Köszönjük!

2018.10.26. 19:21

Két dologra nem számítottunk, amikor a támogatói kampány elindításakor lekapcsoltuk fél órára a címlapot, hogy az olvasók és persze mi is átérezzük kicsit, milyenek lennének a magyar hétköznapok az Index nélkül.

  • Hogy az Origo nagyon biztos forrásokra támaszkodó tényfeltáró cikkben írja meg, hogy a hónapok óta tervezett támogatói kampány csak egy nevetséges álca, amivel el szeretnénk terelni a figyelmet arról, hogy nem működnek a szervereink.
  • Hogy ilyen hatalmas támogatást kapunk az olvasóinktól, és alig hat nap alatt 50 millió forint gyűlik össze az Index és a független újságírás támogatására.

Azóta már túl vagyunk a hatvanmillió forinton is, ráadásul támogatóink jelentős része nem egyszeri összeget küldött, hanem havi rendszeres utalást állított be, ami azt jelzi, hogy az elfogulatlan hírek számukra ugyanolyan alapszolgáltatásnak számítanak, mint az áram, a víz vagy éppen az internetkapcsolat.

Éppen ezért büszkék vagyunk a támogatásra, ami a kormánypárti propagandamédia állításaival ellentétben nem könyöradomány, hanem büszke és bátor demokraták kiállása a szabad sajtó mellett. A tiéd és az önöké. Az Index olvasóié.

A Guardian nemrégiben büszkén jelentette be, hogy már bevételeinek 12 százaléka érkezik a támogatóktól. Amennyiben olvasóink kezdeti lendülete és lelkesedése kitart, és mi is kellőképpen be tudjuk bizonyítani, hogy az Index tényleg pótolhatatlan, és Nincs másik_, akkor ez a cél jövőre a mi számunkra sem elérhetetlen. És ahogy a világ egyik legnagyobb és legrangosabb független szerkesztősége büszke erre az eredményre, úgy mi is azok leszünk. Mert ennyi támogató azt jelenti, hogy az Index nemcsak a politikával vagy a váratlan piaci változásokkal képes dacolni, de tényleg képes lesz valódi olvasói közösséget szervezni maga köré.

Ráadásul kiderült: feleslegesen tartottunk attól, hogy az Indexnek érkező támogatások miatt több kisebb, független szerkesztőség kevesebb támogatáshoz jut, és így végső soron azok a médiatermékek kerülnek veszélybe, amelyek még az Indexnél is nehezebb helyzetben vannak. Több olyan visszajelzést kaptunk, hogy a kampány kezdete óta ezekhez az újságokhoz is több támogatás érkezett, ami talán azzal is magyarázható, hogy az Index kampánya nagyon sok emberhez juttatta el az üzenetet, hogy veszélyben van a független sajtó Magyarországon, és csak az olvasók képesek megmenteni azt.

Minden támogatónknak köszönjük a bizalmat és a kiállást – reméljük, napról napra többen lesznek, akik az Index mögé állnak. Mert nekünk tényleg Nincs másik támogatónk, csak te.

Mivel a kampány oldalán az összes eredeti célunk teljesült, a kijelző alapján úgy tűnhetett: már csak stadionra és saját focicsapatra gyűjtünk. Természetesen erről az álomról sem mondunk le, de most újabb célokat tűztünk ki magunk elé, hogy a befolyt támogatásokkal az Index napról napra még jobb lehessen.

Mert ugyan a beérkezett pénz jelentős részét a mindennapi működésre fordítjuk, de fontos számunkra, hogy a többletforrások egy részéből olyan új projekteket indítsunk, amelyek az olvasók adakozása nélkül nem valósulhatnának meg.

  • 70 millió forint – Angol nyelvű Index

Már létezik ugyan az Index English, az Index angol nyelvű melléklete, de az elmúlt időszakban nem volt elegendő erőforrásunk angol nyelvű tartalom előállítására. Pedig jelenleg a Magyarországon élő külföldiek és a magyar események iránt érdeklődő, magyarul nem beszélő olvasók csak nagyon kevés forrásból tájékozódhatnak. Éppen ezért, ha több mint 70 millió forint gyűlik össze, hetente több angol nyelvű cikket közlünk majd a magyar eseményekről.

  • 80 millió forint – Gyakornoki program

Nemcsak a független újságírás lehetőségei szűkülnek egyre inkább Magyarországon, hanem az olyan műhelyek is eltűnőben vannak, ahol a következő generáció újságírói szabadon tanulhatják a szakmát, és valódi gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek. Szeretnénk egy olyan gyakornoki programot indítani, ahol nem ingyen munkaerőként tekintünk a kezdőkre, hanem mentoráljuk is őket, sőt már a kezdetektől meg is fizetjük a munkájukat. Mindannyiunk érdeke ugyanis, hogy utánunk is jöjjenek olyan újságírók, akik kritikusan és függetlenül tudnak írni és gondolkodni.

  • 100 millió forint – Még több korrektor

„Legalább tudnátok helyesen írni!” – ez a leggyakoribb kritika, amivel az Indexet illetik, elütéseink pedig már-már legendásak az interneten. A newsroomban az elsődleges cél, hogy minden fontos hírről a lehető legrövidebb idő alatt be tudjunk számolni, ezért az elütéseket teljesen kiirtani nem lehet – főleg, hogy ma mindössze egy olvasószerkesztő dolgozik nálunk, akinek lehetetlen feladata van: őrködni napi másfél száz cikkünk helyesírása felett. A 100 millió forint egy szimbolikus határ, ennyi támogatásról még csak álmodni sem mertünk. Ezért, ha ezt elérjük, a támogatás egy kis részét olyasmire költenénk, aminek minden olvasó örül: tovább bővítenénk a szerkesztői stábot olyan kollégákkal, akik a cikkek nyelvhelyességét és helyesírását is ellenőrzik megjelenés előtt, hogy az olvasók már egy érthetőbb, csiszoltabb Indexet kapjanak a kezeik közé mindennap.

De persze addig is, amíg elérjük ezt a célt, meg felhúzzuk a stadiont és megnyeri az Index csapat a Bajnokok Ligáját, még egyszer köszönjük az eddigi támogatásokat, és reméljük még többen fognak minket támogatni jövőre is!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?