Itt a bluray utódja

2009.05.26. 10:53 Módosítva: 2009.05.26. 10:54
Ausztrál kutatók bemutatták az ötdimenziós adattárolás technológiáját, és megállapodást kötöttek a Samsunggal.

Évek óta foglalkoznak a kutatók a többdimenziós optikai adattárolással, de az ausztrál Swinburne egyetem kutatói most végre a gyakorlatban is bemutatták a technológia működését. Öt különböző módon (dimenzióban) rögzítettek adatokat egy szabványos dvd-méretű korongra, majd be is olvasták az információkat. A Nature tudományos lapban megjelent cikk szerint az új korongon annyi adat fér el, mint 30 bluray-lemezen.

Az új korong három vékony filmrétegből áll, és mindegyiket oldattal vonták be, amiben arany nanorudak vannak - három különböző méretben. Az adatokat úgy rögzítették, hogy lézerrel felhevítették a nanorudakat, amikből gömbök lettek. Így jött létre egy bit, azaz 1-es lett a 0-ból. Ez az átalakulás azonban a fény hullámhosszától és polarizációjától is függ. A három különböző méretű nanorúd különböző hullámhosszú fényt nyel el, és megfelelő irányba kell állniuk ahhoz, hogy gömbbé alakuljanak át.

A sok változó azt jelenti, hogy egy területen több bit tárolható. Például az a rész, amely három különböző színű fényre és két különböző polarizációra reagál, hat bitet tárolhat. Beolvasáskor kisebb energiájú lézerrel szkennelték a lemezt, ugyanazzal a hullámhosszal és polarizációval, mint amit az íráshoz használtak, így felismerték, hogy korábban melyik területeket olvasztották meg.

A kutatók elismerték, hogy az írási időt még javítaniuk kell, de nagyon bíznak a technológiában, ami a következő évtizedben valószínűleg megjelenhet. A hasznosításról már alá is írtak egy szerződést a koreai Samsunggal.



  • Hírek
  • Hírek