Móric
14 °C
15 °C

Bohus Péter

Kósát beidéztetné az ezermilliárdos csengeri asszony Kósát beidéztetné az ezermilliárdos csengeri asszony

Több oldalas vallomást tett a csalással gyanúsított nő.

tegnap, 15:27

Az MSZP szerint erőszakkal fenyegetik az ellenzéket, majd beszóltak a DK-nak Az MSZP szerint erőszakkal fenyegetik az ellenzéket, majd beszóltak a DK-nak

Ujhelyi István jelképes felakasztása után az MSZP azt írja, Orbán támogatói fenyegetőznek.

tegnap, 12:29

Az Alkotmánybíróság elnöke nagyköveteknek panaszkodott a Sargentini-jelentésre Az Alkotmánybíróság elnöke nagyköveteknek panaszkodott a Sargentini-jelentésre

Egy fogadáson próbálta elmagyarázni, hogy milyen jól működik az Alkotmánybíróság.

tegnap, 11:22

A Demokratikus Koalíció két nap után beszüntette Ellenállás nevű utcai rendezvénysorozatát, legalábbis Budapesten lefújták a következő rendezvényt. Nem kell ahhoz Sherlock Holmes-nak lenni, hogy rájöjjünk, mi állhat emögött, és mi a történetben meghúzódó Gyurcsány-szál.

A múlt szerdán a Demokratikus Koalíció Ötfalu Kertváros csoportja nagy sikerű rendezvényről számolt be. A XVI. kerület időközi önkormányzati választásán több párt is a Momentum jelöltjét támogatja, aki mögé beállt a DK is. A helyi szervezetek együtt álltak a nyilvánosság elé, de az eseményen a jelek szerint hiányzott a közönség, ezért a DK beszámolójában egyszerűen odafotoshopolták őket a helyszínre.

dk.png

Talán ennek köszönhető, hogy a DK országos vezetői bedőltek a képnek, és azt gondolták, ha ekkora tömegek kíváncsiak a kertvárosi eseményre, akkor sokkal többen lesznek kíváncsiak Gyurcsányra. Az eredményt láthatjuk.

Ha menni kell, hát menni kell. Ennek az örök igazságnak a napnál fényesebb bizonyítékát csütörtök reggel láttam az Árpád híd pesti hídfőjénél. Heroikus küzdelem, amit a parkolóőr folytat azzal az autótulajdonossal, aki fittyet hányva a parkolási zónákra lazán otthagyta a parkolóban az autóját egyszer csak megunják, hogy büntetgessenek alapon. Az angyalföldi parkolóőrt azonban nem ilyen fából faragták, és szerintem ő akkor is ki fogja állítani a büntetést, ha az autót már régen betemeti a piros mikuláscsomag.

20975172 62b0f68616f2af22e03802aee9afe52f o

Az Egyesült Államokban a Florence hurrikán volt a hét egyik legfontosabb híre, a vihar amúgy valamennyire lecsillapodott, ahogy közeledett az USA dél-keleti részéhez. Mindenesetre a híradósok nagyon készültek rá, az egyik riporter például azt gondolta, kicsit dramatizál a helyzeten, ezért nekidőlt a szélnek, néha hátralépegetett, mintha a szél tolná arrébb, és így jelentkezett be élőben.

Aztán a háta mögött feltűnt két lazán sétálgató fiatal, akik csak spanglit nem passzolgattak egymásnak, mindenesetre kiderült, ez nem volt katasztrofális viharhelyzet.