a cAPS lOCK IGAZ TÖRTÉNETE
További Tech cikkek
a NETES FÓRUMOKON AZ ILLEMTUDÓ FIATALOKBÓL HABZÓSZÁJÚ TROLLOKAT VARÁZSOLÓ BILLENTYŰ, A cAPS lOCK TÖBB MINT SZÁZÉVES MÚLTRA TEKINT VISSZA. aZ ELSŐ MECHANIKUS ÍRÓGÉPEK A xix. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN JELENTEK MEG, ÉS EKKOR MERÜLT FEL AZ IGÉNY EGY ÁLTALÁNOS BILLENTYŰZETKIOSZTÁS-SZABVÁNYRA. eZT A SZABVÁNYT EGY AMERIKAI FELTALÁLÓ, cHRISTOPHER lATHAM sHOLES ALKOTTA MEG, DE TITKÁRNŐK IS SEGÍTETTEK NEKI ABBAN, HOGY MELYIK BETŰNEK HOVA CÉLSZERŰ KERÜLNIE.
sHOLES 1868-BAN JEGYEZTETTE BE AZ ALAPJAIT TEKINTVE MÁIG VÁLTOZATLAN qwerty-BILLENTYŰZET SZABADALMÁT, ÉS AZ 1870-ES ÉVEKBEN A REMINGTON FEGYVERGYÁR EL IS KEZDTE GYÁRTANI AZ ELSŐ, EZT HASZNÁLÓ ÍRÓGÉPEKET. sHOLES ELKÉPZELÉSÉNEK MEGFELELŐEN EZEKEN A VÍZSZINTES BILLENTYŰSOROK NEM PONTOSAN EGYMÁS ALATT HELYEZKEDTEK EL, HANEM KICSIT ELTOLVA, HOGY A BETŰKHÖZ TARTOZÓ KAROK NE AKADJANAK ÖSSZE GÉPELÉSKOR. kIS- ÉS NAGYBETŰK IS VOLTAK A BILLENTYŰZETEN, ÉS EGY GOMB, AMI VÁLTOTT EZEK KÖZÖTT. ENNEK KÉSŐBB sHIFT LETT A NEVE AZ ANGOL SHIFT, AZAZ ELMOZDÍT, ÁTHELYEZ IGÉBŐL – A MECHANIKUS ÍRÓGÉPEKEN UGYANIS A GOMB LENYOMÁSÁRA VAGY A HENGER EMELKEDETT FEL, VAGY AZ EGÉSZ BETŰÁGY SÜLLYEDT LE.
mIVEL ADÓDNAK ESETEK, AMIKOR AZ EMBERNEK CSUPA NAGYBETŰVEL KELL GÉPELNIE, HAMAR MEGSZÜLETETT A lOCK GOMB IS (A LOCK, AZAZ RÖGZÍT IGÉBŐL), ENNEK EGY FELADATA VOLT: RÖGZÍTENI A sHIFTET, HOGY NE KELLJEN EGYIK UJJAL ÁLLANDÓAN NYOMVA TARTANI. kÉSŐBB A lOCK NEVE TÖBB ÍRÓGÉPMODELLEN IS sHIFT lOCK LETT.
sHIFT HELYETT cAPS
a sHIFT lOCKNAK TEHÁT A KEZDETEKBEN NAGYON IS VOLT ÉRTELME, aZ ÍRÓGÉPEK BILLENTYŰZETE PEDIG ÚGY VOLT MEGOLDVA, HOGY GÉPELÉS KÖZBEN VAKON IS LEHETETT ÉRZÉKELNI, HOGY A sHIFT lOCK LE VAN-E NYOMVA. a BILLENTYŰ UGYANIS FIZIKAILAG IS LENYOMVA MARADT A sHIFTTEL EGYÜTT, ÉS A sHIFT MEGNYOMÁSÁVAL LEHETETT FELOLDANI. a LENTI KÉPEN EGY RÉGI rOYAL ÍRÓGÉP sHIFT ÉS lOCK BILLENTYŰI LÁTHATÓK.
fONTOS MEGJEGYEZNI, HOGY A sHIFT lOCK ÉS A cAPS lOCK NEM UGYANAZ, BÁR FUNKCIÓJUKBAN HASONLÍTANAK. a sHIFT lOCK AZT TESZI, AMIT A NEVE SUGALL: HASZNÁLATAKOR MINDEN BILLENTYŰ A SHIFTTEL EGYÜTT ELŐCSALOGATHATÓ KARAKTERT NYOMJA PAPÍRRA VAGY ÍRJA MONITORRA – VAGYIS PÉLDÁUL A SZÁMBILLENTYŰK SEM SZÁMOKAT ÍRNAK. a cAPS lOCK (cAPS AZ ANGOL CAPITALS, AZAZ NAGYBETŰK MIATT) EZZEL SZEMBEN CSAK A BETŰKNÉL ADJA AZT AZ EREDMÉNYT, MINT sHIFTTEL EGYÜTT, A SZÁMOK SZÁMOK MARADNAK. (hOZZÁ KELL TENNI, HOGY EZ NEM MINDEN BILLENTYŰZETSZABVÁNYRA IGAZ, A FRANCIÁK ÁLTAL HASZNÁLT azerty-BILLENTYŰZETEKEN A cAPS lOCK A RÉGI FUNKCIÓNAK MEGFELELŐEN MŰKÖDIK.)
kÖNNYŰ BELÁTNI, HOGY A cAPS lOCK PRAKTIKUSABB, FŐLEG AZ ÍRÓGÉPEKÉNÉL TÖBB GOMBOT HASZNÁLÓ SZÁMÍTÓGÉP-BILLENTYŰZETEKEN – ENNEK ELLENÉRE NÉHÁNY KORAI SZÁMÍTÓGÉPEN sHIFT lOCKOT IS TALÁLNI. a NYOLCVANAS ÉVEK ibm-KOMPATIBILIS PC-IN MÁR cAPS lOCK VOLT, DE HOGY MIÉRT KERÜLT ILYEN ELŐKELŐ HELYRE A BILLENTYŰZETEN, ARRA NINCS BIZTOS MAGYARÁZAT, CSAK ELMÉLETEK. a LEGVALÓSZÍNŰBB TEÓRIA SZERINT A 101 GOMBOS BILLENTYŰZET TERVEZÉSEKOR AZOKRA AZ ÜZLETI FELHASZNÁLÓKRA IS GONDOLNI AKARTAK, AKIK GYAKRAN KÉSZÍTETTEK CSUPA NAGYBETŰS DOKUMENTUMOKAT, PÉLDÁUL SZÓRÓLAPOKAT.
a RÉGI GÉPEKEN – PÉLDÁUL A cOMMODORE 64-EN – AZONBAN MÉG MEGVOLT AZ AZ ÍRÓGÉPES ÖRÖKSÉG, HOGY A sHIFT lOCK VAGY cAPS lOCK GOMB FIZIKAILAG IS LENYOMVA MARAD. aZ OLCSÓ 101-GOMBOS BILLENTYŰZETEKEN VISZONT EZT A FUNKCIÓT KISPÓROLTÁK, ÉS AZ AKTÍV cAPS lOCKOT MÁR CSAK EGY LED JELEZTE.
a TROLLOK BARÁTJA
eZZEL PEDIG ELVESZETT EGY IGEN FONTOS DOLOG: UJJBEGYEKKEL MÁR NEM LEHET ÉREZNI GÉPELÉSKOR, HOGY A cAPS lOCK NYOMVA VAN-E. vISZONT MIVEL A GOMB OTT VAN AZ a, A sHIFT ÉS A tAB BILLENTYŰ KÖZÖTT, EGY APRÓ FÉLRENYOMÁSSAL KÖNNYŰ AKTIVÁLNI. a SZÁZ ÉVE MÉG HASZNOS BILLENTYŰBŐL ÍGY LETT EGY IDEGESÍTŐ CSÖKEVÉNY, AMIT EGYRE TÖBBEN SZÁMŰZNÉNEK A TÖBB RITKÁN HASZNÁLT BILLENTYŰ, A sCROLL lOCK ÉS A pRINT sCREEN MELLÉ.
éS PERSZE AZ SEM SEGÍTETT A cAPS lOCK RENOMÉJÁNAK, HOGY A CSUPA NAGYBETŰS ÍRÁS A NETES KOMMUNIKÁCIÓBAN AZ ordítás MEGFELELŐJE LETT, A BILLENTYŰ PEDIG AZÓTA IS AZ ONLINE LÉNYEK LEGROSSZABBIKA, A TROLL KÖZELI BARÁTSÁGÁT ÉLVEZI.
a NETEN TÖBB cAPS lOCK-ELLENES MOZGALMAT IS TALÁLNI, PÉLDÁUL AZ ANTICapslock NEVŰ KEZDEMÉNYEZÉST. uGYANAKKOR KOMOLY TÁMOGATÓI IS VANNAK A BILLENTYŰNEK, TÖBBEK KÖZÖTT A procapslock.org VAGY A MOSTANI cAPS lOCK nAP SZERVEZŐI.