Togetherville: Facebook hülyegyerekeknek

Már gyerekként is utáltam gyerek lenni, de most, hogy nem vagyok gyerek, na most sajnálom csak a gyerekeket igazán. Egész nap az iskolában sanyarognak, nem mehetnek maguktól sehová, egyetlen normális filmet nem nézhetnek meg a moziban, nők, drog, pia semmi, és még lefeküdniük is akkor kell, amikor mondják nekik.

Nem csoda, hogy amilyen mostohán kezelik a szülők saját gyerekeiket, olyan mostohán kezelik őket a közösségi szájtok. A legtöbb törvényi okokból vagy egyéb megfontolásokból be sem engedi őket: az iWiWen, a MySpace-en 14, a Facebookon 13 év az alsó korhatár, de még az animésra rajzolt Gaia Online-ra sem iratkozhat fel senki 13 alatt. Nem mintha ez bármiben is megakadályozna egy átlagos intelligenciájú negyedikest (a 8-15 éves amerikai gyerekek negyede jelölt már be idegeneket közösségi szájton), de a lebukás és a kitiltás réme akkor is ott lebeg a fejük felett.

A tiltást leggyakrabban a sötétben ólálkodó pedofilokkal szokás indokolni, ami jogos érv, de erősen tartja magát az a felfogás is, miszerint a gyereknek rosszat tesz, ha egész nap a számítógép előtt rohad ahelyett, hogy normális kis gézengúzoknak való dolgokkal foglalkozna, például legyek lábát tépkedné ki az anyja szemöldökcsipeszével, vagy füstbombát készítene pingponglabdából és alufóliából.

Ettől még akadnak vállalkozók, akik nem hajlandók lemondani a gyerekekről mint jövőbeli ügyfelekről – érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan próbálja meggyőzni például a Microsoft a fiatalokat arról, hogy távirányítós Enzo helyett PowerPointot kérjenek karácsonyra. Kifejezetten gyerekeknek szánt közösségi szájtból eddig is volt néhány, köztük az Imbee (9-14 évig) vagy a Disney Club Penguinje (6-14-ig), és most itt a legújabb kísérlet, a Togetherville, amely egyenesen a Facebookkal integrálva, a facebookozó szülőkkel együttműködve próbálja rászoktatni a gyerekeket a közösségihálózatosdira. Feltéve, hogy a szülők hagyják magukat.

A Togetherville május közepén indult azzal a szándékkal, hogy felkészítse a 6-10 éves gyerekeket az online networkingre, mintegy edzőpályát biztosítson nekik, ahol megtanulhatnak posztolni, pókolni, lájkolni meg frendelni, hogy ha felnőnek, az itt elsajátított ismeretanyag birtokában bátran vethessék magukat a felnőtt közösségi dagonya kellős közepébe. A Togetherville teljesen kompatibilis a COPA-val, a fiatalok online védelmét előíró 1998-as amerikai törvénnyel, és ezt úgy éri el, hogy az abban megszabott 13 éves korhatárt el nem érő gyerekek csak szüleik Facebook-accountjához kötve iratkozhatnak fel a szájtra. Nem tol az arcukba reklámot, nem szpemeli őket, és nem adja ki adataikat a hirdetőknek, ahogy azt a Facebook teszi. Eddig rendben is lenne.

Pedorap és gumicici

Egy gyerekeknek szánt közösségi szájt akkor jó, ha a bejelölgetősdi, barátkozósdi mellett önálló gondolkodásra, kreativitásra, véleménynyilvánításra, önkifejezésre ösztönzi a kis gézengúzokat. Ha valóban megtanítja nekik, hogyan viselkedjenek egy online közösségben. Ha engedi kifejezni egyediségüket, ha teret ad az individuum kibontakozásának a hálózaton belül. Nem birkák volnának, csak gyerekek.

Sajnos a Togetherville-en gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni, ami ezeknek a kritériumoknak megfelelne. Lehet viszont a fenntartók által feltöltött, szigorúan szelektált vicces videókat nézegetni: a toplistát a Fart Dance című fingós videó vezeti 12830 megtekintéssel, amelynek egy pontján a kifejezetten nyugtalanító „Pedorap” felirat ijesztgeti a szülőket; a második helyen a Gumimaci című videó, amelyben egy zöld gnóm azt énekli, hogy:

„Itt van a gumimaci, a nevem gummy gummy

Én vagyok gumi cumi cici gumi gumimaci

Ó engem nyalni lehet, mint a cumicicit

Én vagyok nyami nyami cimi cumi gumimaci. (Oh yeah!)”

Hát nem tudom. Az biztos, hogy előbb törölném a Facebook-accountomat, mint hogy a gyerekemet ennek akár csak a közelébe is engedjem, de a gyerekeknek nyilván tetszik, különben nem lenne ott a toplistán a fingós Pedorappel meg egy csomó Hannah Montanával együtt.

Nem birkák, gyerekek, ha ez tetszik nekik, hát ez tetszik. Jóval nagyobb baj a Togetherville-el az, hogy egész filozófiáját, dizájnját, struktúráját és tartalmát tekintve valami egészen rossz ízű, atyáskodó, szájbarágós hozzáállást sugároz: nemhogy nem ösztönzi, hanem egyenesen lehetetlenné teszi  az önálló gondolkodást, a véleménynyilvánítást.

Már a bejelentkező képernyő is azt a bugyuta képet sugallja, amit egy szivárványszínű burokban élő felnőtt szeretne látni a gyerekekről (szivárványszínű buborékot fújó kis angyalok, mi más), és innen tovább  romlik a helyzet, ugyanis a Togetherville-en csakis ostoba, előre gyártott panelekből lehet bármit előállítani. A Logo Creator nevű alkalmazással  például a kis gézengúzok megtervezhetik saját jelüket, amihez nemcsak előre gyártott elemek (csillag, szívecske, tücsök, katica), hanem előre gyártott szövegek is társulnak. Saját szöveg bevitelére nincs lehetőség.

Ezzel nyilván elkerülhető a legrosszabb, nevezetesen hogy a gyerek helytelenül nevezze el magát, vagy illetlen ábrát rajzoljon a katica helyett, de a felajánlott opciókat biztosan apácanövendékek találták ki egy fél doboz konyakos meggy elfogyasztása után. Semmi más magyarázat nincs rá, miért szeretné egy akárhány éves, de mindenképpen iskolás korú gyerek belefogalmazni a „logójába” a következő opciók bármelyikét:

A videókhoz is hasonló előre gyártott sablonszövegek kiválasztásával lehet kommentet fűzni,: például: „LOL!!!”; „OMG!!!!”; „100%”, illetve a hülyébbjének az „I don't get it”. A gyerekfaluban lehetőség nyílik arra is, hogy a kis gézengúzok üzeneteket posztoljanak – pont mint a Facebookon, csak itt Quipnek hívják. Először a poszt jellegét kell kiválasztaniuk (szívecske a szeretet kifejezéséhez, tappancs az állatos jellegű üzenetekhez, stb.) majd a legördülő menüből kibökhetik maguknak, hogy mit akarnak mondani. És mi mást is akarhatna egy kis gézengúz mondani, főleg hattól tízéves korig, mint hogy: „Aggódom a veszélyeztetett állatok miatt”; „Betelt az iPodom!”; „Hétvége van már?”;  „Ó Nagymama, szeretlek!”; „Szeretem az apukámat!” és persze „Szeretem az anyukámat”?

A félreértések elkerülése végett: a Togetherville készletéből kiválasztható sablonok összességükben minden bizonnyal messze felülmúlják egy átlagos, harmincas éveit taposó felnőtt facebookozó posztjainak szókészletét, eredetiségét és változatosságát. De arra mégsincs mentség, hogy egy gyerek miért csak előzetes moderáció után, az esetleges cenzúra rémével szembenézve mondhatja ki, hogy még nem telt be az iPodja, vagy hogy nem is szereti annyira szegény nagymamát.

Saját képet, videót, szöveget feltölteni nem lehet, és egyéni fogalmazás beírására is egyetlen helyen van lehetőség az egész szájton (szabadszavas Quip) – de amit ide beírnak a kis gézengúzok, az egyből megy a titokzatos moderátoroknak,  akik eldöntik, hogy szabad-e ilyet mondani, vagy sem. Eddigi két szabadszavas Quipem közül az első, a „dadada” csont nélkül átment, a második, az „It's raining again” még approvalre vár.

Mindezt úgy, hogy  – legalábbis Magyarországon – egy bőven a Togetherville célcsoportjába tartozó, 8-9 éves, mondjuk harmadikos kisgyerek már írásbeli fogalmazást tanul (bevezetés, tárgyalás, befejezés) és fel kell ismernie a szófajokat névelőktől a névutókig. Egy negyedikes az igemódokból ír dolgozatot, ötödikben, tehát jó esetben tízéves korában történelemből Mezopotámiát tanulja, matematikából meg egyszerű kombinatorikát és halmazokat.

Miért kéne idő előtt elhülyíteni? Majd ha felnő, megy a Facebookra, elhülyül magától úgyis.