Watson egyik fejlesztője kapta az idei Turing-díjat

A Harvard brit professzora, Leslie Valiant kapta meg idén a számítástechnika legrangosabb elismerését, a 250 ezer dollárral járó Turing-díjat, jelentette be az odaítélésért felelős informatikai szövetség, az Association for Computing Machinery (ACM).

A szakmában 30 éve jegyzett, 62 éves Valiant a Harvard műszaki és alkalmazott tudományok karán tanít, fő kutatási területe a számítógépek tanulási folyamata, az intelligens programok matematikai megalapozása. Részt vett az IBM nagy visszhangot kiváltott projektjében, amikor a cég Watson szuperszámítógépe kiválóan szerepelt a Jeopardy című televíziós vetélkedőben.

A bírálóbizottság szerint Valiant kiváló eredményeket mutatott fel a mesterséges intelligencia fejlesztésével, a természetes nyelvek feldolgozásával, a kézírás felismerésével és számítógépes optikai azonosítással kapcsolatban, emellett nagy jelentőségű modelleket készített a párhuzamos számítások, az egy időben több szálon futtatott adatfeldolgozás számára is. Az informatikai szövetség elnöke szerint a tudós munkája alapvetőnek és inspiratívnak számít olyan szempontból is, segíti az agy működésének megértését.

Az ünnepélyes díjátadóra június negyedikén kerül sor a kaliforniai San Joséban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59