Kütyük, amikre már nem lesz szüksége idén

Egy felmérés szerint a felnőtt magyar férfiak 73 százaléka tartja fontosnak a pontos földrajzi koordináták ismeretét búvárkodás közben. A felnőtt nők 97 százaléka akarja folytatni beszélgetését merülés után. Minden szépkorú akar víz alatti fotókat készíteni, és csaknem az összes gyereknek fontos, hogy a megvásárolt mp3-lejátszó izzadságtűrő legyen. Nyáron. Ősszel viszont mindennek nincs jelentősége, nem is nagyon értjük, miért kattintott a cikkre.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt az anyagot júniusban kezdtük el készíteni. Akkor kértük be a teszttermékeket, amik júliusra hiánytalanul meg is érkeztek, azóta porosodtak a polcon. Minden hétnek úgy futottunk neki, hogy elterveztük: beiktatunk egy strandolós napot, végül mindig sürgősebb dolgunk akadt.

Augusztus utolsó hetében azonban sikerült egy közel teljes hetet eltöltenem a Balatonon, és végre kipróbálhattam a termékeket. Miután megérkeztem a zamárdi fénybe és pompába, gyorsan kicsomagoltam minden kütyüt, és belegyalogoltam a tóba. Mivel a déli parton voltam, körülbelül Tihanyig kellett túráznom a mellkasig érő vízért, ahol kétségektől gyötörve döntöttem a merülés mellet. Aztán vártam, hogy a termékek sorra felmondják a szolgálatot, és megráznak árammal. Nem tették.

Kapcsolatban

Először a telefonnal próbálkoztam. A Samsung GT-B2100-asban nem nagyon bíztam, mert alig 33 ezer forintba kerül, kártyafüggetlenül. Ennyiért még olyan mobilt is nehéz kapni, ami szárazon üzemképes marad, a forgalmazó szerint azonban a GT-B2100-as a vizet is bírja. Sőt, talán még szereti is.

Álltam a Balatonban, és gyanakodva forgattam a kezemben a filléresnek tűnő szerkezetet. A kijelző vacak, ez látszik rajta, néhány törölköző közé csomagolva hoztam le a strandra, de valamelyik agresszívabb bolyh összekarcolta. Nem voltak nagyon meggyőzők a gumiból készült gombok sem, arra gondoltam, hogy ha a víztől elpusztul a Samsung, vissza sem cipelem a partra, inkább átdobom Tihanyra.

Nagy levegőt vettem, megkérdtem a beszélgetőpartnert, hogy ne hagyja abba a szövegelést, aztán elmerültem. Összecsapott a fejem fölött a tó, én meg teli torokból bugyborékoltam, miközben a partról ment az üvöltés, de a kommunikáció mégis megszakadt, hang egyik irányba se hagyta el a készüléket. Amikor viszont nehézbúvár-karrieremnek véget vetettem, és felbukkantam a víz alól, mint valami grönlandi bálna, tovább tudtam folytatni a beszélgetést, mert végig vonalban maradtam és a mobil sem ment tönkre. Arra tehát nem alkalmas a Samsung, hogy úszás közben beszéljük meg dolgainkat rajta, de nagyon hasznos lehet a készülék azoknak, akiket időnként megpróbálnak vízbe fojtani, de kínzás közben sem szeretik megszakítani a hívást.

A másik termékkel azonban nem merülhettem víz alá, csak beleizzadhattam a fülemmel. A Sony NWZ-W202 walkman alig több két fülhallgatónál, a két gigabájtos háttértárral szerelt készüléknek még kijelzője sincs, és kábé azt tudja, mint az iPod shuffle: zenét lejátszani. Lehet választani az abc-sorrend és a véletlenszerű lejátszás közt, állíthatjuk a hangerőt, mást viszont nem, az mp3-lejátszók Kiszel Tündéjével van tehát dolgunk, mínusz szemöldök. Viszont nyugodtan gyötörhetjük magunkat zenehallgatás közben, mehet a futás, a biciklizés, ritmikus sportgimnasztika, mert hiába spriccel a sportoló füléből az izzadság, a W202 nem adja fel. Zuhany alá azonban már nem szabad állni vele.

Vérhas előtt

A Sony vízálló tokja viszont meríthető, sőt, akár el is süllyeszthető. A burkolat két részből áll: egy gumióvszerből, ami ráhúzható szinte bármelyik Sony-kompaktra, valamint egy, a gumira pattintható műanyag tokból, ez védi az optikát, és tartja egyben az egész szerkezetet. Amikor egyik fotósunk, Szabolcs, még a budapesti szerkesztőségben megvizsgálta a tokot, azt mondta, hogy ügyes szerkezet, mert nagy az objektív elé szerelt bura. Valószínűleg ezért lehet ilyen remek képeket készíteni vele az utóbbi évek egyik legtisztább Balatonjában:

Valójában tényleg kényelmes víz alatti készüléket varázsol a kompaktokból a tok, még a forgótárcsa is használható marad, szivárgás meg kizárva, és különben is, merülés után fotózni az egyik legjobb dolog az életben, közvetlenül a szeizmikus vibráció után, de mindenképp a vérhas előtt.

A legizgalmasabb kütyü viszont a Garmin Oregon 300-as volt, ami lényegében egy vízálló GPS-vevő. Sőt, kész kirándulókészülék, ugyanis nemcsak az utakat mutatja meg, de a domborzatot is, szóval simán látszott rajta, hogy szemben velem kiemelkedik valami nagyobb szikla a vízből: Tihany. A készüléket vastag gumiréteg fedi, így remek kiegészítő lehet rendőri vallatásoknál, és burkolatának hála a víznek is ellenáll. És nincs is annál jobb, mint amikor egy lagúnában úszkálva a GPS-em közli, hogy „újratervezés, fordulj meg, ahol tudsz”. Nekem mindenesetre megmutatta a körülbelül másfél kilométeres utat a partig a készülék.

Az eszközöket a Speedshoptól és a Sonytól kaptuk tesztelésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58