 28-án arról faggatták, hogy már több a halott Brazíliában, mint Kínában, vállat vonva visszakérdezett:

Na és? Mit akar tőlem, mit tegyek?  

A szenátusi jelentésben az szerepel, hogy Jair Bolsonaróé a felelősség azokért a koronavírus-járvány alatt elkövetett szövetségi kormányzati hibákért, amelyek a tömeges fertőzés veszélyét idézték elő Brazíliában. Ezzel a szövetségi kormányzat brazilok halála felett hunyt szemet, ami után az elnök ellen gyilkosságért akarnak vádat emelni. 

A szenátusi jelentés több mindenre kiterjedően vizsgálja Jair Bolsonaro elnöki teljesítményét. Vádolnák közpénz illegális felhasználásával, népirtásra tett kísérlettel az őslakók elleni fellépés miatt, valamint azzal is, hogy okirat-hamisításra buzdított.

 A világon 240 046 432 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 889 103 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 239 589 906 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 881 672 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek

  • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 44 884 550 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 723 747.
  • Indiában 34 037 592 fertőzöttet és 451 814 halálos áldozatot jegyeztek fel.
  • Brazíliában 21 627 476 fertőzöttről és 602 669 halálos áldozatról tudni.
  • Az Egyesült Királyságban 8 400 971 a fertőzöttek száma, és 138 792-en haltak meg a betegségben.
  • Oroszországban 7 804 750-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 217 382-re emelkedett.
  • Törökországban 7 601 596 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 67 225.
  • Franciaországban 7 180 773 fertőzöttet és 118 153 halálos áldozatot regisztráltak.
  • Argentínában 5 271 361 a fertőzöttek és 115 660 a halottak száma.
  • Spanyolországban 4 984 386 fertőzöttet és 86 974 halálos áldozatot regisztráltak.
  • Olaszországban 4 712 482 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 131 503.
  • Németországban 4 366 833 a fertőzöttek száma, 94 605 a halottaké.
  • Lengyelországban 2 933 834 fertőzöttet és 76 067 halálesetet tartanak nyilván.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

Beszerzési áron 400-400 ezer vakcinát adott el Magyarország Vietnámnak és Thaiföldnek – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta, három hete, az ENSZ-közgyűlésén, New Yorkban állapodott meg a thaiföldi és a vietnámi kollégájával, hogy 400-400 ezer vakcinát adnak el nekik beszerzési áron, oltási programjuk felpörgetése érdekében.

Vietnámba szerdán, Thaiföldre pedig csütörtökön el is mentek a szállítmányok.

„Az év eleji sikeres vakcinavásárlási programunkkal sikerült elkerülnünk, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, mint a világ számos országa, vagyis hogy nincsen elegendő oltóanyag a lakosság beoltásához. Túl azon, hogy minden magyar beoltásához – sőt a harmadik oltásokhoz – szükséges vakcina is rendelkezésre áll, a világ számos országának tudtunk és tudunk is segíteni” – fogalmazott a miniszter.