Bizonyítékok támasztják alá az Intel óriásbírságát

Brüsszel az Intel ügyfeleitől származó bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy jogosan vetett ki rá 1,06 milliárd eurós bírságot. Az amerikai csipgyártót legnagyobb riválisa, az AMD jogtalan piaci kiszorítása miatt büntették meg.

Májusban az Európai Bizottság azt állította, hogy az Intel illegális eszközökkel befolyásolta a processzorok piacát. Lefizette egyes ügyfeleit, hogy töröljék vagy halasszák el az AMD-csipekre épülő termékterveiket, illegális árengedményekkel ösztönözte őket az Intel termékek használatára. Emellett nagykereskedőket is lefizetett, hogy inteles gépeket tartsanak raktáron.

Az Intel fellebbezett, mert túlzott mértékűnek tartotta a kivetett bírságot, valamint arra hivatkozott, hogy a Bizottság nem mutatott be bizonyítékot arra, hogy tevékenységével megkárosította volna a fogyasztókat, és hátrányt okozott volna versenytársainak.

Az EU-bizottság az Intel ügyfeleitől, a Dell, Hewlett-Packard Co, NEC Corp, Lenovo és Media Saturn Holding cégektől származó belső dokumentumokkal, valamint az általuk tett nyilatkozatokkal támasztotta alá állítását, hogy az Intel két területen is illegális gyakorlatot folytatott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58