Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

A név a végzet az interneten

2010.08.10. 00:46
Nomen est omen, mondja a latin közmondás, azaz mindenki a nevében hordozza a sorsát. Az interneten más a helyzet: nicknevek és egyszer használatos emailcímek mögé bújva blogolunk, fórumozunk és kommentelünk, és rettegünk attól, hogy valaki megszerzi a személyes adatainkat. Miközben ugyanezeket az adatokat közösségi oldalakon, önként adjuk meg boldog-boldogtalannak. És miközben egyre nagyobb a nyomás az üzlet és a politika világa felől is, hogy hagyjuk abba ezt az egész anonimkodást, és mindenki legyen a neten is az, aki a való életben.

Dél-Koreában, a világ internettel legjobban ellátott országában egy éve van érvényben a szabályozás, miszerint napi százezer látogató feletti weboldalon nincs anonimitás, a kommentezéshez mindenkinek a valós nevét kell használnia. Ami még egy olyan országban is elég meredek, ahol ötvenmillió emberre csak 250 családnév jut, és 17 millióan hallgatnak a Kim vagy a Li névre. Kínában pár hónapja ugyanez a módi a nagyobb hírportálokon, de az ötlet felmerült már Franciaországban, Brazíliában és több amerikai államban is.

És ha nem is törvények és szabályok miatt, az anonimitás egyébként is egyre inkább visszaszorul a neten. Csak a Facebookon 500 millióan vannak fenn névvel-arccal, és a Facebook Connect hálózata meg a mindenhol feltűnő Like gombok már messze túlmutatnak az anonimitást elvető közösségi oldalon. Persze egy nagy különbség azért van Kínához és Koreához képest: ez nem kötelező.

Technikailag a dolog nem nagy ördöngősség: Koreában mindenki kapott egy személyre szabott, őt egyértelműen azonosító, 13 jegyű online PIN-kódot, amit fórumokra vagy blogokra regisztrálásnál meg kell adni (persze a PIN-kódok rögtön az adathalászok és hekkerek fontos célpontjai lettek).

Trolltalanítás

Az internetes névtelenség szinte csak a felhasználóknak tetszik, mindenki más ellene van. Kínában nyilván azért tiltják az anonim netes kommunikációt, hogy elrettentsék az egyszeri júzert attól, hogy olyasmiket mondjon, ami a Párt szerint helytelen. Koreában a cél elvileg az volt, hogy lenyomozhatóvá tegyék az online zaklatókat és rémhírterjesztőket – az ügynek nagy lökést adott, amikor 2008-ban az ország legnépszerűbb színésznője, Cshoi Dzsinszil öngyilkos lett. Depresszióját nagyrészt a neten vele kapcsolatban keringő rosszindulatú pletykák és gyűlöletoldalak okozták.

Az anonimitás eltörlése melletti legfőbb érv az, hogy ha az ember a nevével vállalja minden kommentjét és minden kattintását, és felelősségre is vonható azért, amit írt, trollból átváltozik kultúremberré. Valójában ennél sokkal erősebb érv, hogy így sokkal könnyebb információkat gyűjteni a felhasználókról, és a netezési szokásai és online viselt dolgai alapján célzott hirdetéseket tolni a képébe.

Micah, a mártír

Július elején az egyik legnépszerűbb játékfejlesztő, a Blizzard bejelentette, hogy a fórumain bevezeti a valódi nevek kötelező használatát; ez 5-6 millió World of Warcraft- és pár millió Starcraft-játékost érintett. 2500 oldalnyi tiltakozó komment gyűlt össze a hivatalos fórumon, ami önmagában még nem jelent sokat – igazán érdekes fordulatot akkor vett az ügy, amikor az egyik fórummoderátor a saját példáján akarta megmutatni, mennyire nem nagy ügy ez az egész. Az addig Bashiok nicknéven ismert figura bemutatkozott: jó napot kívánok, a nevem Micah Whipple, na ugye hogy nem szakadt le az ég attól, hogy most már tudjátok a nevem.

Pár óra kellett csak hozzá, hogy leszakadjon. A feldühödött fórumozók feltúrták a netet, és reggelre szegény Micah egész élete ott volt  összegyűjtve egy rajongói oldalon: cím, mobilszám, fotók, Facebook-profil, Street View-kép a házról ahol lakik, az összes családtagja személyes adatai. A nyomaték kedvéért több száz pizzát rendeltek a nevére még aznap a vicces kedvű fórumozók. A Blizzard két nap múlva bejelentette, hogy meggondolta magát, mégsem lesz kötelező a valós név.

27271

És ha a neten az emberről egy kis türelemmel összeszedhető információt némi rosszindulattal keverjük, máris a saját látogatói által is az internet segglyukának nevezett hírhedt trolltanyánál, a 4channél járunk. A 4chan fórumozói két dologgal foglalkoznak: vagy vicces hülyeségekkel szórakoztatják egymást (az online mémek meghökkentően nagy része származik tőlük), vagy kiszúrnak valakit az interneten, lenyomozzák a személyes adatait, és addig zaklatják, míg tönkre nem teszik az életét. Legutóbb egy 11 éves amerikai lány volt az áldozatuk, akinek a családja rendőri védelmet kért a fenyegető telefonhívások miatt. Szó se róla, elég bicskanyitogató volt az a videó, amivel Jessica Leonhardt kivívta maga ellen a trollok haragját – de hát mégis csak egy 11 éves kislányról beszélünk, akinek már csak az életkora miatt is joga van idegesítőnek lenni.

Csak illúzió

Ezek a példák azt mutatják, hogy már ma sincs igazán anonimitás az interneten, csak annak az illúziója. Meghökkentő mennyiségű személyes adatot lehet előbányászni pár egyszerű Google-kereséssel bárkiről, hacsak az illető nem ügyelt paranoiásan minden online lépésre azóta, hogy először csatlakozott az internetre. És még ez sem ad biztos névtelenséget, hiszen ki tudja, mi mindent árultak el rólunk az ismerőseink a neten. Erre játszik rá egyébként a Facebook is, amikor a frissen regisztrált júzernek, akiről elvileg semmit nem tudhat, olyan ismerősöket ajánl, akiket az tényleg ismer – éppen ők, az önként átadott emailcímlistáikkal rajzolták meg előre a mi kapcsolati hálónkat a közösségi oldal számára.

chat-rooms

Haters gonna hate

Az online anonimitás eltörlésétől azok félnek, akiknek rejtegetnivalójuk van. Különben is, azok, akik a neten nem merik a nevüket vagy az arcukat megmutatni vadidegeneknek, ugyanezt simán megteszik a való életben, ahol nagyjából ugyanolyan eséllyel találkozhatnak potenciális sorozatgyilkosokkal, mint online – ezek szoktak lenni a leggyakoribb ellenérvek a névtelenséget védőkkel szemben. Ezzel csak az a gond, hogy a való életet elég ritkán használjuk arra, amit az internetet sokszor: hogy idegenekkel vitatkozunk, és próbáljuk őket meggyőzni arról, hogy mi okosak vagyunk és műveltek, ők meg ostoba bunkók.

Elvileg a valós név használata megvédene attól, hogy az ilyen viták anyázásba és személyeskedésbe torkolljanak, mint a neten egyébként rendesen szoktak. Erre a legjobb példa, hogy közösségi oldalakon egymás között általában a nevet-arcot felvállaló júzerek sokkal kulturáltabban beszélgetnek, mint egy nyilvános fórum vagy blog kommentelői. A kérdés csak az, hogy ez a valós nevek miatt van vagy azért, mert egyébként is ismerik egymást. Valószínűleg utóbbi a megoldás, legalábbis erre utal az, hogy amint eltűnik a személyes ismertség (például egy népszerűbb facebookos rajongói oldal státuszüzenetei alatt kialakuló kommentfolyamnál), rögtön visszatér a szokásos fórumos módi.

Ennek legjellemzőbb példája a Cozma-gyilkosság után volt megfigyelhető az Iwiwen, ahol a gyilkossággal gyanúsított, szökésben levő Sztojka Iván oldalán szaporodott fel pár óra alatt ezer fölé a kommentek száma. Ugyan itt mindenki a valós nevével és a publikus profiloldalára mutató linkkel kommentel, ez nemigen tartotta vissza a hozzászólókat a gyűlölködéstől és gyalázkodástól. Különösen érdekes volt megfigyelni, hogy a véresszájú, családirtásról fantáziáló és vérbosszúval fenyegető kommentek sokszor a legártatlanabbul kinéző felhasználóktól, nem ritkán kisgyerekes anyukáktól és tizenéves gyerekektől származtak.

the-internet-demotivational-poster-1215383041

Kinek áll ez érdekében?

Az anonimitás eltörlése tehát a hivatalos célját nem valószínű, hogy képes lenne elérni, az online bűnözők, hekkerek és társaik pedig elég ravaszak ahhoz, hogy kijátsszanak egy ilyen rendszert. A kötelező valódi nevek hátrányai nyilvánvalóak: a végét jelentené a személyes anonim blogoknak, és annak, hogy egy vitában az érvek számítsanak, ne a mögöttük álló emberek személye. Rosszul járna mindenki, akinek jó oka van ragaszkodni a névtelenséghez – mondjuk mert olyan hobbija, érdeklődési köre van, vagy akármilyen szempontból olyan kisebbségbe tartozik, amit nem néznek jó szemmel az ismerősei, a munkahelyén a főnökei vagy a családja.

Az anonimitás sok esetben a bizalom alapja – és különben is, elképzelni is rossz, mi történne, ha egyszer csak kiderülne mindenkinek az összes titka.

Nagyon úgy néz ki, hogy a névtelenség eltörléséhez sokkal inkább politikai és üzleti érdekek fűződnek, mint a jobbító szándék – és éppen ezért kérdéses az is, hogy egyáltalán megakadályozható-e mindez. Elképzelhető, hogy pár év múlva már nosztalgiával fogunk visszagondolni azokra az időkre, amikor még internetjogosítvány nélkül lehetett fellépni a netre, és ott álnevek alatt bármit mondani, következmények nélkül. Az internet ma, az innen-onnan előbányászható személyes adatokkal, trollokkal, és 4chanekkel nagyon messze van attól, aminek annak idején megálmodták, de anonimitás nélkül jó eséllyel még rosszabb lenne.