Angéla, Petronella
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Kipróbáltuk a kétmagos mobilt

2011.02.08. 16:40
Már az is elképesztő volt, amikor tavaly 1GHz-es processzorokat tettek mobiltelefonokba, idén pedig megjelentek az első dualcore-os telefonok. Az LG Optimus 2x-e az első a sorban, és rövid tesztünk alatt kiderült, látványosan gyorsabb a mostani androidos telefonoknál.

Ez tényleg nagyon gyors – ez volt az első gondolatunk, amikor a kezünkbe vettük az LG Optimus 2x névre keresztelt mobilját. Ez az első mobil, melynek kétmagos a processzora, és ez látványos gyorsulást eredményez. Pillanatokon belül elindulnak az alkalmazások, fél másodperc alatt letöltődnek még a hirdetésekkel telepakolt oldalak is, és 47 colos lcd-tévére kötve sem akadozik a hd-film lejátszása. A Quadrant teszten 2400-as értéket ért el, ami nagjyából kétszer annyi, mint a 2.2-es Anrdoiddal futó HTC Desire pontszáma. De kezdjük az elején.

Az LG december közepén jelentette, hogy elsőként a gyártók közül dual-core-os mobilt dob a piacra. Azóta már több cég bejelentette a maga kétmagos mobilját (például a Motorola), de ez az első, mely már meg is vásárolható, igaz, egyelőre csak Ázsiában. A mobilban 1GHz-es dualcore NVIDIA Tegra 2 processzor van, 8GB beépített memória, melyet sd-kártyával is lehet bővíteni egészen 32GB-ig. A beépített memórából 1GB van elkülönítve az alkalmazásokra, így nem fordulhat elő az, ami a régebbi androdidos telefonoknál, hogy egyszerűen nincsen hely az új programokra. Átpakolni sem kell az alkalmazásokat sd-kártyára, így ez sem lassítja azok futását.

A mobilban Froyo van, vagyis a 2.2-es Android, de amint megjelenik a 2.3-as Gingerbread névre keresztelt operációs rendszer, hivatalosan is le lehet majd ezt tölteni a mobilra – ígérik az LG-nél. Az operációs rendszert saját képére formálta az LG, saját widgeteket tettek bele és alakítottak a kezelőfelületen. A hivatalos magyarázat szerint azért, hogy azok is élvezzék a használatát, akik még soha nem fogtak a kezükbe okostelefont vagy androidos telefont. Úgy alakították ki, hogy aki nem akar, annak ne kelljen sok mindent állítgatni a mobilon. Azokra is gondoltak azonban, akik nem szeretik a gyári beállításokat, alternatív klienseken használják például a Twittert és a Facebookot – a gyári LG-widgetek kikapcsolhatók és az alkalmazások teljesen személyre szabhatók. Maga a kezelőfelület tényleg látványos, egyszerűbben el lehet rendezni az alkalmazások ikonjait a legkülönfélébb módokon – személyre szabható a mobil.

Térjünk vissza a dualcore-ra, hiszen ez a nagy újítása a mobilnak. A leginkább akkor lehetett látni a processzor erejét, amikor a telefon hdmi-portján keresztül egy 47 colos led-tévéhez csatlakoztattuk, és a telefonon lévő hd-filmet játszottuk le. Nemcsak, hogy ilyenkor nem akadozott, de az sem okozott gondot, ha beletekertünk vagy visszaugrottunk egy korábbi jelenetre. Ez még a korai netbookoknál is probléma volt, a hd-filmeket egyáltalán nem bírták, tekerni bennük pedig egyelő volt a fagyással és újraindítással. Az Optimus 2x-nél nem tapasztaltunk ilyet, az 1080p-s filmeket tökéletesen vitte.

Ugyanez volt a helyzet a játékokkal is, itt azonban meg kell jegyezni, hogy a most letölthető játékok nem nagy tévére valók – pixelesek lesznek, nem mutatnak szépen a tévén. Egyelőre csak ígéret, de a mobil megjelenésével egyidőben létrehoznak egy Tegra marketet, ahonnan kifejezetten a dualcore-os mobilokra fejlesztett játékokat, alkalmazásokat lehet letölteni.

A legfontosabb kérdés ezek után, hogy mennyi ideig bírja a kétmagos mobil akkumulátora, hiszen az okostelefonok egyik legnagyobb hibája, hogy naponta kell őket tölteni. Ezt nem tudtuk kipróbálni, hiszen alig egy órán keresztül tesztelhettük a készüléket, de állítólag nem kell gyakrabban tölteni, mint egy átlagos androidos okostelefont. Ennek oka, hogy nem mindig használja a két magot, a második csak akkor kapcsol be, ha szükség van rá, például játszunk vagy hd-filmet vetítünk.

Annyit még érdemes megjegyezni, hogy a mobilhoz alapból jár majd egy vírusirtó is, az F-Secure. Mégpedig azért, mert a hírek szerint már megjelentek az Android Marketben az első vírusos alkalmazások, és szakértők úgy gondolják, hogy az idei az androidos vírusok éve is lesz.

Néhány technikai részletet még megemlítenénk a végére. A mobilban 8 megapixeles hátulsó, és 1,3 megapixeles elülső kamera van. A nagyobbik kamerával 1920x1080 pixeles videót lehet készíteni. A mobil nagy, hiszen 4 inches a kijelzője, de vékonyabb, mint például a HTC Desire (123,9 x 63,2 x 10,9 mm).