A Google vásárolta fel a legtöbb céget

2011.01.06. 14:51
Bár a Groupont nem sikerült megvennie, a Google a legsikeresebb startup-felvásárló, tíz céget vett meg tavaly.

Első alkalommal került az élre a Google azon a listán, melyen a legtöbb startupot felvásárló cégek vannak – állítja a Dow Jones VentureSource. A Google tíz amerikai céget vásárolt meg tavaly, kétszer annyit, mint a soron következő Facebook. A Google szerzeményei között van például az AdMob, a ReMail (a VentureSource csak a lezárt üzleteket számolja, így a 700 millió dolláros ITA Software felvásárlását, mely éppen engedélyre vár, nincs a csomagban).

A Wall Street Journal Deal Journal blogja szerint a Google ezzel eleget tett a vezérigazgató 2009-es ígéreteinek, melyek szerint nyitott, akvizíciókra kész cég lesznek.

Az internetes cégeknek nagyon jól ment tavaly, a tizes lista négy legelőkelőbb helyéből hármon interentes cég áll. Második-harmadik helyen a Facebook és a IBM áll öt-öt akcizícóval. Itt fontos megjegyezni, hogy a Facebook nagyon sokat jövőbeli javított pozícióján, miután 500 millió dollártnyi befektetést kapott a Goldman Sachstól.

Egy évvel ezelőtt még az Oracle volt a legnagyobb felvásárló, 2009-ben öt céget vásároltak meg. A Google abban az évben három céget vett meg, 2000 óta huszonötöt, ezzel a negyedik helyen áll az örökranglistán. Az Oracle magasan vezet a maga 51 akvizíciójával.

A lista: Google 10, Facebook 5, IBM 5, Zynga 4, Apple 3, Cicso Systems 3, Dell 3, Federated Media Publishing 3, Microsoft 3, Nokia 3, Playdom 3, Synopsys 3, Tibco Software 3.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM