Könyvolvasó a Microsofttól

Mintha az Apple sikerét szeretné elérni az informatika két nagyágyúja, a Microsoft és az Intel, de egészen más az elképzelésük arról, hogy hol lehet hasznosítani az érintőkijelzőket. A szoftvercég kétoldalas érintőkijelzős kütyüt készít, a csipgyártó négy kijelzőt rak egy laptopra.

A Microsoft ötlete nem annyira újdonság az Asus által bejelentett könyvolvasó után, mivel a szoftveróriás is egy kétkijelzős könyvolvasó prototípusával állt elő.

A Courier kódnéven bemutatott eszközről azonban már videók is megjelentek, és ebből nagyon sok minden kiderül a működéséről. A Courier nem egyszerű táblagép, hanem inkább egy digitális jegyzetfüzet. A videón jól látszik, hogy egyszerűen lehet rajta jegyzetelni, térképen keresni, rajzolni.

Most még csak fejlettebb prototípusa van a készüléknek, ezért nagyon kíváncsiak vagyunk egy élő demóra. Tapasztalataink szerint a netbookokban használt, olcsó és kis fogyasztású Intel Atom processzorok nem tudják olyan gördülékenyen kezelni a programokat, mint ahogy az a lenti videón látható.

A Gizmodón megjelent képek pedig arról árulkodnak, hogy a Courier nem egy vékony könyvolvasó, mint a Sony Reader, hanem körülbelül olyan vaskos, mint a hordozható számítógépek.

Ablakok a világra

Kevésbé látványos, de könnyebben megvalósíthatónak tűnik az Intel ötlete. A cég a laptop gombjai fölött lévő, általában hangszórók által elfoglalt sávra helyezett érintőkijelzőket.

Az Intel prototípusána nagyméretű fő lcd-kijelző alatt három kisebb oled-kijelző van. Ezek érintéssel vezérelhetők, és a külföldi tudósítások szerint apróbb programokat lehet rajtuk megjeleníteni. Ennyi hely is bőven elegendő egy zenelejátszónak és az időjárásjelzőnek. Vagy cseveghetünk az ismerőseinkkel, miközben a fő kijelzőn mozifilmet nézünk.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58