Az informatikai piac a közelmúltig annak ellenére jelentős felszívó erővel bírt, hogy már közel sem új iparágról van szó. A tavalyi év első hat hónapjában például 73 ezerrel nőtt az Egyesült Államokban az it-szektroban dolgozók száma. A válság azonban ezt az iparágat is elérte a TechAmerica Foundation szerint, az elemzőcég legalábbis azt állítja, hogy 2009. első félévében 115 ezer informatikai dolgozó vesztette el állását.
Még rosszabb a helyzet, ha a válság kirobbanása előtti időktől kezdjük el nézni az adatokat: 2008 júniusa és 2009 júniusa között összesen 224 ezren maradtak állás nélkül az it-szektorban, ami 3,7 százalékos visszaesést jelent egy év alatt. Ezzel együtt is jónak számít még ez az iparág, hiszen az USA átlagos visszaesése 6,1 százalékos volt.
A TechAmerica Foundation egyébként három felé osztotta az informatikai dolgozókat: mérnökökre és technológiai munkatársakra, a kommunikációs szolgáltatásokkal foglalkozókra, és a szoftveres szolgáltatásokat nyújtókra. A vizsgálatok ötéves történetében most fordult elő először, hogy mindhárom szektorban visszaesést lehetett tapasztalni.
A mérnökök szenvedték el a legnagyobb elbocsátást, ezen a területen 22 ezer állás szűnt meg, míg a kommunikációs szolgáltatásokkal foglalkozók közül 14 ezren maradtak munka nélkül. A szoftveresek közül tízezret küldtek el.
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
Rovataink a Facebookon