16:00, December 02.
Ghána 0
Uruguay 0
al-Dzsanúb Stadion H csoport
16:00, December 02.
Koreai Köztársaság 0
Portugália 0
Education City Stadion H csoport
20:00, December 02.
Szerbia 0
Svájc 0
974 Stadion G csoport
20:00, December 02.
Kamerun 0
Brazília 0

Tízezer magyar könyvet digitalizál a Google

2010.06.16. 13:19
A Google bejelentette, hogy digitalizálja és elérhetővé teszi az Osztrák Nemzeti Könyvtár történelmi gyűjteményét, köztük 10600 magyar nyelvű kötetet.

A Google kedden ismertette az Osztrák Nemzeti Könyvtárral kötött megállapodását a könyvtár köteteinek digitalizálásáról. A webkettes vállalat célja, hogy a ritka és egyedülálló gyűjteményt mindenki számára elérhetővé és kereshetővé tegye a Google Books segítségével.

luther1

A kezdeményezés lényege – írta a Népszabadság – hogy a gyűjtemény valamennyi, a XVI. század eleje és a XIX. század közepe között megjelent kötetét digitalizálják. Az ennél újabb könyvek azért nem kerülnek sorra, mert azokra még befuthat valamilyen szerzői jogi követelés, amivel a Google nem kíván foglalkozni.

Egyelőre az előkészítés szakaszában járnak, a szkennelést csak jövőre kezdik meg, és legalább hat éven át tart majd.

Mendel, Luther, Paracelsus

A könyvtárat a 14. században alapították, és rendkívül fontos gyűjteményt mondhat magáénak német, görög, latin, francia és olasz nyelvű köteteivel. Itt található a legelső szlovén nyelven nyomtatott könyv, a legidősebb bolgár nyomtatványok, valamint jókora gyűjtemény cseh és magyar művekből.

luther

Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található Gregor Mendel több művének eredeti példánya, az európai és emberi kultúra, tudomány és történelem más kimagasló műveivel együtt. Az itt őrzött kincsek között van Luther Márton első, teljes egészében német nyelvre fordított bibliája és a reneszánsz kori természettudós, Paracelsus több mint 200 írása.

A nemzetközi műveken kívül az Osztrák Nemzeti Könyvtár tulajdonában van 10600 magyar nyelvű kötet a 16., 17., 18. és 19. századból, köztük a a legrégebbi magyar nyomtatvány (Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae – Szent Pál levelei Magyar nyelven, Krakkó 1533) egyetlen teljes példánya



  • Hírek
  • Hírek