A Facebookhoz ment a Google Maps kitalálója

2010.11.03. 16:01
A nagyágyúnak számító Lars Rasmussen a csalódások és az új kihívások miatt vált munkahelyet, bár több pénzt is kap majd.

Az már a múlt héten kiderült, hogy Lars Rasmussen, a Google Maps és a Google Wave egyik ötletgazdája és megvalósítója elhagyja a vállalatot. Kedden viszont már azt is elárulta Rasmussen, hogy a Facebookhoz igazol.

A több helyen is megszólaló mérnök a leghosszabb interjúját a Sydney Morning Herald online kiadásának adta, ahol arról is beszélt, hogy miért volt elégedetlen a Google-lel, ahol hat évet töltött fejlesztőként.

Nagy kaland

Rasmussen utalt rá, hogy Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának személyes megkeresése, illetve a közösségi oldal forradalmi szerepe is hatással volt rá: „Egyértelmű, hogy megváltoztatták a világot, és úgy tűnik, még bőven akad ott tennivaló. És úgy hiszem, ott a helyem, ez a nekem való.”

Az eddig Sydney-ben dolgozó, dán származású Rasmussen hamarosan elhagyja a várost, és átköltözik San Franciscóba, hogy a szabadság után felvegye a munkát a Facebook központjában. A mérnök szerint egyelőre nem kapott munkaköri leírást, egy darabig csak nézelődik, mielőtt kitalálja, hogy milyen új projektet indítanak be. Ezeket az információkat a Facebook szóvivője is megerősítette.

Csalódás

A távozás okairól már a múlt hét óta folytak a találgatások. Azt sokan megemlítették, hogy a rendkívül sikeres Google Maps után a következő, hasonlóan nagy dobásnak szánt Google Wave nem jött be a vállalatnak, annyira nem, hogy többszöri újjáélesztési kísérlet után végül lemondtak róla. Rasmussen hálás volt a Google-nek, hogy ezt a projektet Sergey Brin, a cég egyik alapítójának személyes támogatásával valósíthatta meg, ám úgy véli, annyira új volt az elképzelés, hogy a cégnek több türelmet kellett volna tanúsítania a kezdeti kudarcok után.

Rasmussen állítása szerint nehéz szívvel hagyja ott azt a várost, ahol testvérével és két társával együtt kitalálták és megvalósították azt a térképes alkalmazást, mely később Google Maps néven vált ismertté, de úgy érezte, lépnie kellett.

A programozó azt is elmondta, hogy kényelmetlen, zavaró volt egy akkora cégnek dolgozni, mint a Google, és reméli, hogy egy kisebb helyen újra komfortosabban érezheti magát. A Facebooknak mindenesetre tizedannyi alkalmazottja sincs, mint a Google-nek. Ráadásul a Facebooknál két régi, szintén a Google-től igazolt kollégájával dolgozhat együtt, akik a Maps projektjében is részt vettek:  Bret Taylorral, aki technológiai vezető, valamint Carl Sjogreennel, aki a platformért felelős menedzser.

Rasmussen azért azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a Facebook jobb munkakörülményeket és több pénzt ajánlott neki, mint volt munkáltatója

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM