Kétoldalas könyvolvasót készít az Asus

Év vége előtt az Asus is belép az elektronikus könyvolvasót gyártó cégek sorába, és rögtön két eszközzel. A brit Times szerint a könyvolvasóknak két színes kijelzője lesz, így a júzerek két oldalt láthatnak, vagy olvasás közben böngészhetnek is.

Nyilván nem lehet egyszerre olvasni és böngészni, mégis jól ki lehet használni a két kijelzőt. Például egy történelmi regény olvasásakor a wikipedián plusz infókat szerezhetünk a szereplőkről, anélkül, hogy ellapoznánk az adott oldalról. A vizsgájukra készülő diákok pedig az egyetemi jegyzet olvasása közben a másik kijelzőn képeket jeleníthetnek meg.

Az Asus ugyanolyan nagy dobásra készül, mint amikor piacra dobta az Eee netbookat. A könyvolvasók olcsóbb verziója 164 dollárba, azaz körülbelül 30 ezer forintba kerül majd. Sokkal olcsóbb lesz, mint a jelenleg kapható könyvolvasók, és ez lehet az egyik legnagyobb előnye. Ugyanakkor muszáj megjegyezni, hogy az Asus először 200 dollárnál olcsóbb netbookot ígért, majd végül az Eee legbénább alapváltozata is 300 dollárnál is többe került.

Egy korábban bemutatott koncepció az Asustól.
Nem lehet tudni, hogy ebből lett-e az ekönyv

A Forrester friss felmérése szerint idén körülbelül 2 millió elektronikus könyvolvasót adnak el, míg tavaly még csak 1 millió fogyott. A piackutató szerint 150 dollárnál már nő az érdeklődés a könyvolvasók iránt, de az igazi fellendülés 100 dolláros ár alatt várható.

Bár egyelőre kétséges, hogy az Asus tényleg tartani tudja-e az ígért árat, arról sem szabad megfeledkezni, hogy az Eee óriási piaci részesedést szerzett, és a hagyományos laptopok gyártóit is olcsóbb netbookok gyártására kényszerítette. Ha az Asus sikerrel jár, akkor az egész könyvpiac óriási változások elé néz.

A Sony legújabb érintőkijelzős ekönyve 300 euróba kerül

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58