Fizetős a CNN iPhone-os hírszolgáltatása

A CNN hírtelevízió a közeljövőben olyan, külön letölthető szoftvert jelentet meg iPhone-telefonokra, amelynek segítségével fizetőssé teszi mobil hírszolgáltatását.

A média és a kommunikációs szektor vezetői ebben az évben már többször is megemlítették, hogy a hírszolgáltatásért pénzt kérnének a felhasználóktól - elsőként legalább a mobilkészülékek felhasználóitól, akiket talán könnyebben lehet rávenni, hogy pár dollárt fizessenek a folyamatos hírszolgáltatásért. A törekvés úttörője a CNN: a hírtelevízió és hírügynökség iPhone-szoftvere két dollárba kerül.

A program egy hónappal azután kerül ki, hogy a News Corp. vezérigazgatója, Rupert Murdoch bejelentette: előfizetési díjat kér majd a Wall Street Journal mobil hírszolgáltatásáért: október 24-től hetente 2 dollárt kell majd kiadni érte, illetve egyet, ha a felhasználó előfizeti a papíralapú vagy internetes WSJ-verziót is.

A CNN vállalkozásának sikere vagy bukása mindenesetre precedenst teremthet többi médiatársaság számára is. Mivel a reklámbevételek egyre inkább átvándorolnak tőlük a honlapokhoz, ezért nekik is mindent meg kell tenniük, hogy másféle forrásokhoz jussanak.

A CNN vezetősége meg van arról meggyőződve, hogy fizetős szoftverük sikeres lesz, ugyanis úgy gondolják: az általuk nyújtott szolgáltatás sokkal jobb, mint az ingyenesek.

A program egyik nagy vonzereje például, hogy az olvasók tulajdonképpen csatlakoznak a riporterek csapatához azáltal, hogy saját képeiket és videóikat feltölthetik az iReport segítségével - hasonlóan a CNN honlapjához. Emellett a CNN a televízióshoz hasonló szolgáltatásokat is tervez: élőben nézhetik a mobiltulajdonosok a legfrissebb és legfontosabb híreket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58