Emil, Csanád
17 °C
30 °C

Röghöz köt a szegény ember táblagépe

2010.01.27. 14:30 Módosítva: 2010-01-27 14:31:45
2009-ben a netbook volt az egyik legnépszerűbb eszköz, 2010-ben az érintőkijelzős táblagépek lesznek meghatározóak. A jelenlegi átmeneti időszakban pedig vehetünk magunknak hibrid gépeket, amelyeken még van billentyűzet, és már van érintőkijelző is. Két ilyen eszközt próbáltunk ki.

Már 1980-ban megjelentek az első érintésvezérelt számítógépek, de azóta sem hódították meg a háztartásokat. Az 1990-es években főleg zsebszámítógépeket vezéreltünk érintéssel, majd 2001-ben a Microsoft bevezette a Tablet PC fogalmát. Bill Gates akkori cégvezér szentül hitte, hogy néhány éven belül mindenki táblagépeket kezd használni. Tévedett.

Sokáig csak a méregdrága üzleti laptopokon volt érintőkijelző, és végül nem is a számítógépek vezették be technológiát a tömegpiacra, hanem az okostelefonok. Az iPhone és az iPod Touch sikerét látva már a számítógépgyártók is élénkebben érdeklődni kezdtek, a 2009 őszén megjelent Windows 7 is támogatja az érintéssel való vezérlést. A január végén lezajlott CES-en már az összes nagy gyártó érintőkijelzős eszközökkel rukkolt elő.

Palatábla 2.0

Most netbookok a legolcsóbb érintőkijelzős számítógépek, ezekből próbáltunk ki két típust. A főleg alaplapjairól és videokártyáiról ismert Gigabyte T1028M és a szinte ismeretlen, de a bevásárlóközpontok polcain felfedezhető ATD 1028 járt nálunk. Mindkét gép hibrid táblagép, azaz billentyűzetükkel ugyanúgy használhatók, mint a hagyományos laptopok, a kijelző elforgatásával azonban táblagéppé változnak.

Mindkét gépet olcsó anyagokból rakták össze, a gyártók nem a formatervezésre, hanem inkább a spórolásra törekedhettek. Nem rondák a gépek, de nem is szépek. Az ATD laposabb, és egészen jól néz ki, hogy a kijelző nem mélyített. Ennek a hátránya, hogy nem szabad megtömött táskába rakni a gépet, nehogy összepréselődjön a kijelző a billentyűkkel, és esetleg nyomot hagyjon rajta. A Gigabyte netbookja kicsit Quasimodo jellegű a hátul kidomborodó akku miatt, amit a hosszabb üzemidő érdekében építettek bele.

Az ATD erősen tartja a kijelzőjét, alig lehet szétnyitni. A Gigabyte viszont könnyen nyitható, és amikor billentyűzettel használjuk, vigyázni kell, hogy ne bucskázzon hátra kijelző. A Gigabyte egy apró formatervezési hibát elkövetett, nagyon kicsiny az egérpótló tapipadja, jobb a kijelzőt használni egér helyett.

Mindkét gépben Atom processzor van, aminek az erejéről már sokszor írtunk. Ne várjunk tőle csodát, az 1,6 GHz-es processzor elég a böngészéshez, egyszerűbb játékok és programok futtatásához, de nem ezeken a gépeken teszteljük a Call of Duty legújabb részét.

Az ATD százezer forintért kapható operációs rendszer nélkül, a rajta futó Windows 7 ugyanis csak demó változat, ami 90 nap alatt lejár, és valamit a helyére kell telepíteni. A Gigabyte rendszerrel kapható, és tele van extrákkal. Sajnos a plusz szoftvereket dvd-n mellékelik, tehát a telepítéshez szerezni kell egy usb-s meghajtót. A Gigabyte 170 ezer forintért adja a gépet, de ezen teljes Windows 7 Starter operációs rendszer van. Emellett van beépített hsdpa-modem, amihez a SIM-kártyát az akku mögött kell behelyezni.

A táblagéppé alakítható netbook nem ideális hordozható gép, amennyiben a cél a menet közben való böngészés. Ehhez túl nagyok és nehezek, az ATD még zúg is egy kicsit. Otthoni internetezéshez kényelmesebb a laptop, menet közben pedig jobban beváltak a mobilok. Másokkal beszélgetve azonban kiderült, hogy vállalati környezetben jól hasznosíthatók ezek a gépek. Nem irodákra kell gondolni, hanem inkább kis üzletekre, például egy hangszerboltban odavihető a gép a behangolásra váró hangszerhez, és a kasszánál is hasznosítható.

Teljes újjászületés

Most ezek a hibridek, illetve a korábban bemutatott Viliv-hez hasonló gépek jelentik a táblagépeket, illetve még mindig kapni lehet a drágább tablet pc-ket. Fél éven belül azonban teljesen megváltozik ez a piaci szegmens.

Az Apple január 27-én bemutatja a táblagépét, ami várhatóan nagyon drága lesz, viszont a pletykák szerint forradalmian átalakítja a tartalomfogyasztási szokásainkat. A CES-en is nagyon sok érintőkijelzős kütyüt mutattak be, például Androidot futtató médialejátszókat, és Windows 7-es táblagépeket.

Az új eszközök valószínűleg mind támogatják majd a több ujjas vezérlést, azaz nemcsak egy ujj vagy pálca érintését érzékelik, hanem több ujjas gesztusokkal is irányíthatók.