Magyar startup sikere Berlinben

2010.03.24. 12:00 Módosítva: 2010.03.24. 12:00
A berlini startupversenyen a legjobb három közé választották a magyar fejlesztésű egészségügyi keresőt, a Healthmasht.

A verseny szervező cég, a Guidewire Group már évek óta keresi a startupokat (azaz induló vállalkozások webes alkalmazásait, fejlesztéseit) világszerte. A nagy befektetők nem tudnak az összes céggel találkozni és kitalálni, melyikben van fantázia. Ezt elvégzi helyettük az Innovate100 névre hallgató, minden évben megrendezendő verseny. A verseny és a cég komolyságát mutatja, hogy olyan befektetőkkel állnak kapcsolatban, mint a BestBuy, Cisco, HP, IBM, LG Electronics, Microsoft, PayPal, RIM, Sun Microsystems, Sony.

Évente harminc helyen szerveznek ilyen versenyeket, ezekre jelentkezhetnek a startupok. A prezentációk után pontozzák a vállalkozásokat, ez az úgynevezett G/Score. A pontozás különböző szempontok alapján történik, de a lényeg, hogy a végén a befektetők pontosan látják, hogy miben jó és miben nem az adott startup.

Az egész versenyfolyamat végén összeállítanak egy százas listát, melyből aztán a befektetők válogathatnak. Illetve ez fordítva is működik, mert a startupok is megjelölhetik azokat a befektetőket, akikkel kapcsolatba szeretnének kerülni – magyarázta Jóföldi Endre, a Healthmash képviseletében. A Guidewire Group tehát összehozza a kockázati tőkebefektetőket és a startupokat.

A berlini versenyre huszonketten jelentkeztek, a prezentációk után a Healthmash bekerült a legjobb három közé. A versenyt egy német startup, a Numenus Gmbh nyerte, a második a lengyel AdTaily lett.

A Healthmash egy orvosi tudástár és szemantikus egészségügyi kereső. Háromféle üzleti modellt tudnak elképzelni a jövőre nézve, az egyik, hogy a kereső mögötti technológiát adják el. A másik, hogy egészségügyi könyvtárakat keresnek meg és ügyfelekké teszik őket. A harmadik pedig, hogy egy egészségügyi keresőt üzemeltetnek. Jóföldi Endre szerint az első megoldás a legjárhatóbb út, a másik kettőhöz dollármilliókra lenne szükség, hogy piacra lépjenek.

A következő siker az lenne a cégnek, ha sikerülne bekerülni a száz legjobb közé a versenyen, mert akkor ismernék meg igazán a befektetők őket – mondta Jóföldi. Ugyanakkor már az is hasznos volt, hogy elindultak, mert a felkészülés és a jelentkezési folyamat alatt igazán át tudták gondolni, hogy mit is akarnak valójában, mire jó a startupjuk.



  • Vennék
  • Személyi kölcsön