A kaliforniai vállalat 3,5 milliárd dollárnyi készpénzt és 25 millió saját részvényt ad a japán cégért. A Western Digital papírjainak jelenlegi árfolyamán 750 millió dollár értékű részvénycsomaggal mintegy 10 százalékos tulajdonrész kerül a Hitachi kezébe.
A Hitachi GST 2003-ban jött létre, azután, hogy a japán anyacég 2,05 milliárd dollárért felvásárolta az IBM merevlemezgyártó üzletágát. Az új vállalat nehezen tudott lábra állni, éveken át nem volt nyereséges. A Hitachi 2007-ben a Merrill Lynch befektetési bankot bízta meg az üzlet kifizetődővé tételéhez szükséges stratégia kidolgozásával. Először 2008-ban volt nyereséges a Hitachi GST, amely a 2009-es pénzügyi évben 4,8 milliárd dollár árbevételt ért el.
A japán cég a Western Digital és a Seagate után a harmadik legnagyobb merevlemezgyártó, piaci részesedése tavaly 17,2 százalék volt. A felvásárlást követően a piacvezető Western Digital a szegmens közel 50 százalékát birtokolja majd, ami a darabszám szerinti forgalmat illeti. A Hitachi GST elsősorban a hordozható eszközökbe épített merevlemezek piacán volt erős.
A felvásárlást a két vállalat igazgatótanácsa jóváhagyta, lezárására – a hatósági engedélyek megszerzését követően – várhatóan a harmadik negyedévben kerül majd sor. Az ügyletet követően az egyesült cég Western Digital néven működik tovább.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Lehel utca 25.
- Alapterület 77 m2 Szobák 4 db Vételár 85,59 M Ft
Rovataink a Facebookon