Meggazdagodhatnak a Facebook-programok fejlesztői

2009.05.13. 11:20 Módosítva: 2009.05.13. 11:20
A közösségi portálon futó játékok és kvízek fejlesztői régóta kérik a Facebooktól, hogy készítsen nekik egy fizetőrendszert. Hamarosan megkaphatják, és a felhasználók egyetlen kattintással költhetnek.

Több százmillió dollárt kereshetnek azok a cégek, amelyek a Facebookra írnak játékokat és más programokat. A közösségi portál most ugyan nem tudja kezelni a pénzügyi tranzakciókat, de ez megváltozik, mert néhány héten belül elkezdenek tesztelni egy új fizetőrendszert. Ebben valódi pénz forog majd, azt viszont még nem tudni, hogy milyen funkciók kerülnek bele. Az újdonságról beszámoló VentureBeat úgy tudja, hogy először csak kisebb tesztre készül a Facebook.

A Facebooknak lehetősége van arra, hogy a saját kezében tartsa a tranzakciókat, pontosan úgy, ahogy az Apple központosította a zenék, filmek és iPhone-szoftverek eladását. A fejlesztők és felhasználók is jól járnának azzal, hogy csak egyszer kell megadniuk a pénzügyi adataikat a Facebooknak, a hirdetők pedig még komolyabban kihasználhatnák a portál felületét: nemcsak reklámozhatnák, hanem ott helyben el is adhatnák a termékeiket. Természetesen a Facebook is jól járna, hiszen minden tranzakcióból részesedést kérhet.

Akkor is sokat kereshet a Facebook, ha a termékek árának csak a töredékét kéri el. A legmerészebb becslések szerint a portálba beépülő játékok bevétele összesen akár 500 millió dollár is lehet egy évben. A Facebook már 2007 óta elkezdett foglalkozni a fizetési rendszerrel, de az elmúlt évben ezen a területen nem volt látványos előrelépés. 2009-ben két virtuális pénzzel foglalkozó cég, a Jambool és a Twofish is beszélt a közösségi portál üzemeltetőivel a jövőbeni esetleges együttműködésről.

Más közösségi portálokon is fejlesztenek fizetőrendszert, a Hi5 tavaly decemberben mutatta be a sajátját, és a MySpace is próbál felzárkózni. Csak az nem világos, hogy a Facebook által kínált fizetőrendszer miként versenyez majd a riválisaival, például a PayPallal, ami szintén elérhető a portálon. A VentureBeat azonban úgy tudja, hogy a platform beindulása óta a virtuális pénz a fejlesztők egyik legfőbb kívánsága, tehát a Facebook jó úton jár.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM