A Paramount a BitTorrenten ad ki egy horrorfilmet

A Paramount Picture egyik horrorfilmjének, a Tunelnek most lesz a világpremierje. Ami nem lenne annyira érdekes, de ezt egy különleges premier lesz. A filmet a BitTorrenten forgalmazzák majd, ingyen. Ezzel egyidőben persze majd dvd-n is megjelenik a film.

A film történetének alapja a Sydney alatti alagutak, melyekben eredetileg vonatoknak kellett volna haladni. De a második világháború idején Macarthur ezredes támaszpontjai voltak. A film ott kezdődik, hogy egy forgatócsoport lemegy az alagutakba.

A film készítője már korábban is felhasználta a BitTorrentet, amikor részleteket hozott nyilvánosságra a készülő filmből.

A Tunelt két hónap múlva dobják piacra, bárhol a világon le lehet tölteni teljesen ingyen. A dvd változat annyival nyújt majd többet, hogy lesz rajta egy kétórás exkluzív film alternatív befejezéssel, és jelenetek a forgatásról.

Meglepő a fordulat, ha azt nézzük, hogy a Paramount a többi stúdióhoz hasonlóan harcol a kalózkodás ellen. A film készítői ennek ellenére azt mondják, hogy a stúdió nagyon kedvezően állt a terveikhez, igazán haladóan gondolkodtak. A Tunel készítői leszögezték, hogy ők sem támogatják a kalózkodást, de próbálnak legális kapcsolatot keresni a peer-to-peer felhasználókhoz és szolgáltatókhoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59