A kínai iskolák törlik a pornószűrőt

Habár a szabályozás szerint Kínában a nyilvános helyeken, az oktatási intézményekben kötelező a pornószűrő, az érintettek szép csendben törlik a programot.

A kínai kormány már egyszer meghátrált (a hazai, de leginkább a nyugati felháborodás hatására) a célja szerint az ifjúságot védő internetes szűrőprogram, a „Zöld Gát” ügyében, amikor a nyáron bejelentették, hogy nem teszik általánosan kötelezővé az országban forgalmazott számítógépekhez, de azt fenntartották, hogy az iskolákban, internetkávézókban, a nyilvános helyeken muszáj lesz használni.

Ám a Reuters helyi tudósítói arról számolnak be, hogy – legalábbis a fővárosban, Pekingben – az oktatási intézmények csendben szabotálták a rendelkezést, és eltávolították számítógépeikről a július óta kötelezően feltelepítendő szűrőprogramot. Az intézkedés felügyelője a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium, melynek képviselői a kínai ifjúságot ily módon kívánják megvédeni a pornográf, illetve más, „egészségtelen” tartalmakkal szemben (ebbe a definícióba nyilvánvalóan nem nehéz beszuszakolni a politikailag nem kívánatos oldalak tiltását), így az iskolák akciója valójában partizánkodás, de azt még nem tudni, számon fogják-e rajtuk kérni.

Egy bátor tanár az egyik kínai honlapon azt írta, hogy azonnal eltávolítják a Zöld Gátat az iskola gépeiről, ha bármiféle zavart okoz a normál használatban, illetve ha gátolja a tanítás rendes menetét – és erre a kijelentésre minden alapja meg is van, mivel a hírek szerint a Zöld Gát a legtöbb helyen komoly technológiai problémákat okozott.

Az elégedetlenség nem új keletű: a Peking eredeti elképzelése szerint júliustól kötelezően bevezetni tervezett programot több oldalról is hevesen támadták a nyugati országok. Egyrészt szakértők számos biztonsági rést fedeztek fel benne, sőt felmerült az is, hogy részben lopott kódra épül. Másrészt bár a programot fejlesztő Jinhui Computer System Engineering szerint a szoftver kizárólag a pornószájtokat szűri – hogy védje az iskolásokat a káros tartalmaktól –, a nyugati vizsgálatok azt állítják, hogy politikai és ideológiai szűrőként is működik, és így kiegészíti a Kínai Nagy Tűzfalként is emlegetett, kiterjedt központi cenzúrát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58