Új főszerkesztő az Index.hu élén

2019.12.11. 10:39 Módosítva: 2019.12.11. 10:40

2019. december 11-től Dull Szabolcs az Index.hu új főszerkesztője, a leköszönő Tóth-Szenesi Attila a lap vezető szerkesztőjeként folytatja.

Dull Szabolcs 2014 óta dolgozik az Indexben. A politikarovat munkatársaként kezdett szerkesztő-újságíróként, elsősorban pártokról és politikai történesekről írt. 2019-ben az európai parlamenti választások után a sportrovat vezetőjeként folytatta, most pedig főszerkesztőnek nevezte ki Pusztay András vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke.

Dull Szabolcs terve az, hogy az eddigi indexes hagyományok szellemében vezeti tovább az újságot.

Öt éve kezdtem el dolgozni az Indexnél, amely már akkor is szuper hely volt - egy olyan lap, ahol bármit meg lehet írni, bármit ki lehet mondani, és egy olyan közösség, amely az évek során egyre összetartóbb lett. A lapnál újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként is mindig azt tapasztaltam, hogy mindenki azért dolgozik, hogy gyorsak, pontosak, színesek, lényegre törőek és a legolvasottabbak legyünk. Megtisztelőnek és persze nagy kihívásnak tartom, hogy mostantól főszerkesztőként folytathatom

– fogalmaz.

Az új főszerkesztővel továbbra is biztosítható lesz az Index függetlensége, az újság megőrzi majd a társadalomban betöltött fontos szerepét és piacvezető pozícióját, mondta a kinevezésről Bodolai László elnök.

A leköszönő főszerkesztő, Tóth-Szenesi Attila 2017 júniusa óta állt a piacvezető online hírportál élén. Azt mondja, ez az időszak élete nagy kalandja volt.

„Egy olyan időszakban lettem az Index főszerkesztője, amikor a lap alapítványi tulajdonba kerülésével nem lehetett tudni, mennyire lesz működőképes az új szervezeti felállás. Azóta két és fél év telt el, életem nagy kalandja volt ennek a pozíciónak a betöltése. Főszerkesztőként mindig volt bennem egy hiányérzet, egy mind erőteljesebb belső konfliktus: nem tudok eleget foglalkozni azzal, ami lassan húsz éve az életem egyik legfontosabb része, az újsággal – akár szerkesztőként, akár tartalmi projektek felelőseként, akár szerzőként. Új munkakörömben, az Index vezető szerkesztőjeként éppen ez lesz a dolgom. Szabolcsot régóta ismerem, a munkát nem most kezdjük, csak folytatjuk, az újságírásról vallott felfogásunk nagyon hasonló, és emberileg is közel állunk egymáshoz. Tudom, hogy rátermett főszerkesztője lesz az Indexnek, akivel nekem is öröm lesz együtt dolgozni” – mondta. 

Dull Szabolcs az Index előtt 2011 és 2014 között az Origo Hírek rovatának újságírójaként is politikai, parlamenti témákról írt. Azelőtt, 2008-tól 2011-ig a Kossuth Rádió Krónika című hírműsorának riportere volt, illetve a Figyelőben és a Manager magazinban is publikált cikkeket. 2008-ban az ELTE-n végzett francia és kommunikáció szakon. Jelenleg az ELTE ÁJK-n hallgat jogot, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékén pedig újságírást tanít.