Az Apple perli az Amazont

Az Amazon androidos alkalmazás boltot indít a közeljövőben, az Android App Store-t. Az Apple-nek nem tetszik az online bolt neve és beperli a céget. Szerintük az Amazon jogszerűtlenül használja a nevet és arra kérik a bíróságot, hogy tiltsák el a céget a további jogsértéstől. Meg nem határozott anyagi kárról is szó esik a beadványban.

Az Apple App Store-jában szoftvereket, programokat, alkalmazásokat lehet letölteni iPhone-ra, iPadre, iPodra, eddig több mint tízmilliárd alkalmazást töltöttek le a felhasználók összesen 2008-as indulása óta.

Az Amazon nem kommentálta a hírt, a szóvivő azt mondta az újságírók érdeklődésére, hogy eddigi gyakorlatuk szerint folyamatban lévő ügyeket nem kommentálnak.

Az Amazon év elejétől használja az App Store nevet. Az Apple azt állítja, hogy háromszor is megkereste az Amazont, hogy egyeztessenek az ügyben, de a cég nem adott értékelhető választ. Arra kértük az Amazont, hogy ne másolja le a nevet, mert összezavarja és félrevezeti a felhasználókat – magyarázza az Apple szóvivője, Kristin Huguet. Az Apple már korábban kérte az amerikai szabadalmi hivatalt, hogy bejegyezhesse az App Store nevet, de a Microsoft megtámadta a kérelmet, így ebben is lesz majd eljárás a közeljövőben.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59