Külföldi előadókkal erősít a Hacktivity

A kellemetlen őszi időjárás a konferenciatermekbe kergeti az informatikusokat, és rögtön a legkellemetlenebb témáról, saját rendszereik védtelenségéről hallhatnak előadásokat.

Szeptember végén két konferencia foglalkozik az informatikai biztonsággal, a Hacktivity szeptember 19-20-án, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) nevű rendezvény szeptember 24-én várja a látogatókat.

Az öltönytől és nyakkendőtől mentes Hacktivity előadói közt idén először lesznek külföldiek. Joffrey Czarny infobiztonsági tanácsadó a rendszerek távoli elérését biztosító Citrix védelméről beszél, míg Pierre-Marc Bureau, a vírusirtókat gyártó ESET kutatója, a kártékony programokról tart előadást. A rendezvény egyik kiemelkedő előadásában azt tudhatjuk meg, hogy hazánkban mely közművek számítógépes rendszerét lehet a legkönnyebben megtámadni, mondta Kovács Krisztián, a program szervezője.

Megint lesznek különböző hekkerjátékok, fejtörők, és internetszolgáltatók által használt behatolásvédő rendszert lehet majd élesben tesztelni. Hasonló tesztelési lehetőség volt a 2004-es rendezvényen, akkor egy magyar telekommunikációs cég internetes terminálját fektették két vállra az érdeklődők. 2008-ban pedig azt mutatták be a hekkerek, hogy a pártok és az újságok weboldalain milyen biztonsági rések vannak.

Az ITBN sok it-biztonsággal foglalkozó világcég képviselője tart előadást. Ezeken többek közt a webkettes veszélyekről, a biztonságos wifiről, és a vállalatokat fenyegető veszélyforrásoktól tudhatnak meg többet a résztvevők.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25