
A világ egy hétig nem az Apple kütyüivel foglalkozott, de a CES vasárnap véget ért, és ismét Steve Jobsra fókuszálnak a szakértők. Korábban is megjelentek pletykák az iPad 2-ről, de azokhoz képest jelentős minőségi ugrást jelent Kevin Rose blogbejegyzése. A Digg portál alapítója ugyanis már többször bebizonyította, hogy jók az értesülései. Tudott arról, hogy az iPhone 3.0-ás szoftverében jelenik meg a másolás és a beillesztés, illetve az új iPod nanót is másoknál hamarabb kipróbálta.
Kevin Rose úgy tudja, hogy az iPad 2 kijelzőjének nagyobb lesz a felbontása az előző modellhez képest, és lehet majd vele videotelefonálni. A második iPadon ugyanúgy két kamera lesz, mint a CES-en bemutatott androidos tableteken. Az iPad 2 bejelentése három-négy hét múlva lesz, írta a blogján Rose.
