Botond, Mózes
EUR 385,11 Ft
USD 369,70 Ft
12 °C
29 °C

Pénteken érkezik az iPad 2

2011.03.24. 10:30
Nem sokkal az amerikai bemutató után Magyarországon is elérhető lesz az Apple tabletje. Árakat még nem hoztak nyilvánosságra, de a készülék körülbelül annyiba kerül majd, mint az első verzió. Már ha lesz raktáron, mert a kezdőkészlet kifogyása után akár hónapos várakozási időre is lehet számítani.

Kevesebb, mint egy hónappal a premier, és két héttel az amerikai kereskedelem megkezdése után Magyarországra is megérkezik pénteken az iPad 2, aminek gyorstesztjét már el is végeztük a premier napján. Elég komoly előrelépés ez az első verzióhoz képest, ami több mint fél évet késett a világpremier után, jelentősen csökkentve a hazai érdeklődést: akik be akarták szerezni a tabletet, azok közül sokan megoldották valamilyen féllegális forrásból, akiknek meg nem kellett, azokat az sem hatotta meg, hogy hivatalosan is kapható a készülék.

ipad2 white hand

Időben

A második generáció forgalmazását azonban pénteken este 7 órakor Magyarországon is megkezdik az APR-nek nevezett, különleges státuszú Apple-értékesítőhelyeken, szórványos sorbanállásra is lehet számítani. Főleg, mert a márka vásárlói jellemzően elég jólértesültek, és a legtöbben tudják, hogy a kezdeti start után már az Egyesült Államokban is 4-5 hétre nőtt a várakozási idő. Aki tehát nem teszi rá a kezét a nyitónapon, vagy legalább az első hétvégén egy iPad 2-re, az egy hónapig hoppon marad majd, már ha feltételezzük, hogy Magyarországon is csak akkora lesz a várólista, mint az Egyesült Államokban.

iPad 2 vs. iPad
iPad 2 vs. iPad

A termék áráról egyébként még nem sokat lehet tudni, az biztos, hogy az amerikai árak nem változtak, a tabletet ugyanúgy 500-829 dollárért lehet megvenni, mint az első modellt, attól függően, hogy 16, 32 vagy 64 gigabájtos háttérkapacitással, wifis, vagy 3G-s verzióban akarjuk megvásárolni. Az itthoni árak az első iPad alapján éppen ezért valahol 140-240 ezer forint között alakulnak majd, bár egy-két tízezer forintos mozgás, főleg a drágább modelleknél, elképzelhető.

Nem is drága

Az iPad 2-vel egyébként az Apple érdekes módon nemcsak teljesítményben versenyképes a mezőnnyel, de árban is. A legnagyobb konkurensek ugyanis körülbelül hasonló tudású gépeket árulnak ennyiért, vagy drágábban, ráadásul a versenytársaknak számos nehézséggel kell megküzdeniük.

ifixit-ipad2

A Motorola Xoom például bivalyerős, minden olyan hardverelemet beleépítettek, amit ma el lehet képzelni, így kétszer annyi a memóriája és valamivel gyorsabb a grafikus lapkája, mint az iPad 2-é. Viszont nem olcsóbb annál, a most bemutatott legkisebb, 32 gigabájtos verzió ugyanúgy 600 dollárba kerül, mint az Apple hasonló méretű háttértárral szerelt tabletje, de iPadből ugye van 16-os is, 500 dollárért. Ráadásul hiába erősebb a Xoom az iPadnél, a Flasht még ez sem játssza le normálisan, a szoftverkörnyezet meg, ami meg tudná még mutatni a Motorola előfölényét, jóval gyengébb az androidos platformon, mint az Apple iOS-rendszerén.

Motorola Xoom
Motorola Xoom

Hasonló bajoktól szenved a Samsung Galaxy Tab is, aminek az előre bejelentett árazását gyorsan vissza is vonták, amikor kiderült, hogy az Apple mit, és mennyiért ad majd az iPad 2 vékony burkolatában. A Samsung visszatért a munkához, és nem sokkal később két modellt is bejelentett: egy 8,9 és egy 10,1 colos verziót, utóbbi körülbelül akkora, mint az iPad, csak még annál is vékonyabb. A nagyobbik tablet rendre annyiba kerül majd, mint az Apple kütyüje, míg a kisebbik 5-6 százalékkal olcsóbb lesz annál, miközben valamivel erősebb hardver kerül a Tabokba, amit azonban a szoftverekkel kevésbé ellátott androidos platformon ugyanúgy nem tud majd kihasználni a szerkezet, mint a Xoom. Arról nem is beszélve, hogy a legfrissebb hírek szerint nyárnál előbb nem érkezik meg az átdolgozott Galaxy Tab, az aktuális, hétcolos verzió meg már semmilyen versenyszámban nem ellenfele az iPad 2-nek.

Galaxy Tab
Galaxy Tab

A kistestvér

Aztán ott van a BlackBerry PlayBook is, aminek végre vannak hivatalos árai. Az alapmodell, ami az iPadhez hasonlóan 16 gigabájtos háttértárral érkezik, ugyanannyiba kerül majd, mint almás ellenfele: 500 dollárba. Azonban a PlayBook használhatóságáról, szoftveres ellátottságáról egyelőre nincs sok hír, ráadásul ennek a tabletnek csak hétcolos a kijelzője, szemben a konkurencia 10 coljával. Ezt a méretkülönbséget többféleképp is lehet értelmezni: egyrészt ugye a nagyobb az jobb, de nem egy mobileszköznél, ahol a hordozhatóság is szempont, ezért a könnyű, apró PlayBook előnyhöz juthat. Másrészt egy tabletgenerációval korábban is sokan voltak, akik hasonlóképp gondolkoztak, mégis az iPad tíz colja jött be leginkább a vásárlóknak, így a korábbi hétcolosok (például a Samsung) is tízesként térnek vissza a második generációval.

Talán mert kiderült, hogy az emberek nem a mobil, hanem a számítógép helyett használják a tabletet, így az többnyire otthoni környezetben kerül elő és nem szempont, hogy gyorsan elő lehessen kapni a farzsebből. A piac viszont annyira ráugrott a nagyobb méretre, hogy a Blackberry, ha ügyesen csipegeti össze az apróságnak hagyott morzsákat, akár komoly eredményt is elérhet.

Beleszólhat még a harcba a HP TouchPad, ami a trendeknek megfelelően tízcolos lesz, olyan erős hardvert kap, mint a Galaxy Tab és a Xoom, tehát egy kevéssel izmosabb lesz az iPad 2-nél, és a Palm remek webOS-ét használja majd. Utóbbi azonban hiába jó operációs rendszer, szűk keresztmetszet is lesz egyben, hiszen erre érhető el a legkevesebb alkalmazás, az Apple iOS-ére, de még a Xoom és a Tab Androidjára is megszámlálhatatlanul többet írtak már. Ráadásul a premier pontos dátuma és az ár sem ismert még.

HP TouchPad
HP TouchPad

Összességében tehát az látszik, hogy az Apple-nél egyik komoly gyártó sem adja olcsóbban a tabletet, a konkurensek egy része ugyan erősebb hardvert kínál, ezt a különbséget azonban a hétköznapok során nehéz lesz észrevenni, miközben a mezőny többsége néhány hónapos késésben van az iPad 2-höz képest.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek