Európa idióta

Európa sem jobb ám, mint Magyarország. Az egész kontinens el van telve magától, és jobbnak hiszi magát a világ többi részénél, de Thierry Van der Pyl, az Európai Unió szakértője szerint ez óriási hiba. Tessék csak megnézni a táblázatokat, ha már olyan büszkék vagyunk az oktatásunkra: hány európai egyetem van a legjobb húsz között? Kettő. Hány amerikai? Tizenhét. Mi a helyzet a Nobel-díjakkal? 318 vándorolt az Egyesült Államokba, az angolokhoz, németekhez, franciákhoz összesen 192, és az ötvenes évek óta egyre jobban lemaradunk. Hogy az amerikai díjazottak közül sokan Európában születtek? Az senkit sem érdekel.

Lemaradásban

Van der Pyl szerint fel kell rázni az európai oktatást és tudományos életet, mert a környezet egyre kevésbé vonzó. Az infrastruktúránkon is lenne mit fejleszteni: a huszadik században persze kiváló volt a helyzet a kontinensen, a 21. század erőpróbáinak azonban már csak néhány ország felel meg, míg Ázsia digitális infrastruktúrájával senki sem versenyezhet.

Az uniós szakértő szerint észre kell venni, hogy a felszabdalt európai piac a net előtt jött létre, és a net korában már nem versenyképes. Példaként pont a nálunk is gyakran problémaként emlegetett digitális dalvásárlást említette. Van der Pyl szerint nevetséges, hogy mindegyik európai országban meg tudják venni ugyanazt a cd-t, de nem mindegyikben tudják legálisan letölteni az előadó számait a netről. Amíg a hivatalok és a nagyvállalatok képesek fenntartani ezeket a mesterséges korlátokat, addig aligha lehet versenyképes, egységes piacról beszélni.

Elég sokan vagyunk

Neelie Kroes, az EU még hetvenévesen is versenyképes elnökhelyettese egyetértett vele. Szerinte  mienk a világ legnagyobb és legfontosabb piaca, ideje, hogy ez az ötszázmillió ember valóban egységként legyen kezelhető.

Malcolm Penn, a Future Horizons vezetője szerint viszont az a legnagyobb baj, hogy egyszerűen idióták vagyunk. Lehet beszélni európai piacról meg online zenéről, a kontinens legnagyobb baja azonban nem ez, hanem az eltunyulás. „Sokan még mindig azt hiszik, hogy hamburgert csinálni ciki, pedig az üzletben csak egy kérdés van: a profité.”

Penn szerint ideje leszámolni azzal a nézettel, hogy elég csak a szolgáltatásokra támaszkodni, igenis újra foglalkozni kell az európai iparral és gyártással, különösen az olyat területeken, mint a csipgyártás. Penn emlékeztet rá, hogy Európa legjobb korszakában a világ gazdaságának harminc százalékát adta, és viszonylag közel vagyunk ehhez az értékhez ma is, 28,1 százalékkal. A csippiacnak azonban már csak a 13,3 százalékát adjuk a 24 százaléka helyett, a csipgyártásból meg mindössze ötszázalékos részt adunk a korábbi 14 százalékkal szemben.

Márpedig ahol a gyártás, ott a fejlesztés, ahol a fejlesztés, ott a pénz, és ahol a pénz, ott van szükség jó mérnökökre, szakemberekre. Átengedhetjük ezeket a feladatokat a fejlődő világnak, csak akkor ne lepődjünk meg azon, hogy az átrobog rajtunk, mint egy rinocérosz.

Van hova nőni

Abban a legtöbb előadó egyetértett, hogy a kutatásfejlesztésre több pénzt kell áldozni. Az EU céljai közt már régóta szerepel a háromszázalékos GDP-arányos k+f-ráfordítás elérése, most épp 2020-ra kéne elérni ezt a szintet, de a korábbi próbálkozások mind elbuktak. Még a példaként állított Írország is csak 1,66 százalékon áll, igaz, ők majdnem nulláról jutottak idáig néhány évtized alatt, Magyarországon azonban még az egy százalékot is alulról nyaldossuk.

Dr. Christopher J. Horn, az IONA Technologies vezetője szerint fontos, hogy nagyban gondolkozzunk. Az összes fejlesztés a világpiacon kel versenyre, értelmetlen csak magányosan fejleszteni, a külföldi versenytársakat bűvésztrükkökkel akadályozni, mert csak magunkat csapjuk be. „Gondoljunk az X-Prize-ra! Tízmillió dollárt ajánlottak fel annak, aki először készít magánpénzből űrhajót. Létre kéne hoznunk egy kicsi X-Prize-t egy kisebb nyereménnyel, hasonló célra az ír adófizetők pénzéből? Aligha.”

Horn szerint óriási probléma, hogy a válság elvitt minden anyagi forrást, növelni kéne a kutatásfejlesztésre szánt pénzt, miközben az EU megköveteli a kisebb költségvetési hiányt, tehát sokkal ügyesebbnek, rátermettebbnek kell lenni, mint korábban.

Dan O’Brien, az Irish Times gazdasági szerkesztője viszont inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy nem is olyan nagy a baj. Bár a válság erőteljes, mégsem indultak meg azok a folyamatok, amelyek a harmincas években, nem fordultak a kétségbeesett emberek a kisebbségek ellen. Nincs bezárkózás, közös gondolkozás van, éppen ezért a kilábalás is hamarabb érkezett el, Európának meg óriási lehetősége van a megerősödésre.

O’Brien szerint fontos megérteni, hogy a meccset még messze nem vesztettük el. Sokan azt gondolják, hogy már mindent Kína gyárt, pedig csak minden tizedik dollár köthető a kínai exporthoz. Megint mások úgy gondolják, hogy India átvette a vezető szerepet a back office-ban, a legtöbb szolgáltatás már rég kiszervezték az ázsiai országba, miközben az erre a célra költött pénzek alig negyed százaléka köt ki Indiában. Brazíliára komoly versenyzőként tekintettek, de egyelőre nem ér fel a várakozásokhoz, Oroszország ereje meg csak a nyersanyagkészletek viszonylatában értelmezhető, miközben Európa  most is a világ egyik legerősebb, legjobb adottságokkal felvértezett versenyzője. Harcba kell tehát szállni.