Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Olcsóbban igenis vennének játékot

2009.12.01. 23:03
Az idei Budapest Game Show frissebb és kedvezményesebb volt, mint a tavalyi, a tömeg meg is töltött egy sportarénát. A rendezvényen a kommandósokkal leereszkedő ügyvezető igazgató jól megfért a legszebb geeklányokkal és a laptopot csócsáló óriásférgekkel. A World Cyber Gamesre viszont idén csak három magyar megy, ráadásul mindegyik ugyanabban a versenyszámban.

Ezrek tülekednek szombaton a Papp László Budapest Sportaréna küzdőterén – nem olyan látvány ez, amit megszoktam a hazai videojátékos rendezvényeken. Ráadásul még csak délelőtt tíz óra, később még többen jönnek a Budapest Game Show-ra. Az emeletről nézve már-már olyan a hangulat, mint az E3-hoz hasonló, világhírű játékexpókon. Valami megváltozott.

A BGS-t tavaly többek között azért szerettem, mert ott biztosan összefutottam az iparág hazai képviselőivel, forgalmazókkal, szakíró haverokkal, lehetett kapcsolatot építeni, nyugodtan beszélgetni. Idén erre nem nagyon kerül sor, egyrészt azért, mert a sportaréna több látnivalót rejt, másrészt azért, mert minden standnál hosszú sorok állnak, megdöbbentően sikeres a rendezvény, senki nem ér rá velem dumálgatni – és ez így van jól.

Kritikus geektömeg

Tavaly négy-ötezer látogatója volt a BGS-nek, idén már kora délután megvan a tízezer, nap végére pedig 13 ezer fölött jelez a látogatószámláló (erre jön még körülbelül ezer ember, a szervezők és a VIP slepp). A show-t Tóth Gábor, a BGS-t szervező Microsoft Magyarország PR menedzsere találta ki, hogy legyen egy ingyenes rendezvény, amin a cégek bemutathatják az őszi-téli szezon játékait. Tavalyelőtt volt az első, említésre sem méltó BGS egy pláza mozijának előterében, 2008-ban a Millenárisra költözött a show, idén pedig kiderült, hogy a tömeg egy sportarénát is megtölt. Az ország több tájáról indultak zarándokcsapatok Budapestre, a reggel kilences kezdés előtt már az aréna egyik biztonsági őre hívta a főszervezőt, hogy be kéne engedni az embereket, mert sokan vannak, és nyomják egymást a bejáratnak.

Rengetegen voltak (fotók: Huszti István)
Rengetegen voltak (fotók: Huszti István)

A nagy siker titka többek között az, hogy az idei BGS nemcsak nagyobb, hanem frissebb is volt, mint a tavalyi. A színpadokon bemutatott új játékok között akadtak olyanok, amik még meg sem jelentek – például James Cameron filmjéből, az Avatarból készült játék, ami majd csak decemberben érkezik, vagy például a karácsonyi szezon legjobban várt játéka, a november 10-én debütáló Modern Warfare 2. A BGS másik vonzereje a sok kedvezmény volt: az Electronic Arts új játékait például féláron lehetett megvenni ezen a napon, de a Microsoft játékai is mind tízezer forint alatt voltak.

„A BGS egyik tanulsága, hogy ha a játékok ára nem az amerikai, hanem a magyar jövedelmekhez igazodik, tömegek akarnak vásárolni” – fogalmaz Bényi László, az 576 Kbyte című játéklap főszerkesztője. „A warezolás a magyar játékkultúra nagy visszafogója, de a jelek szerint az emberek olcsóbban igenis vennének játékot.” Több országban működő gyakorlat, hogy egy játékkiadó az adott országban olcsóbban adja a játékait, mint egyébként. A magyar kirendeltségek közül több is régóta próbálja rávenni az anyacégeket valami hasonlóra – mostantól eggyel több érvük van.

Annak ellenére, hogy az idei BGS messze az eddigi legjobb magyar játékshow, messze vagyunk még az E3-tól, vagy akár a brit Eurogamer Expótól. A kritikus tömeg már vitán felül megvan, a sportaréna helyszínnek megfelelő, de a show-nak még sok tekintetben fel kell nőnie a feladathoz. „Megvan az esély arra, hogy a BGS jó regionális rendezvénnyé nője ki magát, és a nemzetközi sajtó is beszéljen róla, de akkor nem lehet megkerülni a PlayStation 3-at és a Wii-t” – mondja Bényi utalva arra, hogy az Xbox 360 konzolt gyártó Microsoft a főszervező, aki talán nem látja szívesen az expóján a konkurens Sony és Nintendo konzoljait. „Tárt karokkal várjuk őket jövőre” – cáfolja ezt a félelmet Tóth. „Persze azzal számolni kell, hogy egy ilyen show-nak meg nem térülő költségei vannak.” Tóth pontos összeget nem árul el, de azt elmondja, hogy a BGS megrendezése több tízmillió forintba került idén. Belépőjegy nincs, és ennyi pénz nyilván nem jön vissza a show-n eladott Windowsokból.

DJ Hero
DJ Hero

Csótány, hal, Master Chief

A Windows 7 egyébként a BGS egyik sztárja, külön színpadot és kalandparkot kap az arénában, a marketing bullshitet pedig Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója azzal dobja fel, hogy 22 méter magasról, kommandósokkal ereszkedik le, szmokingba öltözve (007-es ügynök, értik). (Drajkó a múlt század nyolcadik évtizedében, még egyetemistaként kapitánya volt annak a csapatnak, amely kétszer nyerte meg és így kétszer rendezte a Schönherz-kupát. Az egyik ilyen alkalommal érkezett a kupa hasonlóan, a levegőből.)

Az oprendszert hadd ne ajnározzam, múlt héten több cikkben boncolgattuk, hogy miért jobb a Vistánál.

A játékok közül a fent említetteken kívül a ritmusjátékok mennek nagyon – különösen a DJ Hero vonz tömegeket –, de az új szerepjátékkirály Dragon Age: Vérvonalak és a World of Warcraft új konkurense, az Aion is népszerű. Az én személyes kedvencem a Brütal Legend, a hangulata miatt: a játékban Jack Black egy rockalbumok borítói ihlette fantáziavilágba kerül, ahol a metál erejével küzd meg a gonosszal. A leghosszabb sor viszont nem játéknál áll, hanem a korábban több kritikát kapott Tisztaszoftver Program standjánál, ahol ingyenes Windows 7 csomagot kap mindenki, aki igazolja magáról, hogy diák vagy tanár.

A sallangok is rendben vannak, a showelemeken lehetne még javítani, de azért ezen a téren is látható a fejlődés a tavalyi BGS-hez képest. Az ESET Security installációja például az egyik közönségkedvenc: egy vitrinben vírusoktól és más kártékony szoftverektől jól védett laptopot látni, illetve egy vírusost – az utóbbi körül ujjnyi vastagon tekergőznek óriásférgek, csótányok és ászkák. Egy másik sarokban a pc-tuningolás és modolás csodáit látni, többek között egy akváriummal egybeépített gépházat. De van még itt ötméteres Master Chief (a Halo sorozat főszereplője), legósarok a kicsiknek (de láttam ott meglett kamaszokat is, birodalmi lépegetőt építettek) és az obligát rohamosztagosok a Star Warsból.

A baloldali vírusos
A baloldali vírusos

A rendezvény szakbarbár jellegét hígító programok közül a flamencóbemutató kicsit környezetidegen, de legalább a gyerekük után játéktól játékig mászkáló, elkínzott arcú szülők felfrissülhetnek rajta. Kiss Ádám stand up comedyje viszont csalódás, látványosan elnyújtja, látszik, hogy nem poénra, hanem percre fizetik. Nem nagyon érdekli, hogy videojátékos rendezvényen van, ugyanúgy celebezik, rendőrözik (inkluzíve kínos zsanettozás), mint a tévében. Egyedül a „lefagy, mint a Windows” beszólása vicces, az is csak azért, mert éppen a Windows 7-nek dedikált színpadon áll.

A World Cyber Girls, azaz a geekek szépe választás azonban idén is aranyos, és továbbra is az az üzenete, hogy nemcsak a külső számít, hanem a belső értékek az, hogy ki mekkora gémer. „Átlagos lány vagyok, nem egy plázacica” – fogalmaz egyikük, a főleg Sims 2-vel és Need For Speeddel játszó Major Dorka, de ezt mind a hét induló elmondhatja magáról. Például a bikinis fordulót mindegyikük legszívesebben kihagyná.

Csak focistáknak szurkolhatunk a WCG-n

Aki képben van a hazai játékrendezvényeket illetően, tudja, hogy a World Cyber Girlst nem a BGS-en, hanem a World Cyber Games nevű videojáték-világbajnokság (más nevén cybersportverseny) magyar selejtezőjén szokták megválasztani. Idén azonban a válság a WCG-nek is beütött: a 79 résztvevő országból 72 maradt, itthon pedig nem volt keret arra, hogy a magyar előválogatónak külön rendezvényt szervezzenek. A WCG főszponzora, a Samsung így a BGS egyik színpadára költöztette a selejtezőt, amit még könnyen kiheverne a hazai cybersportkultúra, viszont azzal már nehezebb megbarátkozni, hogy míg tavaly öt versenyszámban (azaz játékban) indultunk a világversenyen, addig idén csak egyben.

World Cyber Girls 2009:

1. Csákányos Kata
2. Ács Rita
3. Szabó Dóra
Különdíj: Giczi Klaudia

FIFA 09 továbbjutók:

1. Mokos „Mokosg” Gábor
2. Császár „Csaszi” Roland
3. Tóta „Gabu” Gábor

„Idén kisebb összeget tudtunk a WCG-re fordítani” – mondja Kováts Botond, a Samsung Electronics Magyar Zrt. marketingese, a magyar WCG-forduló egyik szervezője. „Ráadásul a világbajnokság most Kínában lesz, míg tavaly Kölnben volt. Három embert tudunk kiutaztatni, és mivel mindenképpen szeretnénk érmet szerezni, úgy döntöttünk, mindhárom FIFA 09-játékos legyen.” A fifásaink ugyanis állítólag nagyon jók, bár az egyik legjobb, Gabu tavaly csak a legjobb tizenhatba jutott. A több játék egyébként a BGS-en is több költséget jelentene a Samsungnak, hiszen külön standot kellene ezeknek a válogatójához is felállítani. A Starcraft, a Command & Conquer 3 és a Warcraft III tavaly a WCG-n szereplő nagyágyúit így a HP standja fogadja be, a közönségből bárki játszhat ellenük tét nélkül – és nem sok eséllyel, annak ellenére, hogy a magyar bajnokok valamilyen hátránnyal (csak balkézzel, egér helyett tapipaddal, félig letakart monitorral) játszanak.

Master Chief a Halo játékokból
Master Chief a Halo játékokból

Persze a szponzori kizárólagosság miatt az nem nagyon képzelhető el, hogy egy másik cég is kivigyen embereket a WCG-re – annyi ember megy, amennyit a Samsung mond. A cég pedig például utoljára 2006-ban vitt Counter-Strike csapatot a világbajnokságra. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert a CS túl erőszakos, de sejthető, hogy a valódi ok az, hogy a CS csapatjáték, vagyis rögtön öt embert jelent, ha indulunk benne. A hazai CS-szcéna egyik ikonja, (a civilben indexvideós) Török „Kodiak” Balázs szerint sorvasztja a hazai cybersportkultúrát, hogy nincs kilátás WCG-selejtezőre. „Több tízezer magyar ember játszik aktívan CS-t, közülük a legjobbaknak a WCG lenne a motiváció, de mivel nincsenek szponzorok, a csapatok nem maradnak együtt nem lehet hosszú távra tervezni” – mondja. „A vezetésem alatt voltak korábban olyan csapatok, amik megnyerték a WCG-selejtezőt, és mindegyik régóta együtt játszott, gyakorolt versenyhelyzetben. Kezd teljesen eltűnni a lehetőség, hogy ilyen csapatok megint felálljanak.” CS-ben egyébként a WCG európai kistestvérén voltunk már negyedikek is.

Más játékok képviselői nem látják olyan sötéten a helyzetet, mint a CS-sek. Zentai György alias Gorky, a Command & Conquer 3 tavalyi bajnoka, aki már négyszer vett részt a világversenyen, például nem vette a szívére, hogy idén nem mehet. „Szerintem elfogadható hogy idén csak egy számban indulunk” – fogalmaz. „Jövőre viszont jön a Starcraft 2, amire rá fogunk feküdni, és remélem, ki is jutunk. Közhely, hogy a koreaiakat nem lehet Starcraftben megverni, de ők 1998 óta starcrafteznek, én meg csak 2002 óta. A második résznél nem adok nekik ennyi előnyt.”

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!