Nehezen indul be az informatikai felnőttképzés
További Tech cikkek
- Fontos változás jön a Google keresőjében, érdemes résen lenni
- Beperelték a YouTube-ot, súlyos vádakat fogalmaztak meg
- Háborognak a játékosok, órákra leállt a PlayStation szolgáltatása
- A YouTube egy új eszközzel segítene a feltörekvő tartalomgyártóknak
- Lehet, hogy mégis van mit rejtegetnie a Telegram letartóztatott vezérének?
Eredetileg idén januárban indult volna a TITAN keretprogram, aminek a célja a digitális írástudás növelése, illetve az informatikai szakemberhiány csökkentése, de a megfelelő állami támogatás és szabályozás híján a start elmaradt. Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára kedden elmondta, hogy a szervezők tavaly október óta folyamatosan konzultálnak az állam képviselőivel, a Miniszterelnöki Hivatal illetékeseivel, de ez nem vezetett ereményre.
A TITAN (Tréning-keretprogram az Információs Társadalom Alkalmazkodóképességének Növelésére) akciót a Microsoft kezdeményezte, és azóta számos más iparági óriáscég csatlakozott, például a Cisco, a HP, az Intel, és a nyílt forráskódot alkalmazó vállalatokat képviselő ULX és az Open SKM. A program megvalósításában részt vesz a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (MEFIT) is.
Drajkó László, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója elmondta, hogy az informatikai cégek ezrei várják a program indulását, mert hatékonyabbak szeretnének lenni a gazdasági válság idején is. A szervezők és az érdekelt vállalatok évi 2,2 milliárd forint értékű, jogdíjakat, licenceket és pénzügyi támogatást tartalmazó felajánlást tettek, és várják, hogy mikor indulhat a program.
A keddi eseményen nyilvánosságra hozott közlemény szerint a szervezők nem tettek le a program megvalósításáról, s elképzelhetőnek tartják, hogy az állam által a munka-erőpiaci képzésre elkülönített 12 milliárd forintból jövőre elkezdődhet a TITAN is.
A tervezett projekt az eredeti szándékok szerint minden kis- és közepes cég számára elérhető lesz azért, hogy növelni tudják digitális képességüket. A kezdeményezés lényege, hogy a magyar piacon is minél több jól képzett információ- és kommunikációtechnológiai szakembert képezzenek a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességének növelése és az e-Befogadás társadalmi és gazdasági alapjainak megteremtése érdekében.
A TITAN program három célt fogalmaz meg, így azt, hogy a kis- és közepes vállalkozások számára is a hétköznapok természetes része legyen a magas fokú számítógép-használat és a digitális írástudás. A másik cél az, hogy csökkenjen az informatikai szakemberhiány, ami nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is érzékelhető. A harmadik cél pedig az, hogy az általános oktatás keretében is tanítsák a digitális írástudást, a számítógépes ismereteket.
Az eredeti cél az volt, hogy az első évben 10 ezer informatikai szakemberhez, 25 ezer üzleti vezetőhöz jusson el a program, illetve ezen túlmenően százezres nagyságrendben a munkavállalókhoz is. A több mint 10 milliárd forint forrásigényű TITAN-programot 2009-2010-2012-re tervezték.