Meghackelték a NASA-t

Egyelőre csak annyi derült ki, hogy a hivatal rendszere veszélyeknek van kitéve.

A hétvégén ismeretlen elkövetőek betörtek a NASA két alrendszerébe, nevezetesen a műszerezési és technológiai egység valamint a szoftverfejlesztési részleg informatikai központjaiba, majd a feltört felületekről mintegy bizonyítékképpen képernyőfotókat készítettek. Az egyik felvételen tisztán kivehető a meghackelt adminisztrációs felület, melyben a hackerek akár módosításokat is végezhettek volna – de nem tették.

A Damballa biztonságtechnikai cég egyik szakértője, Gunter Ollmann blogjában azt írja, a hivatal számítógépei a jelek szerint képtelenek voltak kivédeni az SQL-injekciós metódussal végrehajtott kibertámadást. A támadók kiléte és szándéka egyelőre ismeretlen.


Forrás: TinKode

A NASA-t meghackelni nem éppen veszélytelen cselekmény; jól tudja ezt Victor Faur is, aki 2005 novembere és 2006 szeptembere között több NASA-rendszerbe hatolt be sikeresen – mint elmondta, pusztán a sebezhetőségekre akarta felhívni a biztonságosnak hitt rendszerek üzemeltetőinek figyelmét.

Az aradi hackert 2008 novemberében 238 ezer amerikai dollár kártérítésre és 16 hónap felfüggesztett börtönre ítélte az ügyében eljáró román bíróság. Faurt azonban az Egyesült Államokban is bíróság elé akarják állítani: az amerikai ügyészség kilencrendbeli számítógépes betöréssel és bűnszövetkezetben való részvétellel vádolta meg. Ha minden vádpontban bűnösnek találják, a helyi törvények szerint akár 54 évnyi börtönre is ítélhetik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59