Zsanett, Janka
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Jól kiszúrt a Google a magyarokkal

2009.10.28. 00:56
Pompás új szolgáltatással rukkolt elő a hétvégén a Google: Budapest belvárosának épületei mostantól háromdimenziós modellek formájában láthatók a cég műholdas térképén, a Google Earthben. Amiért a fővárosi önkormányzat milliókat fizetett egy magyar magáncégnek, azt a Google most megcsinálta automatikusan, önerőből. Kicsit sutábban, de ingyen.

Egyik napról a másikra háromdimenzióssá változott Budapest nagy része a Google Earth műholdas térképén. Ahol eddig lapos volt a város, ott kinőttek az épületek a földből, és Pest jelentős része, illetve egyes budai házak mostantól térben is láthatók, körbejárhatók.

Újabb nagy dobás a Google-től, mégsem örül neki mindenki. A Virtual Hungary Kft. például, egy kis magyar cég, amely üzleti modelljét arra építette, hogy megrendelésre rajzol térbeli házakat a Google Earthben, most tanácstalanul áll a változások előtt, és próbálja felvenni a kapcsolatot a Google-lel, hogy kiderítse, hogyan kerültek fel az épületek 3d-s modelljei hirtelen a térképre úgy, hogy egyes helyeken felülírták az ő korábbi, már elfogadott rajzaikat.

A Parlament a Virtual Hungary műve
A Parlament a Virtual Hungary műve

A frissen megjelent épületek modelljei ugyanis nem kézzel készültek, hanem szoftver generálta őket, és ennek „ezer hátránya van”, mondja Balogh András, a Virtual Hungary Kft. ügyvezetője. „Sok torzítás, hiba van az automatikusan generált épületekben. Ez a megoldás gyengébb minőségű. Parasztvakító, olcsó, viszont látványos. A kettő között olyan a különbség, mint a Microsoft és az Apple között.”

A főváros ötmilliót fizetett

Az akkor még Virtuális Magyarországnak nevezett cég 2007-ben kötött szerződést a fővárosi önkormányzat turisztikai hivatalával arra, hogy megrajzolja a főváros jelentős épületeit, köztük a Parlamentet, a Szent István bazilikát, a Dohány utcai zsinagógát, a Hősök terét és a Duna-hidakat. Balogh szerint a hivatal ötmillió forintot fizetett a virtuális városmarketing-projektre, amelyet Bojár Iván András városarculati tanácsnok kezdeményezett, és Demszky Gábor főpolgármester mutatott be a Műcsarnokban tavaly szeptemberben.

A Nemzeti Múzeum egy Zsolt nevű felhasználó műve
A Nemzeti Múzeum egy Zsolt nevű felhasználó műve

Az önkormányzati megrendelés a következő évben elmaradt, de idén májusban a Virtual Hungary bejelentette, hogy a T-Mobile támogatásával megrajzolja az Andrássy út, illetve egy magánprojekt keretében a Ráday utca épületeit – az utóbbihoz a kft. az épületekben működő üzletek üzemeltetőit győzte meg arról, hogy fizessenek a házak háromdimenziósításáért.

„A két évvel ezelőtti árak irreálisnak bizonyultak” – mondta Balogh, ezért egy ház virtuális felépítéséért most a cég 15-20 ezer forintot kér a megrendelőktől. Ennél többet fizet, aki külön megrendelésre készített panorámafotót, YouTube-videót vagy Google AdWords-kampányt is szeretne csatolni a 3d-s épülethez. A Virtual Hungary modelljeit építészhallgatók, műegyetemi tanársegédek készítik a kft.-nek, megbízásos alapon. Balogh szerint a Ráday utca felépítésén ketten, az Andrássy úton öten dolgoztak.

Most meg fent van az egész belváros – ingyen.

Vakargatjuk a fejünket

A Google Earth 3d-s rétege teljesen nyitott, 2006 óta bárki húzhat fel benne virtuális épületet, igaz, eleinte erre a Google nehezen kezelhető tervezőprogramját, a SketchUpot kellett használni, és ez elriasztotta a tömegeket az építkezéstől. Alig két hete azonban a Google bejelentette, hogy egyszerűsödött a program kezelése, és attól kezdve egy átlagos formájú panelházat tényleg gyerekjáték elkészíteni, bár a modelleket fel kell tölteni a 3D Warehouse-ba, és a cég munkatársai döntik el, megjelenhetnek-e a Google Earthben.

Budapest 3d-s látképe ennek ellenére még néhány napja is sivár puszta volt az Earthben: néhány amatőr, bár minőségileg nem kifogásolható próbálkozástól eltekintve a Virtual Hungary által felhúzott épületek uralták a fővárost.

„Vakargatjuk a fejünket, és a levelezünk a Google-lel” – ­ mondta az automatikusan generált épületek megjelenése után Balogh, aki szerint egyes helyeken az új modellek kiszorították a cég gondosan, kézi munkával kivitelezett házait.

A Ráday u. 2. a Virtual Hungary kivitelezésében
A Ráday u. 2. a Virtual Hungary kivitelezésében

A legjobb példa a Kálvin téren, pontosabban a Ráday utca 2. szám alatt álló épület, amelybe a szoftver automatikusan belekomponálta az építkezők daruját, míg a Virtual Hungary modelljén tisztán látszik az épület. Emellett az automatikusan elkészített házakra nem lehet rákattintani, és további információkhoz jutni, ellentétben az egyes felhasználók által feltöltöttekkel.

A Ráday u. 2. a Google kivitelezésében
A Ráday u. 2. a Google kivitelezésében

Baloghék, akik azt tervezték, hogy jövőre a Demszky által jegyzett Budapest Szíve rehabilitációs programtól szereznek pénzt a belváros további részeinek, így a Kecskeméti utca környékének megrajzolására, most tanácstalanok. „Szerződéseket kötöttünk, kötelezettségeket vállaltunk az önkormányzat felé”, mondta Balogh, aki szerint a cég „azonnali üzleti hátrányt szenvedett”, amiért a Google se szó, se beszéd megjelenítette a 3d-s Budapestet.

Arra a kérdésre, hogy érdemes-e egy ingyenes, bárki által használható szolgáltatásra üzleti modellt alapozni, Balogh azt válaszolta: a Google nagyobb, mint Magyarország. Dönthet úgy az ember, hogy nem vesz róla tudomást, és úgy is, hogy kihasználja a lehetőségeket, amiket nyújt. Anélkül, hogy kérdéseire választ kapott volna a Google-től, a Virtual Hungary ügyvezetője úgy gondolja, hogy ha van igény rájuk, a kézzel tervezett épületmodellek lesznek majd a végleges térképen, ha meg nincs, maradnak az automatikusan generált 3d-s házak.

A Google a cikk megjelenésig nem válaszolt az Index megkeresésére.